Aki ismer, annak most meglepőt fogok közölni. A fociról vagyis a foci VB-ről írok. Kövezzen meg az aki akar, de gyerekkorom óta nem szeretem, sőt mondhatni utálom a focit. Nem a játékot. Gyakran játszottam is az utcabeli gyerekekkel, bár sokszor beállítottak a kapuba védeni, többek között azért is, mert lány vagyok/voltam, másrészt pedig így legalább a többiek lábszára kevésbé volt kitéve a kék-zöld színjátéknak. Akkoriban még alig hallottunk lábszárvédőről. Pedig ha lett volna...
Nem szeretem azt, amit a focival csináltak. Nem most. Még régen. Meg amit a foci-mizéria csinál némely emberekkel.
Arról nem beszélek, hogy alapvetően azokat a sportokat szeretem nézni, ha egyáltalán nézek valamit, amik viszonylag rövid ideig tartanak. Gondolok itt arra, hogy nem találok semmi izgalmasat a Forma 1 két-háromórás körözéseiből. Unom. Sőt! Egy idő után idegesíteni kezd. Ugyanúgy nem tud felizgatni a foci kétszer negyvenöt perce sem. Mennyi minden mást lehetne azalatt csinálni. De!!! Elismerem, ha olyan embereket látok a pályán, akik tényleg játszanak, örömből, felelősségtudatból, azt tudom értékelni. Végigülni akkor sem tudom. Na most a foci is pont egy olyan, hogy a 90 percből 85-ben semmi különös nincs. Szaladgál 10-10 ember + a bíró egy beburkolt levegő után. Ez nem meglepő, hisz az élet más területein is találkozunk ilyennel. Azt másnak nevezik. Nekem tökéletesen elég lenne a maradék 5 percet lejátszani. Ahogy hallom és tapasztalom, mert hiába is a teljes elzárkózásom, óhatatlanul ragad rám valamennyi fociműveltség, a mostani foci már nem az az izgalmas régi foci. A taktikus, számító védekező foci miatt a játék is kezd unalmasabbá válni. Talán mesterségesen kellene izzítani rajta. Legyen kevesebb idő, kisebb pálya, egy-két érdekes szabály, ami felpörgeti a sportot. Nem mondok inkább semmi, a téma igazából nem érint meg.
Csak egy kicsit. Azt is csak tegnap.
Mit is utáltam meg benne gyerekkoromban? A mizériát körülötte. Azt, hogy ilyen elefántot csináltak belőle. Pénz miatt legfőképpen. Na és persze cirkuszi attrakció miatt is. Kell a népnek a szórakozás. Utáltam, hogy máskor oly normális emberek állattá tudtak/tudnak aljasulni a meccs gőzös hangulat miatt. Utálom azt, hogy amúgy mozgásképtelen emberek folytonosan focit néznek sörrel a kezükben. Na ez az a kép, amitől herótot kapok. S mivel a jóélettel együtt bejöttek a sokcsatornák, szinte minden percben van valamilyen fociközvetítés. Ha csak egyet néz meg apuka esténként, akkor is azt a pici időt veszi el a családjától, amit a gyerekeivel vagy ha nincs csemete a kedvesével (ha van) tölthetne. Már meg sem említem, hogy esetleg jó filmmel, könyvvel... Hess!
Félreértés ne essék!! Nincs bajom azzal, aki néha-néha megnéz egy-egy jó közvetítést és élvezi a játékot. Ha maga játszik, azt még jobban tudom értékelni.
De azzal már igen, ha valaki szinte az összes szabadidejét ennek rendeli alá. Sajnos sok ilyen van. Ennek pedig sok következménye van. Számba se lehet venni.
A VB kezdete előtt hallottam hírekben, hogy némely országokban külön kiemelték az ország irányítói, hogy nem lehet munkát hanyagolni a fociközvetítések miatt, és aki ezt figyelmen kívül hagyja, azt meg is fogják büntetni. Gondoltam, ki az a hülye, aki a biztos állását kockáztatja a foci miatt. Aztán belegondoltam, és láttam már szenvedélybetegeket, tehát tudtam miről is van szó. Tehát biztos nem alaptalan a figyelmeztetés. (Meg kellene nézni egyszer, hogy az istenített foci miatt hány ember élete megy tönkre. Hess ismét!!) Még most is csak kívülről figyelem ezt a fajta elragadottságot, amit a foci iránt éreznek. Hívő nem lévén, rajongóvá csak igen-igen ritkán váló emberként, nekem ez fura. De sokfajták vagyunk. Legyen ilyen is, ha valaki ilyen akar lenni. (Azzal már bajom van, ha ilyenné teszik különböző furfangos, pszichós módszerekkel. Hesss!!) Szeressünk sok-sok fajta dolgot, amíg azzal nem bántunk mást.
Viszont tegnap megérintett a hangulata az emberi összetartozás egyik lehetőségének. Tegnap sétálgattunk városkánkban. (Többször említettem, imádom Budapestet.) Belváros egy csoda, mondjon akárki akármit is. Persze lehetne racionálisabb is, jobb is, de hát ez is egyfajta gyerek, hiába minden, attól a gyerek még egy teljesen szuverén lény. Alakíthatjuk, nevelhetjük, nem számított tényezők is fogják meghatározni a személyiségét.
Minden második házban valamiféle kávézó, szórakozó hely üzemel. A mostani nyártól kezdve egyfajta tendenciaként, olyan üres telkeket is kiadtak csak a nyári idényre, amik előtte parkolók voltak, vagy csak akaratlan, neveletlen zöldövezetet képeztek. Ötletesen valósítják ezt meg, divatja lévén a romkocsmáknak. A nem sztárdizájn által meghatározott konfekciónak. Örülök neki. Ennek is. S a technika fejlődése hozott még egy jópofa dolgot. Kivetítővel nagyképernyőn nézhetik a mérkőzést az emberek. Nem otthon a tévé előtt egyedül, elszigetelve, hanem mégis más emberek között. Társaságban. Nem kell kicsi képernyő előtt gubbasztani. Persze a közösségi hangulat is hozzáad az élményhez. Nem akartam elhinni, én a focival lekezelően bánó szkeptikus a tegnapi meccs utolsó pár percét végig izgultam. Sétálás közben, ahogy jártunk egyik helyről a másikra, bele-belekukkanthattunk a játékba. (Nekem mondjuk ennyi elég is volt) Ha épp nem kivetítő előtt haladtunk el, a morajlásból lehetett tudni, hogy valamilyen helyzet volt a pályán. Vagy lefelé ívelő, vagy felharsanó. Épp milyen rajongói tábor előtt haladtunk el és épp milyen esemény történt a pályán. Néztem az emberek arcát, a feszültséget, az izgalmat, a tömött kávézókat, az egymással beszélgető embereket, amit épp megvitatnak egy-egy helyzetet.
Ez az együttlélegzés.... ez tetszett. Élveztem.
Remélem nem is volt sehol se a két drukkolótábor közötti komoly feszültség. Mert a ferpléj is kell ehhez, anélkül nincs értelme. Ha erről szólna minden foci, akkor egy szavam sem lenne. Talán.
Most gondolkodom rajta, hogy ha úgy alakul a vasárnap estém, akkor belátogatok a belvárosba. A hangulatért. Hogy érezzem van még összetartás, legalább ezen a téren.
Én drukkolok:)
Nem szeretem azt, amit a focival csináltak. Nem most. Még régen. Meg amit a foci-mizéria csinál némely emberekkel.
Arról nem beszélek, hogy alapvetően azokat a sportokat szeretem nézni, ha egyáltalán nézek valamit, amik viszonylag rövid ideig tartanak. Gondolok itt arra, hogy nem találok semmi izgalmasat a Forma 1 két-háromórás körözéseiből. Unom. Sőt! Egy idő után idegesíteni kezd. Ugyanúgy nem tud felizgatni a foci kétszer negyvenöt perce sem. Mennyi minden mást lehetne azalatt csinálni. De!!! Elismerem, ha olyan embereket látok a pályán, akik tényleg játszanak, örömből, felelősségtudatból, azt tudom értékelni. Végigülni akkor sem tudom. Na most a foci is pont egy olyan, hogy a 90 percből 85-ben semmi különös nincs. Szaladgál 10-10 ember + a bíró egy beburkolt levegő után. Ez nem meglepő, hisz az élet más területein is találkozunk ilyennel. Azt másnak nevezik. Nekem tökéletesen elég lenne a maradék 5 percet lejátszani. Ahogy hallom és tapasztalom, mert hiába is a teljes elzárkózásom, óhatatlanul ragad rám valamennyi fociműveltség, a mostani foci már nem az az izgalmas régi foci. A taktikus, számító védekező foci miatt a játék is kezd unalmasabbá válni. Talán mesterségesen kellene izzítani rajta. Legyen kevesebb idő, kisebb pálya, egy-két érdekes szabály, ami felpörgeti a sportot. Nem mondok inkább semmi, a téma igazából nem érint meg.
Csak egy kicsit. Azt is csak tegnap.
Mit is utáltam meg benne gyerekkoromban? A mizériát körülötte. Azt, hogy ilyen elefántot csináltak belőle. Pénz miatt legfőképpen. Na és persze cirkuszi attrakció miatt is. Kell a népnek a szórakozás. Utáltam, hogy máskor oly normális emberek állattá tudtak/tudnak aljasulni a meccs gőzös hangulat miatt. Utálom azt, hogy amúgy mozgásképtelen emberek folytonosan focit néznek sörrel a kezükben. Na ez az a kép, amitől herótot kapok. S mivel a jóélettel együtt bejöttek a sokcsatornák, szinte minden percben van valamilyen fociközvetítés. Ha csak egyet néz meg apuka esténként, akkor is azt a pici időt veszi el a családjától, amit a gyerekeivel vagy ha nincs csemete a kedvesével (ha van) tölthetne. Már meg sem említem, hogy esetleg jó filmmel, könyvvel... Hess!
Félreértés ne essék!! Nincs bajom azzal, aki néha-néha megnéz egy-egy jó közvetítést és élvezi a játékot. Ha maga játszik, azt még jobban tudom értékelni.
De azzal már igen, ha valaki szinte az összes szabadidejét ennek rendeli alá. Sajnos sok ilyen van. Ennek pedig sok következménye van. Számba se lehet venni.
A VB kezdete előtt hallottam hírekben, hogy némely országokban külön kiemelték az ország irányítói, hogy nem lehet munkát hanyagolni a fociközvetítések miatt, és aki ezt figyelmen kívül hagyja, azt meg is fogják büntetni. Gondoltam, ki az a hülye, aki a biztos állását kockáztatja a foci miatt. Aztán belegondoltam, és láttam már szenvedélybetegeket, tehát tudtam miről is van szó. Tehát biztos nem alaptalan a figyelmeztetés. (Meg kellene nézni egyszer, hogy az istenített foci miatt hány ember élete megy tönkre. Hess ismét!!) Még most is csak kívülről figyelem ezt a fajta elragadottságot, amit a foci iránt éreznek. Hívő nem lévén, rajongóvá csak igen-igen ritkán váló emberként, nekem ez fura. De sokfajták vagyunk. Legyen ilyen is, ha valaki ilyen akar lenni. (Azzal már bajom van, ha ilyenné teszik különböző furfangos, pszichós módszerekkel. Hesss!!) Szeressünk sok-sok fajta dolgot, amíg azzal nem bántunk mást.
Viszont tegnap megérintett a hangulata az emberi összetartozás egyik lehetőségének. Tegnap sétálgattunk városkánkban. (Többször említettem, imádom Budapestet.) Belváros egy csoda, mondjon akárki akármit is. Persze lehetne racionálisabb is, jobb is, de hát ez is egyfajta gyerek, hiába minden, attól a gyerek még egy teljesen szuverén lény. Alakíthatjuk, nevelhetjük, nem számított tényezők is fogják meghatározni a személyiségét.
Minden második házban valamiféle kávézó, szórakozó hely üzemel. A mostani nyártól kezdve egyfajta tendenciaként, olyan üres telkeket is kiadtak csak a nyári idényre, amik előtte parkolók voltak, vagy csak akaratlan, neveletlen zöldövezetet képeztek. Ötletesen valósítják ezt meg, divatja lévén a romkocsmáknak. A nem sztárdizájn által meghatározott konfekciónak. Örülök neki. Ennek is. S a technika fejlődése hozott még egy jópofa dolgot. Kivetítővel nagyképernyőn nézhetik a mérkőzést az emberek. Nem otthon a tévé előtt egyedül, elszigetelve, hanem mégis más emberek között. Társaságban. Nem kell kicsi képernyő előtt gubbasztani. Persze a közösségi hangulat is hozzáad az élményhez. Nem akartam elhinni, én a focival lekezelően bánó szkeptikus a tegnapi meccs utolsó pár percét végig izgultam. Sétálás közben, ahogy jártunk egyik helyről a másikra, bele-belekukkanthattunk a játékba. (Nekem mondjuk ennyi elég is volt) Ha épp nem kivetítő előtt haladtunk el, a morajlásból lehetett tudni, hogy valamilyen helyzet volt a pályán. Vagy lefelé ívelő, vagy felharsanó. Épp milyen rajongói tábor előtt haladtunk el és épp milyen esemény történt a pályán. Néztem az emberek arcát, a feszültséget, az izgalmat, a tömött kávézókat, az egymással beszélgető embereket, amit épp megvitatnak egy-egy helyzetet.
Ez az együttlélegzés.... ez tetszett. Élveztem.
Remélem nem is volt sehol se a két drukkolótábor közötti komoly feszültség. Mert a ferpléj is kell ehhez, anélkül nincs értelme. Ha erről szólna minden foci, akkor egy szavam sem lenne. Talán.
Most gondolkodom rajta, hogy ha úgy alakul a vasárnap estém, akkor belátogatok a belvárosba. A hangulatért. Hogy érezzem van még összetartás, legalább ezen a téren.
Én drukkolok:)
2010.07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése