Van olyan csillagállás, olyan élethelyzet, lelkiállapot, amikor képesek vagyunk a szerelem érzését beengedni.
Adott időpillanatban.
Nem a másikba vagyunk szerelmesek, hanem az érzésbe gabalyodunk bele.
Mert éppen akkor, éppen ott valaki megjelent. Valamilyen, akár lényegtelen tulajdonsága, adottsága miatt éppen alkalmassá válunk arra, hogy az érzést engedjük eluralkodni.
Egy rövidke időre kinyílik az ajtó, s már benn is van. Kitenni, mint a meggondolatlanul beinvitált vendéget, nem könnyű. Kinyílik, mert az ember vágyik a boldogság állapotára. Egy-egy gyenge szellő erejéig legalább. Vagy azért mert éppen máshonnan nem kaphatsz örömet, esetleg épp elmerengtél, nem figyeltél a helyzetre. Mondhatni lazultál.
Ha szerencsés vagy, akkor a másik is épp kinyitotta kapuit. Ha szerencsés vagy, akkor pont az az ember, de legalább nem a kevésbé alkalmatlanok közül való. S ha igazán szerencsés vagy, akkor még az élethelyzetetek, életviteletek is hasonló.
Ez az az állapot, amelyre vágyunk. Nem a másik miatt, hanem mert ebben az állapotban elhisszük a másik szeméből visszatükröződő látképet, ami által önmagunkat is jobbnak, szebbnek látjuk. Ez juttat el a boldogság állapotába. Nem vesszük észre, hogy a kölcsönösen generált és egymást felerősített érzések keltette más-állapot miatt a másik szeme sem objektív.Talán nem is kell, hogy az legyen. Sok élményt tud szerezni ez az állapot. Erősít. S milyen sokáig tart ebből kikászálódni, lemondani a kellemes élethelyzetről...Mert..talán lemondani a legnehezebb...
2009.12.02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése