Mai menü

Néha nagyon irigylem magam. Mai ebédemet - így, hogy nem kell a gyerekhez igazodni - a magam kedvére készítettem el.
Pénteket sikerült vennem kedvenc húsomat, mégpedig szűzpecsenyét.
Közben megláttam gyönyörű zellergumót, szárával, így a mai ebédem zellerkrémleves boros-mustáros szűzzel, citromos cukkiniágyon.


Mivel meleg nyár van, a levest nem tejszínesen csináltam, hanem két közepes méretű újburgonyával és fél fej hagymával összeturmixolva. Jól lenne hozzá még valami felület, de se kenyeret pirítani, se sonkát sütni nem volt kedvem hozzá. No, nem baj.
Nekem jó étvágyat, másoknak jó kedvet hozzá:) Bon apetite!

Mechanikai mozdulat

Ketten voltak odafönt, és a Mechanikai Szabványosító Hivatal által ajánlott "bemegy - nem megy be" kalibráló módszerrel ellenőrizték sajátságos nemi jegyeiket.

Vadállatilét

Freud azt mondja, hogy amikor az ősember féktelen haragjában üvöltözött a másikkal és a bunkósbotját forgatta, de nem csapott le vele, akkor kezdődött a civilizáció. Az indulat megmaradt verbális szinten.
Úgy látszik sikerül visszaküzdenünk magunk az azelőtti szintre. Emberség, tolerancia már-már kiveszőben. De ha nem is veszik ki, egyáltalán nem kifizetődő a mai világban. Egyik legjobb megnyilvánulása a közlekedésben van. Olyan balkáni szinten tart a közlekedési morálunk, hogy lassan azoknak az országoknak lesz sértő, akiket ezzel a jelzővel illetünk. Ki győz le kit? Ki az erősebb? Ez a fejlődés. Vissza.

annyira jó!!!

A lenyugvó Nap, a kert végében nyárfákba öltözött
A bizsergés a levegőből az ölünkbe költözött
Bíborba borul a világ, ezer felhő ég
Mohák alatt a fák felett, reszket a nyári vég

Csak úgy ültünk ott, a Minden közepén és senki nem talált
Mikor a hűlő Nap a fák tövében lelt egy új halált
Ott iramlik az érzés, szülte valami tűz
Szarik a jövőre és a múltból csúfot űz

Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbámulunk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, fürkésszük a magányt...

Most megint majdnem éreztelek, odakinn már dereng
Magába harap a konok lény, néha elmereng
Hogy kerülök ide így - üszkös ez a tájék
Tűz és Fény voltunk - Füst vagyok te meg Árnyék

Megint itt van a semmi, hát öleljük meg jól
Szeretem azt is mikor hallgat, de még jobban amikor
elmondja, hogy hol a legjobb neki és mitől fél
Én nyakon ragadom akkor és rúgom - takarodj rusnya Tél!

Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbeszélünk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt...

Naivitás mint genetikai adottság?

Itt vagyok ezen a világon, lassan már 38 éve. Ez idő alatt még az is sokat tapasztal - jót és rosszat együtt -, aki egy viszonylag elzárt, védett burokban él. A magunkról alkotott véleményünk alapján hisszük azt ebben a korban már, hogy sok újdonság nem tud meglepni minket. Minden normális életösztönnel rendelkező egyénben működik az alapvető kételkedés másokkal szemben.
Tudom jól, hogy kicsit naiv vagyok, mármint a mai környezethez képest. Talán azért, mert még mindig él bennem az EMBERben vetett hit. Mert hinni akarom, hogy a körülvevő kíméletlen világban néha-néha felbukkan a tisztesség, a másokkal való törődés, a figyelmesség szikrája.
Ezért ért és valószínűleg még fog is érni - jobb esetben - meglepetés vagy csalódás. Nem csak másokban, hanem magamban is, a belső jelzőrendszeremben. Valahogy mindig is élesen érzékeltem a disszonanciát, a pici rezdüléseket, amik gyanakvóvá tettek.
Kivéve most.
Megtanultam valamit ismét (szokták mondani, hogy a legjobb iskola a tapasztalat, de túl drága a tandíj). Ezért adom itt közre ezt a kis szösszenetet, hátha mások tanulnak belőle.
Igen. Vannak, léteznek olyan emberek, akik  a legsimábban, ráadásul az én esetemben, mindenféle anyagi érdekeltség nélkül, képesek olyan emberi vonásokat megjátszani, olyan szinten, hogy gyanakodásnak a legkisebb rezdülése sem jelenik meg. Számomra ismeretlen maradt az ok, valószínűleg nem is fogom soha megtudni mi volt az illető motivációja, de sikerült - a köznapi nyelven- pofára ejteni. Fel sem tudom fogni, hogy valaki tud ilyen hidegvérrel (és normál emberi életben, semmi kémkedős helyzetben) olyan emberi oldalt mutatni, ami nincs meg benne.
Nem tudom gratuláljak-e neki, mindenesetre ez egyfajta teljesítmény. Nem tetsző, de akkor is az.
Ha pedig mindenki felé úgy fordulunk, minden új lehetőség felé, hogy már eleve gyanakodunk, hogyan alakulhatnak így ki emberi kapcsolatok? Emberi, bizalmi kapcsolatok nélkül lehet létezni?
Jó kérdés.

Saját erkölcsünk

"Pilinszky ihlette írásom arról szólt, hogy utolsó ítéletkor kimászunk a sírunkból, talpra állunk, négyes sorokba rendeződünk, és egyszer csak nyakunkban van egy tábla, amelyre rá van írva a történetünk. Piros betűkkel a jó cselekedeteink, feketével a bűneink. Elindulunk Isten ítélőszéke elé. Csakhogy amikor elé érünk, olyan erős Isten sugárzása, hogy minden írást letöröl a tábláról. Mindenkinek tiszta a táblája, nincs rajta bűn, nincs rajta jó cselekedet, nem kerül sor ítéletre.
A jók elkezdenek lázadozni.
- Uram, ha ezt tudtuk volna... Mennyi mindentől megfosztottuk magunkat, mert féltünk a Te hatalmadtól, az istenfélelem miatt, mennyi szexulis és anyagi örömről mondtunk le félelmünkben.
Azt mondja erre Isten:
- Tényleg, ezért voltatok tisztességesek, mert féltetek tőlem?
- Hát mi másért?
- Jó - mondja Isten -, akkor csak ti fogtok elkárhozni"
....

"Nyuszi, én nem mondtam azt, hogy tisztességesnek lenni jutalmazott magatartás. A mai társadalmi viszonyok között inkább büntetendő. Az ember nem azért tisztességes - mármint némely ember - mert az jó üzlet, hanem annak ellenére próbál tisztességes maradni, hogy tudja, rossz üzlet."

Mi vár még??

2011. Nagy munka kezdése, akkor még csaj sejtés, hogy nem lesz könnyű.
Ugyanazon nap. Haláleset. Még több munka.
Munka éjfélig, nyolcig, kilencig, másnap reggel nyolckor talpon és újra hajtás.
Feszültség, Számonkérés. Baszogatás.
Régi rossz emlékek felelevenedése. Emlékezés, miért is menekültem el otthonról.
Munka nyolcig, kilencig, éjfélig. Munka és hajtás. Felpörögve.
Gyerek sírógörcse.
Baszogatás és baszogatás, mert mintha lazulnánk. Munka, amiből jó eredmény nem keletkezhet. Szarból csak szart lehet csinálni.
Kézzsibbadás, álmatlanság, gyomorkőgörcs.
Kedvetlenség.
Földrengés. Pillanatnyi pánik.
Holnap mi lesz? Letolás, mert mertünk hétvégén pihenni.
Holnapután? Felerősödött B vírus. Február.
Aztán mi lesz még?
Jó mikor jön?

Megkésett újévi köszöntés

Tudom, rég írtam. Oka volt. Az múlt év végén számot vetettem, mint sokan mások, hogyan telt el a 2010-s év. Sok munka volt, melós volt, akkor úgy éreztem, hogy ennél több már nem lehet. Tévedtem. Nem tudom másnak hogyan indult az év, de a környezetemben nem valami jól. Az első nap már tudtunk, hogy lesz sok munka pont az év elején. Arra viszont nem gondoltunk, ami be is következett. Az év legelső munkanapján kora reggeli értekezleten ültünk, készültünk a leendő munkás évkezdésre. Váratlan telefoncsörgés szakította félbe a még csak éppen elkezdődött beszámolót, kinek hogyan telt el az év vége. Kolléganőm fehérre vált arca láttam baj van, s mivel csak egy kolléganőnk hiányzott az értekezletről, valami belső érzés fogott el, vele történt valami. A halálhírt nem lehet megszokni, nem lehet pár percig felfogni. Még akkor sem, mikor valaki hosszú betegség után érkezik az utolsó perchez. A mai napig nem tudom elfelejteni nagypapi utolsó elköszönését. Azt sem, mikor egy jó-hangulatú értekezletről hívott ki Laci kollégám, hogy valahogy közölje velem, telefonált anyukám: vége lett. Szegény Laci, micsoda nehéz feladat lehetett neki. Egy ilyen hírt nem lehet könnyen közölni. Ez sehogy sem lehet kíméletes.
Így kezdtünk az évhez. Nem sokkal később utaznom kellett vidékre. Éjfél után egy órával érkeztünk haza.
A munka beindult. Azóta is tart. Keserves munka. Nem fog el a máskor kellemes érzés, valamit csináltam, valamit jól csináltam. Csak dolgozunk, január első munkanapja óta napi minimum 12-14 órában, felpörögve, többször éjfél után kerültem haza, hétvégén sem pihentünk. Gyerek, barátok elhanyagolva. És úgy érzed, hiába. Hiába tudom, hogy mindent a lehető legjobban teszünk, szabályszerűen, az idő rövidsége miatt túlfeszítve, mégis azt érzem, hogy nem megy. Ahogy szokták mondani a lágy sz...ból nem lehet várat építeni. Rossz, szorongó érzés.
Ma először mozdultam ki valamiféle kikapcsolódásképpen. Nem tudtam felszabadult lenni.
Kilátások? Ahogy a rövidebb képet nézem, az sem jobb. Voltak terveim tavaszra, de ahogy elnézem ez az év nagyon melós lesz. Hogy fogom bírni, most még nem hiszem el, hogy ezt lehet bírni. Hogy lehet ezt a tempót a gyerekneveléssel, magánélettel, szórakozásvággyal összehangolni? Jó lenne ezt a titkot tudni. Mostanában egyre többet ugrik be az a kép, amit nyugdíjaskoromfélére képzeltem el, kis házikó tóparton, nyugiban, virágot és növényt nevelgetve élem életem. Gond nélkül.