Önző szeretet

"Úgy éreztem, valami hiányzik  életünkből. A szeretet, mondod... Az áldozatkész szeretet. Te, olyan könnyű ezt mondani.

Később azt tapasztaltam, hogy a rosszul értelmezett, helytelen igénnyel követelt szeretet többet gyilkol az életben, mint a lúg, a gépkocsi és a tüdőrák együttesen. Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan, halálos sugárral.

Még több szeretet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék.

A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetünktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat.

Nagy önzés a szeretet. 

Nézz körül, nézz be a lakások ablakán, nézz a szemekbe, hallgasd panaszaikat, s mindenütt ugyanazt a kétségbeesett feszültséget találod. Nem bírják elviselni a környezet szeretetigényét.

Egy ideig viselik, alkudoznak, aztán elfáradnak. Akkor következik a gyomorsav. A gyomorfekély A cukor. A szívzavarok. A halál.

Te láttál összhangot, békét? 

Itt nálunk a mérsékelt égöv alatt, nem tud kivirulni ez a csodálatos virág. Kibontja néha szirmait, aztán gyorsan fonnyad. Talán a  civilizáció légkörét nem bírja el. A gépi civilizáció futószalagon termeli az emberi magányosságot is.

Paphnucius nem volt olyan magányos a sivatagban, az oszlop tetején, madárganéjjal hajában, mint egy milliós nagyváros emberei, vasárnap délután a tömegben."

Márai

2010.02.08.