mosolyidő

Régi vágy örömeként ért az egyik szombati előadás, amiben részesülhettem. (Úgy látszik többet kell vágynom, hátha akkor több is teljesül.)
Úgy gondolom részesültem. Úgy éreztem benne vagyok a játékban. Nem csak azért, mert az alkotók így képzelték el, hanem mert el is érték ezt az érzést. 50-60 percnyi idő merült feledésbe a mozgásjáték felhőtlen örömében. Talán csak egy pillanatra tűnt el a mosoly szám szegletéből, a visszafoghatatlan fehérfogsoros mosolyomból, mikor rádöbbentem vége van az előadásnak.
No! Az az igazság, hogy elfogult vagyok. Ha próbálok még ettől is elvonatkoztatni, ami nem megy könnyen, még akkor is csak köszönet illeti őket. Láttam egy kedvesen misztikus, mozgásetűdöt. Elvarázsolt a szereplők arcjátéka, karok-lábak-testek össze-visszakavarodása, hullámzása. A tökéletesen megválasztott aláfestőzene a legmulatságosabb kabaréjelenethez. (Ez az összes előadásra jellemző, amit láttam Tőlük. Hol és hogyan találnak ezekre a zenékre? Kíváncsi lennék.) Ezen a ponton tényleg felszabadultan tudtam nevetni   A pikolós (fuvola és szaxi?) srác beleépülése az előadásba is kedvemre való volt. A szentivánéji álom varázslatos világához nagyon illik a fuvola hangja. Olyan jó, hogy nem állt végig a fal mellett, mint egy mellékszereplő. Olyan jó, hogy a "Rendező Úr" (bocsánat érte:)) kivételével, de azzal nagyon is együtt, nem volt más szöveg az előadásban.
Kicsit féltem az elején, hogy nem lesz-e sok a Shakespeare-darab feldolgozásokból. (Mi lehet az oka, hogy egy-egy előadást, egymástól talán függetlenül is, feldolgoz több játszócsapat?) Nemrég láttam egy szintén tetszető feldolgozást a Kompániásoktól, féltem, hogy nem tudják azt felülmúlni, ha pedig igen, akkor elveszítem annak az örömemlékét. És lám, nem is kellett. Két teljesen más megközelítésű játék. Az is megmaradhatott kedveltjeim között és ez is bekerülhetett a polcomra.
A kölcsöntaps után mindenkit invitáltak továbbjátszásra, kötetlenül, a szórakozás-élet improvizációs játékába...
Egy pillanatra megtorpantam, kövessem az ajtón kifelé haladó hátat vagy...?
Nincs vagy.
Visszanéztem a falakról visszavetülő narancsörömös állapotba és kósza gondolatként suhant át rajtam:
Most múlik
Pontosan
Engedem, had menjen.
Ez (mindennel körben)...tényleg egyfajta szerelem...
Pici, halk magamba fojtott sóhaj, majd ... egy elrebegett ... sziasztok!
2009.11.26.