Színházról lesz szó. Vagyis azzal kapcsolatosan. Utálom a hideget, sőt lassan már udvariatlanságnak veszem az időjárástól, hogy folyamatosan vagy hó vagy piszok hideg van. Az ember lánya kénytelen beöltözni, magasnyakú garbót magára ölteni és a csábosan dekoltáltakat elfelejteni, nem beszélve a kényelmes csúszásbiztos topánkákról, amik bár hasznosak tudom, a férfiszemeket nem sarkalja (hahh!!) odatekintésre... Mi nők azért szeretünk tetszeni, esetleg egy-két érdeklődő pillantást elkapni.
Mindezeket figyelembe véve rászántam magam egy előadás megtekintésére. Annak ellenére, hogy számítottam rá, hideg lesz a teremben, hiszen egy amatőr előadói helységben nem marad pénz a fűtés beüzemelésére. Ezt csak azért merem megemlíteni, mert azok akik játsszák a darabot, néha igencsak vékonykára sikeredett jelmezben teszik azt, amit én nézőként kabátban, jól felöltözve nézek. Igazából sajnálatomon az sem enyhít, hogy tudom, ők mozognak, én pedig ülök és ez más hőérzetet ad. Néha elgondolkodom honnan ez a fajta önsanyargatás, miből ered? Ennyire erősen motiváló erő a képesség bemutatása, a színészi ambíció? Én ezt nem élhetem át, ezért csak csodálkozva ámulok.
Az előadásról sokat nem akarok írni. Elismerés az, hogy a közel két óra elteltét szinte észre sem vettem. A társulattól már megszokott kreativitást megmutató ötletekkel volt tele, mind a jelenetek terén, mind pedig a tér használatánál. Ezt külön ki kellene emelni. A nézők egy része (köztük én is, mint utolsónak érkezők a megmaradt helyeket foglaltuk el, nem is sejtvén, hogy pont ezáltal lesz a legjobb helyünk, bár volt egy kis izgalmasan félős helyzet is, de gondolom azt az alkotók most majd kiküszöbölik. Még boszorkányokat se égessünk!) mintegy statisztaként, szinte az előadótérre kerül a székek elhelyezése miatt. A nézők között is játszanak. Egy alkalommal, mikor az egyik színész a hátam mögött, közel a fülemhez adta elő a szövegét, fülérzékeny lévén, azt vettem észre, hogy védekezően behúzom a nyakam. Érdekes, mondhatni izgalmassá vált így az előadás egy-egy részlete.
De! Hiába sorolom fel, hogy mi volt érdekes az előadásban, hiába érzem azt, hogy érdemes volt megnézni, nem marad meg az az érzés, ami más előadásaik után igen. Nem vágyom még egyszer megnézni. Nem lettem elvarázsolva. (Valószínűleg nem is ez volt a cél.) "Csak" tökéletes munkát végeztek. De az elismerés jár.
Ami ezután az előadás után is foglalkoztatott, s talán a legérdekesebb része egy alkotófolyamatnak, a téma kiválasztása, mit akarnak megjeleníteni, kifejezni? Az érdekel, mi az, ami lejátszódik magában az emberben, aki ezt elindítja? Miért ehhez a darabhoz nyúltak, miért így komponálták meg az előadást?
Sajnos a darabot, amiből az előadás készült, nem olvastam. Elgondolkodtam, hogy Foster mit szeretett volna kifejezni a darabbal. Az előadást felkonferáló szövegben azt olvastam, hogy mi lehet egy gyilkosság kiváltó oka? Mik azok a körülmények, amik nem hagynak más lehetőséget Brutusnak, csak azt, hogy megölje feltételezett (!?) apját, Caesart? Az író ír egy darabot erről, próbálja megérteni a körülményeket, Brutus személyiségét a régi történetírókon keresztül, de mindenképpen szeretné megakadályozni a végső tettet, szinte eszelősen, naivan idealista, hiszi azt, hogy lehet más megoldás, mint a gyilkosság. Mindenáron. Még úgy is, hogy maga öli meg egy szem teremtményét, a darabot. Azáltal, hogy a cselekményeken keresztül bemutatja a szereplőket, ezáltal megjeleníti őket és életre kelnek.(Akárcsak a Zsiráfivóhelyben a Kőfaragó teremtményei, önálló életre kelnek.) Válaszolnak, feleselnek, lázadoznak, ellenkeznek. Sőt a végsőkig elmennek, akár saját teremtőjüket is elpusztítanák.
Ez az egyik vonal, ami feltűnt. A teremtő és az életre, öntudatra kelt teremtmény viszonya egymáshoz.
A másik, ami szintén egy másik előadáson is, vagyis az előadás alapjául szolgáló darab egyik mondanivalója számomra, a sors, (talán az előre elrendeltetett sors) bemutatása. Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban. A két "főhős" hiába erőlködik, hiába okoskodik, próbálnak kiutat keresni, az ő szerepük az, hogy a végén halottak legyenek. Ezt írták meg részükre. A tegnapi darabnál ez el is hangzik Brutus szájából. Neki az a sorsa, hogy megölje Caesart. Ami múlt, az már meg van írva, azt meg nem történtté tenni, megváltoztatni nem lehet. Hiába játsszák újra, hiába jósolják meg előre a pontos órát.
Nem tudom hogyan működik az előadás kiválasztása a társulatnál. Egy ember agyszüleménye, vagy a társulat magja kollektíven hozza össze az előadást? Ha egy ember az előadás indítója, akkor őt ezek a gondolatok foglalkoztatják? Ha közösen hozzák össze, akkor hasonlóak a gondolatok? Nekem most ez az érdekes, ez fogant meg az agyamban. Ez az oldala érdekelne.
A válaszokra pedig csak ők tudnának válaszolni.
Ha tudnának.
Mindezeket figyelembe véve rászántam magam egy előadás megtekintésére. Annak ellenére, hogy számítottam rá, hideg lesz a teremben, hiszen egy amatőr előadói helységben nem marad pénz a fűtés beüzemelésére. Ezt csak azért merem megemlíteni, mert azok akik játsszák a darabot, néha igencsak vékonykára sikeredett jelmezben teszik azt, amit én nézőként kabátban, jól felöltözve nézek. Igazából sajnálatomon az sem enyhít, hogy tudom, ők mozognak, én pedig ülök és ez más hőérzetet ad. Néha elgondolkodom honnan ez a fajta önsanyargatás, miből ered? Ennyire erősen motiváló erő a képesség bemutatása, a színészi ambíció? Én ezt nem élhetem át, ezért csak csodálkozva ámulok.
Az előadásról sokat nem akarok írni. Elismerés az, hogy a közel két óra elteltét szinte észre sem vettem. A társulattól már megszokott kreativitást megmutató ötletekkel volt tele, mind a jelenetek terén, mind pedig a tér használatánál. Ezt külön ki kellene emelni. A nézők egy része (köztük én is, mint utolsónak érkezők a megmaradt helyeket foglaltuk el, nem is sejtvén, hogy pont ezáltal lesz a legjobb helyünk, bár volt egy kis izgalmasan félős helyzet is, de gondolom azt az alkotók most majd kiküszöbölik. Még boszorkányokat se égessünk!) mintegy statisztaként, szinte az előadótérre kerül a székek elhelyezése miatt. A nézők között is játszanak. Egy alkalommal, mikor az egyik színész a hátam mögött, közel a fülemhez adta elő a szövegét, fülérzékeny lévén, azt vettem észre, hogy védekezően behúzom a nyakam. Érdekes, mondhatni izgalmassá vált így az előadás egy-egy részlete.
De! Hiába sorolom fel, hogy mi volt érdekes az előadásban, hiába érzem azt, hogy érdemes volt megnézni, nem marad meg az az érzés, ami más előadásaik után igen. Nem vágyom még egyszer megnézni. Nem lettem elvarázsolva. (Valószínűleg nem is ez volt a cél.) "Csak" tökéletes munkát végeztek. De az elismerés jár.
Ami ezután az előadás után is foglalkoztatott, s talán a legérdekesebb része egy alkotófolyamatnak, a téma kiválasztása, mit akarnak megjeleníteni, kifejezni? Az érdekel, mi az, ami lejátszódik magában az emberben, aki ezt elindítja? Miért ehhez a darabhoz nyúltak, miért így komponálták meg az előadást?
Sajnos a darabot, amiből az előadás készült, nem olvastam. Elgondolkodtam, hogy Foster mit szeretett volna kifejezni a darabbal. Az előadást felkonferáló szövegben azt olvastam, hogy mi lehet egy gyilkosság kiváltó oka? Mik azok a körülmények, amik nem hagynak más lehetőséget Brutusnak, csak azt, hogy megölje feltételezett (!?) apját, Caesart? Az író ír egy darabot erről, próbálja megérteni a körülményeket, Brutus személyiségét a régi történetírókon keresztül, de mindenképpen szeretné megakadályozni a végső tettet, szinte eszelősen, naivan idealista, hiszi azt, hogy lehet más megoldás, mint a gyilkosság. Mindenáron. Még úgy is, hogy maga öli meg egy szem teremtményét, a darabot. Azáltal, hogy a cselekményeken keresztül bemutatja a szereplőket, ezáltal megjeleníti őket és életre kelnek.(Akárcsak a Zsiráfivóhelyben a Kőfaragó teremtményei, önálló életre kelnek.) Válaszolnak, feleselnek, lázadoznak, ellenkeznek. Sőt a végsőkig elmennek, akár saját teremtőjüket is elpusztítanák.
Ez az egyik vonal, ami feltűnt. A teremtő és az életre, öntudatra kelt teremtmény viszonya egymáshoz.
A másik, ami szintén egy másik előadáson is, vagyis az előadás alapjául szolgáló darab egyik mondanivalója számomra, a sors, (talán az előre elrendeltetett sors) bemutatása. Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban. A két "főhős" hiába erőlködik, hiába okoskodik, próbálnak kiutat keresni, az ő szerepük az, hogy a végén halottak legyenek. Ezt írták meg részükre. A tegnapi darabnál ez el is hangzik Brutus szájából. Neki az a sorsa, hogy megölje Caesart. Ami múlt, az már meg van írva, azt meg nem történtté tenni, megváltoztatni nem lehet. Hiába játsszák újra, hiába jósolják meg előre a pontos órát.
Nem tudom hogyan működik az előadás kiválasztása a társulatnál. Egy ember agyszüleménye, vagy a társulat magja kollektíven hozza össze az előadást? Ha egy ember az előadás indítója, akkor őt ezek a gondolatok foglalkoztatják? Ha közösen hozzák össze, akkor hasonlóak a gondolatok? Nekem most ez az érdekes, ez fogant meg az agyamban. Ez az oldala érdekelne.
A válaszokra pedig csak ők tudnának válaszolni.
Ha tudnának.
2010.02.13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése