Szeretném az elején leszögezni, hogy ez a bejegyzés nem arról szól, hogy háládatlan vagyok. Örülök minden egyes lehetőségnek, minden kicsi jutalomnak, ami valami pluszt ad az életemhez.
Szokásos mérlegelfogadás utáni munkaebédünket ültük meg a múlt héten. Szakítva a hagyománnyal, most egy új éttermet választottunk. A választás azért eset erre az étteremre, mert benne van a top 10 étterembe, legalábbis valami menedzser újság szerinti értékelés alapján. Hmm. Mindig is tudtam, hogy velem van a baj. Sajnos már nem nagyon tudok hinni és ezek után még kevésbé tudok a befolyás nélküli értékelésekben. Vagy teljesen át kell értékelni az én ízlésvilágomat.
Mit is választottam? Spárgakrémlevest. Zöldféléből. Ízre érezhető volt a spárga jellegzetes íze, bár kis kenyérkockával a tetején vagy legalább valami díszítéssel, levesbéléssel jobban el tudtam volna képzelni. Akkor még igazából nem háborogtam. A leves tényleg leves volt. Állaga mintha kiöblítették volna a krémleves edényét. Ne menjünk bele, lehet, hogy az én fogalmaim szerint a krémes jelző kicsit sűrűbb állagot takar.
Másodiknak kértem argentin hátszínt vagy bélszínt? Már nem is emlékszem. Előtte megkérdeztem én kis tudatlan, hogy miben más ez, mint a sima? (Az is volt az étlapon) Műs a fűszerezése? Válaszként azt kaptam, hogy az argentin marha finomabb. Biztos az argentin gazdaság által nevelt tehénke puhább húsú. Nem tudom.
Sajnos elfelejtettem szólni, hogy én szeretem jól átsütve. De nem ezzel volt a probléma. Az én fogalmaim szerint a szín azt jelenti, hogy színhúst adnak. Ebben is tévednék? Mert hogy nem azt kaptam. Jó kis mócsingosra sikeredett az öt szeletkéből kettő-három. Nem akarok senkit bántani, még szóval sem, de megkóstoltam a lányom sertésszűzérméit és azt is finomabban szokták máshol csinálni. Tehát nemcsak az enyémmel volt gond. (Hogy a lányom miért volt velem, azt majd a következő bejegyzésben)
Már vártam a desszertre, hátha éhes érzetű gyomrom kicsit kényeztetve lesz. Csoki mossou (nem tudom hogy írják a habos csokikrémet) eperrel. Drága lányom nem eszik gyümölcsöt kértem, hogy neki felejtsék el az epret belőle. Azt gondoltam ez nem olyan nagy kérés. Bárhol megtették volna.
Itt nem. Magyarázat szerint ez így készül nem lehet kihagyni belőle. Biztos nekem vannak fura főzőismereteim. A lényeg, hogy kihoztak egy pohárkával, amit én odaadtam a gyereknek, hogy az epret hagyja békén, a csokit egye ki belőle. Vártam. Vártam, hogy hozzák az enyémet is. Szólnom kellett. Kaptam is kicsit később, olyan háromnegyedes adagot a többiekéhez képest.
Legnagyobb sajnálatomra ezt a nem fenséges ebédet még az sem tudta megemelni, hogy a tényleg finom borból pótoltam volna a kellemes érzés hiányát. Helyzetből adódóan kocsival voltam.
Ilyen még nem volt, hogy egy munkaebéd után nem hogy jóllakottan, de még jó érzéssel sem tudtam távozni.
Elgondolkodtam azon, hogy az én bimbóimmal van-e gond. Esetleg a divatirányzat arra felé változik, hogy a minél egyszerűbb ízeket adja át, vagyis a húst nem fűszerezve, csak puhítva készítsék el, megőrizve az eredeti ízt. Mindenféleképpen hiányoltam az ízeket. Első gondolatomban az angol konyháról alkotott kép fűszertelensége, egyhangúsága ugrott be.
Egy ajánlatom van, azoknak akik szintén szeretik a fűszereket, és nem akarják "élvezni" ezt a fajta irányzatot, ne a Csalogány utcába válasszanak éttermet étkezésre.
Csak megjegyzem, hogy a listában az Aranykaviár étterem is szerepelt, ahol szintén volt már szerencsém eltölteni egy vacsorát, össze sem lehet hasonlítani azt az oroszos ízvilágot ezzel az ízetlenséggel.
Olyan történt velem, mai még egy munkaebéd/vacsora után soha sem, hazamentem és jóízűt ettem.
Zsíros kenyérből.
Egészségemre!!!
Szokásos mérlegelfogadás utáni munkaebédünket ültük meg a múlt héten. Szakítva a hagyománnyal, most egy új éttermet választottunk. A választás azért eset erre az étteremre, mert benne van a top 10 étterembe, legalábbis valami menedzser újság szerinti értékelés alapján. Hmm. Mindig is tudtam, hogy velem van a baj. Sajnos már nem nagyon tudok hinni és ezek után még kevésbé tudok a befolyás nélküli értékelésekben. Vagy teljesen át kell értékelni az én ízlésvilágomat.
Mit is választottam? Spárgakrémlevest. Zöldféléből. Ízre érezhető volt a spárga jellegzetes íze, bár kis kenyérkockával a tetején vagy legalább valami díszítéssel, levesbéléssel jobban el tudtam volna képzelni. Akkor még igazából nem háborogtam. A leves tényleg leves volt. Állaga mintha kiöblítették volna a krémleves edényét. Ne menjünk bele, lehet, hogy az én fogalmaim szerint a krémes jelző kicsit sűrűbb állagot takar.
Másodiknak kértem argentin hátszínt vagy bélszínt? Már nem is emlékszem. Előtte megkérdeztem én kis tudatlan, hogy miben más ez, mint a sima? (Az is volt az étlapon) Műs a fűszerezése? Válaszként azt kaptam, hogy az argentin marha finomabb. Biztos az argentin gazdaság által nevelt tehénke puhább húsú. Nem tudom.
Sajnos elfelejtettem szólni, hogy én szeretem jól átsütve. De nem ezzel volt a probléma. Az én fogalmaim szerint a szín azt jelenti, hogy színhúst adnak. Ebben is tévednék? Mert hogy nem azt kaptam. Jó kis mócsingosra sikeredett az öt szeletkéből kettő-három. Nem akarok senkit bántani, még szóval sem, de megkóstoltam a lányom sertésszűzérméit és azt is finomabban szokták máshol csinálni. Tehát nemcsak az enyémmel volt gond. (Hogy a lányom miért volt velem, azt majd a következő bejegyzésben)
Már vártam a desszertre, hátha éhes érzetű gyomrom kicsit kényeztetve lesz. Csoki mossou (nem tudom hogy írják a habos csokikrémet) eperrel. Drága lányom nem eszik gyümölcsöt kértem, hogy neki felejtsék el az epret belőle. Azt gondoltam ez nem olyan nagy kérés. Bárhol megtették volna.
Itt nem. Magyarázat szerint ez így készül nem lehet kihagyni belőle. Biztos nekem vannak fura főzőismereteim. A lényeg, hogy kihoztak egy pohárkával, amit én odaadtam a gyereknek, hogy az epret hagyja békén, a csokit egye ki belőle. Vártam. Vártam, hogy hozzák az enyémet is. Szólnom kellett. Kaptam is kicsit később, olyan háromnegyedes adagot a többiekéhez képest.
Legnagyobb sajnálatomra ezt a nem fenséges ebédet még az sem tudta megemelni, hogy a tényleg finom borból pótoltam volna a kellemes érzés hiányát. Helyzetből adódóan kocsival voltam.
Ilyen még nem volt, hogy egy munkaebéd után nem hogy jóllakottan, de még jó érzéssel sem tudtam távozni.
Elgondolkodtam azon, hogy az én bimbóimmal van-e gond. Esetleg a divatirányzat arra felé változik, hogy a minél egyszerűbb ízeket adja át, vagyis a húst nem fűszerezve, csak puhítva készítsék el, megőrizve az eredeti ízt. Mindenféleképpen hiányoltam az ízeket. Első gondolatomban az angol konyháról alkotott kép fűszertelensége, egyhangúsága ugrott be.
Egy ajánlatom van, azoknak akik szintén szeretik a fűszereket, és nem akarják "élvezni" ezt a fajta irányzatot, ne a Csalogány utcába válasszanak éttermet étkezésre.
Csak megjegyzem, hogy a listában az Aranykaviár étterem is szerepelt, ahol szintén volt már szerencsém eltölteni egy vacsorát, össze sem lehet hasonlítani azt az oroszos ízvilágot ezzel az ízetlenséggel.
Olyan történt velem, mai még egy munkaebéd/vacsora után soha sem, hazamentem és jóízűt ettem.
Zsíros kenyérből.
Egészségemre!!!
2010.04.27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése