Magyarázatok - Miért vagyok egyedül

Azt hiszem egy pici magyarázattal kell szolgálnom, hogy ezt a bejegyzést miért is teszem. Az egyik ok talán az, hogy nincs kedvem a kérdezőknek, sőt mondhatnám a kétkedőknek ugyanazt elmondani, elmagyarázni. Ezért próbálok mindent leírni, ami csak az eszembe jut beszélgetésekben feltett kérdésekre emlékezve, ha újból belefutok valakibe, csak átküldjem ezt a linket és ne kelljen sokadjára ugyanazokat elmondanom. Lassan úgy érzem belefáradtam már a magyarázkodásokba, miért vagyok egyedül. Ez egy helyzet. Sajnos. Nem szívesen viselem, de kell. Helyzetemből adódóan. Egy része persze önként vállalt, hisz akármibe már nem megyek bele, akármit már nem fogadok el. Köveket persze lehet dobálni. De kérem, először olvassa el, s aztán lendítse meg a kezét.
A másik ok amiért leírom egy-két tapasztalatomat, hogy megígértem barátaimnak mesélek majd milyen helyzetek adódhatnak internetes ismerkedések alkalmával.
Ha megkérdezi valaki, a válaszom az rá, hogy igen, magányos vagyok. Keresek társaságot. Társasági kapcsolatokban érzem jól magam, vagyis érezném jól magam. (A magányosságról majd külön írok, mert olvasva néhány bejegyzést fejembe ötlött egy két gondolat.) Persze a társasági minőség is fontos. Sok helyzetben meg tudom látni az érdekességet, ideig tudom is élvezni, de csak egy bizonyos körben érzem magam jól. Válogatós vagyok, ezt nem is tagadom.
Most azt szeretném leírni, hogy mi mindent lehet és kell megtenni a társaságért, kapcsolatokért.
Elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy kb. három hónapja leálltam a netes kapcsolatteremtéssel is. Egyrészt csömör az oka, másrészt a választék minősége (már ami számomra szóba jöhet, mert természetesen tisztában vagyok az adottságaimmal). Ez az én döntésem volt. Azon feltételekkel, amik adódtak, már nem volt kedvem hozzá.
Tudom azt is, hogy aki ezt nem éli, nem élte át, annak tényleg nehéz felfogni, miért ez a helyzet. Kérésem csak az, hogy olvasd el és próbáld az én helyzetembe képzelni magad.
Kérdezték tőlem, miért neten ismerkedem?
A válasz egyszerű, nem nagyon van más lehetőségem. Lányomat egyedül nevelem, estéimet lefoglalja. Néha egy-egy estére tudok szerezni felvigyázót rá, akkor ha tehetem, szórakozni megyek. Mivel a szabadidő nagyon kevés, nem szeretem megkockáztatni, ezen ritka alkalmakat bizonytalansággal, ezért inkább biztosan választok egy színházat vagy kiállítást, netalán koncertet. Az édesapja a lányomat kéthetente viszi el. Szombat délutántól vasárnap estig. Általában. Ezt az időt kell beosztanom arra, hogy próbáljak társat, partnert keresni. El lehet képzelni, milyen nehéz erre a pici időre megszervezni valamit. Általában ezeket az estéket is, minden erőfeszítésem ellenére, egyedül töltöm.
Miért nem máshol ismerkedem?
Kötött munkaidőm van. Nem panaszkodom, ebből élünk. Amíg a lányom fel nem nő, nem engedhetem meg magamnak (bármennyire is szeretnék valami más életformát), hogy másféle kereseti lehetőséget megkockáztassak. Nincs félretett pénzem, hónapról-hónapra élünk. A munkahelyemen heten dolgozunk. Mindenkinek kötött az élete. Ráadásul a házinyúl esete nem is lenne jó megoldás, lást az előbbi helyzetet.
Kérdezte az egyik férfiismerősöm, hogy miért nem ismerkedem vásárlás alkalmával, utcán, közlekedéskor?
Hmm. Talán végig sem gondolta. Esetleg én vagyok teljesen más gondolkodású, ráadásul nem ismeri a lányomat. A munkaidőm miatt a lányom napközis. Együtt megyünk reggel és délután együtt jövünk haza. Vásárlásokat vele oldom meg, hiszen hová tegyem? Nem tehetem be a ruhatárba. (Játszóházakhoz pedig nincs fedezetem, ráadásul lassan ki is nől belőle).Nem tudom más nők hogy vannak vele, esetleg nekem van-e valami negatív kisugárzásom, de engem még mióta Pesten élek (cirka15 éve) egyszer szólítottak meg ismerkedési szándékkal az utcán. (Nem beszélek a kukásemberekről, építőmunkásokról.) Akkor nem voltam elutasító, bár nem sok minden lett abból az ismeretségből.
Aki ismeri a lányomat, tudja, hogy bárkivel is beszélek, abba a beszélgetésbe két másodpercen belül Ő a középpont. De legalább megpróbál az lenni. Lehet így ismerkedni? Telefonszámot cserélni? A lányom feje felett? Már nem kicsi, érzi és tudja mi a helyzet. Mivel nagyon szeret, szeretné, ha lenne valakim, szeretné, ha nem lennék egyedül. (Persze az neki is jó lenne, ha találnék valakit, akit még szórakoztathat és meg is felelne a pótapuka szerepnek. Még ha csak ideiglenesen is.) Arról már nem is beszélek, hogy van olyan, aki mikor megtudta, hogy van egy gyerekem, szépen megköszönte a lehetőséget és távozott. Nem játszotta meg magát.
Szintén egy férfi kérdezte tőlem hogy miért nem hét közben ismerkedem, miért nem hívok magamhoz férfiakat? (Szomszéd szobában persze a lányom alszik.)
Lehet, hogy én vagyok régimódi, valahogy számomra furcsa lenne úgy ismerkedni valakivel, hogy a lányom ott szuszog, visszafogni a beszélgetés hangerejét stb. Persze, az amire ő gondolt a szexről szólt. Nincs kifogásom ellene, de ahhoz hogy valakit beengedjek a lakásba, legalább látnom kell előtte, tudnom, hogy van-e valami defektje esetleg. Mi történne, ha valakit ilyen célzattal engednék be a lakásba, még ismeretlenül, és kifogok egy szadistát, aberráltat? Nem rólam van szó megint, hanem a lányomról. Fogalmam sincs azt hogyan dolgoznám fel, ha velem történne egy ilyen meg. De legalább a lányomat nem tenném ki ennek a lehetőségnek. Persze, mondhatja valaki, hogy a megérzésekre kell figyelni. Sajnos, a megérzéseim, úgy tűnik nem jók, volt már nagy tévedésem, így már a megérzéseimre sem tudok teljesen hagyatkozni.
Szintén az előző férfi kérdezte tőlem egy délutáni családlátogatás befejeztével, hogy megyünk-e valahová ma este?
Ez kb. este nyolc körül volt, hétköznap. Először a döbbenettől szinte megszólalni sem tudtam. Kilencéves gyerekkel este nyolckor hová lehet elmenni? Neki még iskolaidőben aludni kell este kilenckor és még így is fáradt a hétvégére. Persze az néha szóba jöhet, hisz én sem vagyok teljesen fakalapos, hogy később fekszik le, mert éppen a programnak nincs vége addigra. És ennek a férfinek van egy lánya, igaz már nagy, de volt előtte kicsi is.
Én csinálom rosszul? Tényleg ki lehet tenni a gyereket ilyen életmódnak?
Mielőtt valaki elgondolkodna rajta, a nagyszülők százkilométeres távolságban élnek, ráadásul ők nem is értenék meg a hagyományos gondolkodásmódjukkal, hogy ha egy-egy kaland kedvéért hívnám fel őket gyerekcsősznek. A barátnőket sem kérhetem meg ilyenre hetente. Ja! Tényleg! Azt el is felejtettem mondani, hogy a másokat nem zavarni, nem terhére lenni érzés bennem nagyon erősen működik. Mióta az eszemet tudom szinte mindent egyedül kellett megoldanom, persze ez nem azt jelenti, hogy nem tudok segítséget elfogadni másoktól, de állandóan nem is szorulhatok más segítségére.
Megkérdeztem valakit, hogy hogyan lehet ismerkedni, hol vannak élő kapcsolatteremtésre lehetőségek? Mivel társasági életet nem tudok élni rendszeresen, csak néha-néha adódik lehetőség ilyenre, legalább tudja, hogy olyankor hová menjek? Kaptam tanácsot persze, hogy ha kiszúrok valakit a tömegben, szólítsam meg, szívesen ismerkednék vele. A mai világban igaza is van. Múltkoriban nézegettem is egy forgalmas helyen, lenne-e egy férfi akit megszólítanék. Kevés. Az a kevés pedig általában egy lánnyal vagy nővel volt. Arról persze nem beszélek, hogy nem tudnám megtenni. Vagy, ha mégis, lerína rólam, mennyire kényszerből teszem, mennyire ellenérzésem van azzal szemben, hogy én kezdeményezzek. Ami biztos út a sikertelenséghez. Ez az én frusztrációm.
Most jöttünk vissza nyaralásból. A lányommal voltunk Sárváron és Balatonfüreden. A kedves ismerősök megkérdezték érdeklődve, hogy no találkoztam-e valakivel? Mondtam, hogy persze rengeteg ember van az ilyen helyeken. Némelyikkel beszélgetésbe is elegyedtünk. Tovább feszegették a kérdést, de hát férfival találkoztam-e? A strandos helyekre általában családok járnak. Egyedülálló apukák a legritkább esetben viszik el a gyereküket ilyen helyre. Az apukák nem vállalják fel ezt. Apukák szinte csak akkor viszik el a különélő gyereküket, ha van egy barátnő, aki már a vállukról a felelősséget vagy annak egy részét le tudja venni. Egyedülálló férfiak pedig nem járnak családi üdülőhelyekre.
Füreden persze más a helyzet. Ott láttam egy-két egyedülálló vagy baráti társasággal érkező facérnak tűnő férfit. De ott sem ez volt a jellemző. Szemlélgettem is őket. Hogy lehet ismerkedni gyerekkel mellettem? Úgy látszik béna vagyok, nem találtam megoldást.
Most egy picit a netes ismerkedésről.
Jó pár éve, a válásom után egy évvel mentem fel a chat.hu-ra ismerkedni. Akkoriban még az internethez való hozzáférés, sőt maga a számítógép birtoklása nem volt ennyire elterjedve. Nincs bajom a fejlődéssel, örülök neki, hisz a net rengeteg lehetőséget ad ismeretek megszerzésére is. Nagyon sokszor használom én is, sőt azt hiszem már hiányozna is, ha nem lenne rá lehetőségem. A cseten működött egyfajta szűrő, hisz nem mindenkinek volt akkoriban gépe, internete. Bár már akkor is volt néhány aberrált, aki kihasználva a net álcáját sok mindent megengedett magának. Mégis, valahogy emberibbek voltak az ott kialakult beszélgetések. Beszélgetéseket mondok, mert tényleg azok voltak. Nem volt lehetőség fénykép felvételére, tényleg először a beszélgetés alapján alakultak kapcsolatok. Vagy ha azok nem is, de nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki ismeretlenül is. A nicknév alapján is a pici infoból lehet leszűrni érdemes-e valakivel beszélgetni. Még akkor is, ha csak röpke kalandot keresett valaki, akkor is meg volt az előjáték hozzá a beszélgetések során. Megvolt a fűszere.
Változott a világ, változtak a lehetőségek. Az elmúlt másfél évben sokszor voltam fenn, keresve azt a hangulatot, ami hat éve volt a cseten. Nagy-nagy csalódásomra, nem találtam. Már bárkinek lehet gépe, egyfajta életfeltétel lett. Viszonylag olcsón lehet internethez kapcsolódni. Megváltoztak a női-férfi szerepek.
Amit tapasztaltam:
Rengeteg adatot lehet feltenni magáról az embernek. Ehhez képest mit látok? A férfiak nagy része alig tölti ki az adatait, minden titkos. Fénykép persze, hogy nincs. A nicknévből, amik néha igencsak beszédesek, sok mindenkit eleve ki lehet lőni, mint lehetséges beszélgetésalanyt. (Hozzáteszem, hogy a szexuális intenzitásnál szinte minden esetben a szuper is a hiper aktivitás van megjelölve. Azt hiszem az már orvosi eset kellene hogy legyen.)
Kor nincs feltüntetve, ami csak abban az esetben kellemetlen, ha egy magamfajta korabeli nő, mondjuk egy nagyon fiatal férfival kezd el beszélgetni. Vagy egy nagyon öreggel:)) (A fiatalokat azért némely sor után fel lehet ismerni.)
Egy ideig névtelenül persze szórakoztató elbeszélgetni a szexuális szokásokról, ismeretekről is. Sokat lehet leszűrni persze ebből is. (Némely esetben még tanulni is) De egy idő után unalmas lesz ez is. Csöpögő, nyáladzó képernyőktől is elmegy a kedve az embernek. Volt olyan beszélgetés, ahol mindent kibeszéltünk, ki mit szeret, hogyan, mennyiszer, milyen pozitúrában stb... Az illető persze egy idő után szerette volna az ismeretséget megvalósítani élőben is. Csodálkozott, hogy nem mentem bele. Minek? Már mindent tudtam róla? Hol lenne az izgalom? Hol van ilyen esetben az ismeretség kezdeti tapogatózása? Ami igazán érdekessé, fűszeressé teszi az ismerkedést.
Sok esetben. ezt imádom a legjobban, beköszönnek egy egyszerű sziá-val. Ezzel nincs is semmi baj. Természetesen ilyenkor én is egy sziá-t engedek meg. (Kivéve, ha az illető nick-je vagy az adatlapja, nem kelti fel a kíváncsiságomat.) S itt megakad a társalgás. Beköszön és tőlem várja hogy a beszélgetést indítsam el. A legtöbb esetben semmi infó nincs megadva. Mi alapján kérdezzek?
Másik "kedves" helyzetem, mikor rögtön a tárgyra térnek. Őket még meg is értem, céltudatosak, nem akarják az idejüket fecsérelni feleslegesen. Lelkük rajta.
Beköszönő kérdéseket is kedvelem. Honnan, hány, miért? (Nekem teljesen ki van töltve az adatlapom) Olvassák el. Ha valami nincs ott, akkor az azért nincs, mert rögtön az elején nem szeretném elmondani. Elővigyázatosságból.
A következő csoport a humorheroldoké vagy a nagyon laza pasiké. Figyi, tali, lax, vok, +látlak, mind1 és a hasonlók. Egy-egy ilyen tényleg érdekes is lehet. Tudom ez a sebesség növelése miatt van. Ez egyfajta szleng. Tapasztaltam, hogy aki ezeket használja tömegesen, az az életben is ezt hozza. Nekem nem jön be. (Hogy már a stílusnál maradjak)  Nem is beszélek az alapvető helyesírási hibákról. Sokszor tévesztek én is, elütök. Viszont nem találok mentséget arra, ha valaki az igekötőket nem helyesen használja, vagy ha a vagyokat hosszú ó-val írja.
Szoktam nézegetni infókat, adatlapokat, néha gyöngyszemekre lehet lelni benne. Ez alapján szoktam én is valakire rákattintani. Sajnos kevés sikerrel. Nem vagyok jó beszélgetéskezdeményező én sem, s ha megérzem, hogy a másik nem szívesen akar beszélgetni, inkább hagyom is. Nekem kell a pozitív visszajelzés. A nők sokkal közlékenyebbek, sokkal több infót raknak ki az adatlapra. Jobban lehet(ne) szűrni. Ha a férfiak vennék a fáradságot és elolvasnák. Tudom, sok férfi valami miatt szégyenli, hogy fenn van a cseten. Nem igazán értem miért, ha valaki nem bunkó módon viselkedik. Talán ezek a férfiak nem is várják, hogy velük kezdeményezzen valaki beszélgetést. Ők ragaszkodnak a hagyományos módhoz, ők válasszanak. De akkor ne panaszkodjon senki, hogy a nők nem kezdeményeznek. 
Igazán jó tanulmány lenne minden kezdő pszichológusnak egynémely adatlap, infó. Mennyi mindent le lehet szűrni belőlük. Már aki kitölti. Egyre több a flegma, kötekedő, öntelt, eleve kizáró szöveg. Az erőltetett jópofikról pedig ne is beszéljünk.
Képek. Húú, nagyon jó képekre lehet akadni. No nem saját fotókra, hanem szépekre, érdekesekre, ízlésesekre. Párat már loptam is le. Némely adatlapon olyan gusztusosan erotikus képek jelennek meg, hogy elismerésem azoknak, akik megtalálták és közrebocsájtották. Ezek a ritkák. Sokan az erektáló nemi szervüket közelítve teszik ki az adatlapra. Ha egy ilyen kattint rám vagy ír levelet, óhatatlanul megkérdezem, hogy te most egy fasz vagy? Ettől kellene hanyatvágnom magam? Ettől kellene beindulnom? (Általában itt megsértődnek és kilépnek, néha ilyenkor ribancoznak le). Ráadásul, ha csak erre lenne szükségem, meg tudom oldani, ott pihen a szekrényemben. Velem van a baj?
Néha nagyon szép verseket, idézeteket találok. Azokat gyorsan magamévá is teszem. Nekik köszönet érte, általában meg is teszem.
Mostanában kevés pozitív élmény ér a cseten. Az elmúlt háromnegyed talán egy évben sokat voltam fenn. Próbálkoztam. Rengetek időt kell ahhoz eltölteni, hogy egy normálisnak tűnő beszélgetés kialakuljon. Nekem pedig időből van a legkevesebb. De én rászánnám, ha van értelme, ha megkapnám belőle azt amit szeretnék. A tapasztalatok egyre rosszabbak.
Ha valaki tud mondani olyan helyet, helyzetet, lehetőséget, ahol az én körülményeim és beállítottságommal lehet ismerkedni azon az érdekes, izgalmas módon, ami tényleg élvezetessé tud tenni egy kapcsolatkezdeményt, mondja meg nekem. Megköszönném.
2009.07.