„Én nem voltam féltékeny. Tudtam, hogy engem szeretsz, és nem őt. Mégis iszonyodtam ha hozzám ért, összerándult a vállam, s
ha néha nem tudtam kitérni az elől, hogy megkínáljam valamivel, a ritka alkalomkor, mikor feljött hozzám, széttörtem a csészét amiből ivott.
Arra gondoltam, hogy sávos labdája volt, és arra hogy beleszerettél és elvetted feleségül, és ez a gondolat elég volt ahhoz,
hogy letegyem a kést meg a villát a vacsoraasztalnál, de elég volt ahhoz is, hogy elszökjem előled, hogy bujkáljak valamelyik külvárosban,
csak ne kelljen találkoznom veled, s közben reszkettem utánad, annyira hiányoztál.
Azóta már megtalálta a képemet a tárcádban. Már mindegy.
Kérlek adj még nekem fél órát hogy elmondhassam azt, amiről hallgattam akkor, mikor beszélnem kellett volna.”
2010.09.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése