"Hallottam azután későbben a grófnéról, hogy időről időre, különösebb ok s magyarázat nélkül, fölkap s elejt embereket, ahogy azt melankóliára hajló kedélyének pillanatnyi szeszélye diktálja, sokáig mégis erősen reménykedtem holmi titkos barátságban, s abban, hogy ha gyakran tán nem is, időről időre mégiscsak szót válthatunk egymással. Ez a reménység egy időre megszínesítette napjaimat, de azután, hogy a grófné visszatért Bécsbe, s én nem vágtam át többé a találkozás reményében, szándékos lassúsággal a téren, de nem indultam többé erdei kalandozásokra sem, s még a gesztenyésbe is csak nagy ritkán mentem ki azontúl, mintha annak a titkos vonzereje is végleg kialudt volna, mert nincsen biztosabb gyilkosa a reménységnek, mint az, ha a sors szeszélye egy szempillantásra megvillantja előttünk elérhető közelségben azt, amire vágyakoztunk, majd midőn kezünket nyújtanánk érte, elkapja előlünk és elérhetetlen messziségbe rántja." /Rakovszky Zsuzsa: A kigyó árnyékában/
Egyszerűen és szépségesen megírt történet az amiből az előbb kimásoltam egy részt. Ha valaki egyszer veszi a fáradságot és nekivetekedik a 600 oldalnyi szövegnek, egy olyan történet bontakozik ki előtte, ami abban az időben nem volt szokatlan. Sőt, ha belegondolok még ma sem az. Csak kicsit másképp. Hiába emancipáció, hiába feminizmus által kiharcolt jog, a legtöbb esetben még mindig egy hátraszorított helyzetben van a nők többsége. Nem tud, nem mer lépni adott környezetéből. Azon kevesek, akik meg merik tenni a lépést a más-világ felé, nem biztos, hogy jobb vagy könnyebb, boldogabb lesz életünk. Legfeljebb szabadabb. Esetleg más korlátokat, láncokat tűrnek el az előzőek helyett. De ez csak egy kis mellékfutam volt, nem is ezt akartam, nem is erre akartam rávezetni senkit sem. Persze, nem tudhatom, hogy egyáltalán olvassa-e valaki is ezeket az oldalakat. Nem is ezért született. Ha már nincs lehetőségem kibeszélni, megbeszélni a gondolataim által gerjesztett közlésemet, legalább kiírhassam magamból. Valahol ez is beleillik az idézett szöveg utolsó mondatába.
A sors, a remény kecsegtetése...anno megengedte, hogy elmondhassam a gondolataimat, kérdéseimet, ezáltal elérte, hogy vágyakoztam mondandó közlésére, kérdések feltevésére. Megmutatta, hogy milyen is lehetne, ha szerencsésebb csillagzat alatt születtem volna, egy olyan élet, mikor fontos vagy, mikor fontos vagy mások számára, amikor figyelnek rád. Ha létezik a világegyetembe olyan ember, vagy legalábbis elhiteti veled, hogy létezik, aki előtt nincs szükség megjátszásra, ismer a kisujjad körméig, s még így is elfogad, örömmel tölti el az, ha veled lehet. S most megkérdezhetném azt, hogy ez csak az élet által gerjesztett illúzió volt-e a vágyaimat megtestesülni láttatva vagy esetleg kis ideig tényleg a valóság édesgetett? De az igaz, hogy ha valaha kinyílik előtted egy ajtó, s megtetszik az amit mögötte látsz, mert az az amire vágytál, de legalább is közel van ahhoz, nagyon fájdalmas és hosszú idő alatt tudod csak azt az ajtót kívülről becsukni. De be kell csukni, mert nem kérnek belőled a ajtón túl. Talán...ha mégis kérnek belőled, csak kevéske időre, csak annyira, hogy a vágyódás fennmaradjon....egy idő után már nem biztos, hogy erőm lesz kezemet a kilincsre helyezni. Nem megy...A félelem tart vissza.
Ma megkérdezték tőlem, szeretem-e csinálni a munkámat? Mit lehet erre válaszolni. Egy mondatban, főleg egy szóban nem lehet. Fel sem tudja fogni talán az, hogy milyen kegyeltje a sorsnak, aki azt csinálhatja amit szeret. Ha olvastál köszönet érte, ha untattalak, bocsáss meg kérlek!
Egyszerűen és szépségesen megírt történet az amiből az előbb kimásoltam egy részt. Ha valaki egyszer veszi a fáradságot és nekivetekedik a 600 oldalnyi szövegnek, egy olyan történet bontakozik ki előtte, ami abban az időben nem volt szokatlan. Sőt, ha belegondolok még ma sem az. Csak kicsit másképp. Hiába emancipáció, hiába feminizmus által kiharcolt jog, a legtöbb esetben még mindig egy hátraszorított helyzetben van a nők többsége. Nem tud, nem mer lépni adott környezetéből. Azon kevesek, akik meg merik tenni a lépést a más-világ felé, nem biztos, hogy jobb vagy könnyebb, boldogabb lesz életünk. Legfeljebb szabadabb. Esetleg más korlátokat, láncokat tűrnek el az előzőek helyett. De ez csak egy kis mellékfutam volt, nem is ezt akartam, nem is erre akartam rávezetni senkit sem. Persze, nem tudhatom, hogy egyáltalán olvassa-e valaki is ezeket az oldalakat. Nem is ezért született. Ha már nincs lehetőségem kibeszélni, megbeszélni a gondolataim által gerjesztett közlésemet, legalább kiírhassam magamból. Valahol ez is beleillik az idézett szöveg utolsó mondatába.
A sors, a remény kecsegtetése...anno megengedte, hogy elmondhassam a gondolataimat, kérdéseimet, ezáltal elérte, hogy vágyakoztam mondandó közlésére, kérdések feltevésére. Megmutatta, hogy milyen is lehetne, ha szerencsésebb csillagzat alatt születtem volna, egy olyan élet, mikor fontos vagy, mikor fontos vagy mások számára, amikor figyelnek rád. Ha létezik a világegyetembe olyan ember, vagy legalábbis elhiteti veled, hogy létezik, aki előtt nincs szükség megjátszásra, ismer a kisujjad körméig, s még így is elfogad, örömmel tölti el az, ha veled lehet. S most megkérdezhetném azt, hogy ez csak az élet által gerjesztett illúzió volt-e a vágyaimat megtestesülni láttatva vagy esetleg kis ideig tényleg a valóság édesgetett? De az igaz, hogy ha valaha kinyílik előtted egy ajtó, s megtetszik az amit mögötte látsz, mert az az amire vágytál, de legalább is közel van ahhoz, nagyon fájdalmas és hosszú idő alatt tudod csak azt az ajtót kívülről becsukni. De be kell csukni, mert nem kérnek belőled a ajtón túl. Talán...ha mégis kérnek belőled, csak kevéske időre, csak annyira, hogy a vágyódás fennmaradjon....egy idő után már nem biztos, hogy erőm lesz kezemet a kilincsre helyezni. Nem megy...A félelem tart vissza.
Ma megkérdezték tőlem, szeretem-e csinálni a munkámat? Mit lehet erre válaszolni. Egy mondatban, főleg egy szóban nem lehet. Fel sem tudja fogni talán az, hogy milyen kegyeltje a sorsnak, aki azt csinálhatja amit szeret. Ha olvastál köszönet érte, ha untattalak, bocsáss meg kérlek!
2009.12.11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése