Vonások

"Néha annyira hiányzik a szerelem, annyira vágyunk rá, hogy létrehozzuk mintegy a szerelem érzését, illúzióját, holott valójában nem is vagyunk szerelemesek, főleg nem abba a személybe, akiről azt képzeljük, hogy szerelmesek vagyunk belé. Éppen őbelé egyáltalán nem vagyunk szerelemesek, sőt, a lelkünk éppen olyan személyt keres magának, akiből aztán annál könnyebb lesz a kiábrándulás, a megszabadulás. Elvégre a lelkünk szabadságra vágyik, nem kötelékekre, és e mérhetetlen szabadságvágy nem enged bennünket a valódi szerelem tapasztalatához, mert a valódi szerelem: rabság."

Csak egy vonal... Még csak nem is egyenes. Ívesen játszik. Alapból lefelé. Néha felfelé rándul. Játékos, ahogy beszéd közben megmozdul. Ott található az arcán. Nem feltűnően, de látványosan. Azt mondják, makacs emberekre jellemző. Lehet. Nem ismerem. Valószínűleg már nem is fogom. Csak elképzeltem milyen lehet. Azt képzeltem belé, amit én szeretnék. Ezzel a képpel húzom be csápjaimat. Soha nem próbáltam szélmalmok ellen harcolni, nem tudok küzdeni. Igaz, fegyverem sincs. Amim van: önmagam. Ez a vonal, ami az elmúlt, keserves nyaram ábrándozásaiban megjelent. Ezek az ábrándozások az alvástalan, nyugtalan éjszakáim álomképeit ihlették. Az elme játéka, elképzelt jelenetek, játékok, elképzelt és vágyott beszélgetések. (Mennyivel könnyebb valaki olyan után vágyódni, akit képzelünk, mint aki valóságos ~)

Azt mondják, bolond, őrült ember az, aki magában beszél. Szerintem az a bolond, aki álmokat, ábrándokat képzel s azokban él. Vagy lehet, hogy csak az elme ezzel védekezik? Az elviselhetetlen állapotokban ezzel segít, ebbe kapaszkodik? Képzelt örömöket képez, ha valóságosak nem kerülnek.

Olvastam valahol, már magam sem tudom hol, de a mondat bennem maradt: "Az ember végül lerázza magáról mi elviselhetetlen. Csak mérsékelt kín terhe tűrhető." Vitatkozzak ezzel a gondolattal? Annyiszor láttam, tapasztaltam már, hogy az emberi állat mindenhez hozzászok. Az életösztöne - még a legkevesebbel rendelkezőknél is - olyan erős, hogy abba, amit addig elviselhetetlennek gondolt, idő után, beletörődik, továbbél vele.

Most vajon lerázom magamról a bizonytalanságot vagy együtt élek a magányossággal tovább?

2009.10.09.