Fáj

Egy-két ismerősöm félreértette ezt a bejegyzést. Bemásolok ide egy idézetet, hátha annak olvasata után érthetőbb lesz az, amit akartam írni. Kicsit bonyolultra sikerült, elnézést érte. Egy mentségem van, másképp működik az agyam. Nem jobb, nem rosszabb. Más.

”Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek
Rám ugatnak égiek és földiek
Tánc a lábam, kutya a föld, eb az ég
Jó lennénk majd égetőn ha kellenék!"

Nem tudom mi ez, de fáj... No! Nem nagyon, csak belémfészkelte magát. Egyáltalán van a fájdalomnak fokozata. Típusa van, tudom. Legalább kettő. Fizikai és lelki. Ez most a lelki. Eddigi életemben (remélem nem is lesz több!!!) csak egy fizikai fájdalom történt meg velem, amit nem igazán tudtam kezelni, a mandulaműtétem utánit. Talán ide vehetőek még a migrénes rohamaim is, de az visszatérő és bár elfogadni nem tudom, tudom, hogy idő kérdése és elmúlik.
De a lelki fájdalomérzetnek milyen fokozatai vannak? Lehet egyáltalán a legkisebbet fájdalomnak nevezni? Rosszérzet?
Azt se tudom e legutóbbi miből fakad. Gőg? Önhittség? Hiúság? A másikkal szemben támasztott elvárás meg nem valósulása talán. Nem először fordul velem elő az eset. Először majd belepusztultam s nem értettem, hisz az aki okozta nem jelentett érzelmileg sokat. És mégis...
A mostaninál már valahogy nem volt olyan szúró érzés, nincs is jogom rá, hogy az legyen, de attól még érzem. Az is lehet, hogy ha olyan napon történik valami, amikor ki se kellene már reggel kelni az ágyból, el se kellett volna kezdeni a napot, mert éppen azon a napon olyan a lelkiállapot, hogy mindenre érzékenyebben reagálok. (Kedves férfiak erre az időszakra mondják, hogy havibajhiszti:(( Szomorú, hogy ennyivel elintézik. A jobbak egy felsőbbrendű lekezelő legyintéssel. Nem feminizmusból mondom, csak kíváncsi lennék, hogy a férfiak hogyan viselkednének, ha minden hónapban ugyanazon a hormonváltozáson kellene keresztülmenniük...Empátiát miért is várunk?)
Vagy el kell fogadnom azt a tényt, hogy öregszem és nem vagyok a férfiemberek kedvence, mivel van saját akaratom, gondolatvilágom, elképzelésem és ehhez még nem is társul esztétikailag divatos testi adottság.
Mégis sértőnek érzem valahol, ha én valakivel együtt töltöm az időmet, figyelek arra, amit mond, gondolataira, vagyis arra az időre ő van a középpontban, akkor én miért nem kaphatom meg ugyanazt. Nem várom örökre, soha nem is akartam senki terhére lenni. De... nem jó érzés, ha látom, sőt ha tapasztalom, hogy fizikailag együtt vagyok egy olyan emberrel, akinek a teljes gondolatát egy másik nő köti le, akivel előtte nem sokkal találkoztunk. Még akkor sem, ha tudom, hogy az a másik nő sokkal szebb, sokkal érdekesebb, mint amilyen én valaha is lehetek. Tudom azt is, hogy ez egyfajta igazságtalanság vele szemben egy alkalmat kiragadni, mikor sokszor figyelmes volt velem. Talán Ő egyedül.
Majd elmúlik az érzés. Ez is...

2010.02.