Itt a város betonerdejében nem szól. Pedig hajnal van. Virrad.
Valamikor rég, még amikor Óbudán laktam, hallottam reggelente kakasszólót. Hogy hogy került a városba kakas? Nem tudom én sem. Arra pedig lusta voltam, hogy vegyem a fáradságot és az utcára kimenve keressem meg hajnali ébresztőmet.
Előző pirkadatkor kakaskánonra ébredtem. Nem is ébredtem igazából. Eleve nem jól aludtam. A tíz éve egy hagyatékból vásárolt ágy hepe-hupái jó ideje már riasztanak a szülői házban alvástól. Ha valaki járt már az úgynevezett isten háta mögötti falucska vásárában, szétnézett, találkozhatott olcsó bútorkirakodóval. Ezek az árusok a legpraktikusabb és olcsó heverőket árulták, persze párosával. Praktikus volt, hiszen felhajtva ágyneműtartóként is funkcionált. De aludni rajta? Hát nekem nem igazán sikerült. Középen hupa, a két ágy illesztésénél kőkemény. Tudom, én is el vagyok kényelmesedve s aki hozzászokott a jóhoz, az nehezen tér vissza, főleg ha csak egy-egy éjjelre szól a forgolódás. De reggelre ébredve kértem a heverők kivégzését. Inkább aludnék matracon a földön, mint hogy még egy éjszakát azon kelljen eltöltenem. A szobában hely nem lévén, a kettő együttese pedig nem lehetséges.
A derengés közeledtét elsőként jelző kakas szerintem a miénk lehetett. Kicsit rekedtesen, kicsit unva mondandóját ismételgette 20-25 másodpercenként. Ehhez csatlakozott egy perc múlva valamelyik szomszéd kakasa, persze egy fiatalabb példány lehetett, hisz az ő mondandója sokkal karakteresebb, hepciásabbnak tűnt. Mint a fiatal emberek, akiknek még semmi féltenivalójuk nincs, megmondják át sem gondolva a véleményüket. Kackiásan, mellet kidüllesztve. A két kakaskához csatlakozott hamarost, igaz a távolság miatt - már csak halk aláfestőként - még három-négy kukori. Érdekes:) A szomszédos kutyák általában egyszerre ugatnak, s ha az egyik nekikezd, akkor átveszi a másik is, nem is tudva igazából mit ugat, de mert jeleznie kell, a parancsnak aláveti magát. A tollasfarkúak ezzel mit sem törődnek. Egymással nem összehangoltan mondogatják a magukét. Elvégre a tyúkudvar az övék, ott ők diktálnak. Az összevissza kánont továbbszínesítik az énekesmadarak szólói. Pacsirta, rigó miegymás. Ahogy melegszik az idő, a nap egyre magasabbra hát, követi ezeket a méhzümmögés. A zsongító hangáradat persze meghozza eredményét, elalszom újra... Utolsó gondolatként újra felötlik bennem, hogy szeretnék minden reggel egy békés tanyasi, jólevegőjű kényelmes ágyban lustálkodni. Majd.
A ma hajnali ébredés, hiszen csomagolnom kellett csemetémnek, ismét különösen varázsos volt. A fények. Ahogy a kávémat készítettem be, a konyhába átderengő narancsfény keltette fel a figyelmet. Átslattyogtam a nappaliba, hiszen a kelet ott szokott megörvendeztetni. Kíváncsi voltam mi okozhatja ezt a délutáni szembeablakból visszatükröződő őszibarackszínt utánzó fényjátékot. S csodát láttam. Nem egyszer adtam hangot, betűt a felhők és a reggeli napfelkelte által létrehozott természeti csodáknak. Gondolkodom hogyan lehetne leírni a házak feletti horizonton megjelenő képet. Képzeljük el az eget, amit egy egyenesnek tűnő vonallal kettéosztottak. A felső rész közepes-kékesszürke színt kapta a felhők által árnyékolva. Persze nem egységesen, a vonal felett derengő foltosan. A vonal alatt pedig egy olyan színben játszott az ég, amit talán leírni nem is tudok. Türkizes. De platinás fényben, ahogy a nap rávilágított. Világosan fénylőn. Mint egy ébredő vízfelület, amit még a leglágyabb szellő sem borzol meg. Tükörként feszítve. Persze, mint minden régi, használt tükör a foncsorhibák miatt, amit itt piciny felhők játszottak el, néhány vajszín foltocska gazdagította. Már magában ez a kontrasztos szín-játék megérte volna a netpapírt. De ezt még tetézte a napfelkelte is. De nem is igazán jó szó rá a felkelte, hiszen napnyugtaként hatott, ahogy a türkizből alámagasodott a szürke felhőkbe. Egy fordított napnyugta felkeltét sikerült átélnem. Ugyanúgy, ahogy a vízbe ér a nap nyugtakor, csillan még egyet, itt is ahogy a felhőbe beleúszott még utoljára felvillant. Hihetetlenül szép. Mást nem is tudok róla mondani. Szép napunk legyen!
Valamikor rég, még amikor Óbudán laktam, hallottam reggelente kakasszólót. Hogy hogy került a városba kakas? Nem tudom én sem. Arra pedig lusta voltam, hogy vegyem a fáradságot és az utcára kimenve keressem meg hajnali ébresztőmet.
Előző pirkadatkor kakaskánonra ébredtem. Nem is ébredtem igazából. Eleve nem jól aludtam. A tíz éve egy hagyatékból vásárolt ágy hepe-hupái jó ideje már riasztanak a szülői házban alvástól. Ha valaki járt már az úgynevezett isten háta mögötti falucska vásárában, szétnézett, találkozhatott olcsó bútorkirakodóval. Ezek az árusok a legpraktikusabb és olcsó heverőket árulták, persze párosával. Praktikus volt, hiszen felhajtva ágyneműtartóként is funkcionált. De aludni rajta? Hát nekem nem igazán sikerült. Középen hupa, a két ágy illesztésénél kőkemény. Tudom, én is el vagyok kényelmesedve s aki hozzászokott a jóhoz, az nehezen tér vissza, főleg ha csak egy-egy éjjelre szól a forgolódás. De reggelre ébredve kértem a heverők kivégzését. Inkább aludnék matracon a földön, mint hogy még egy éjszakát azon kelljen eltöltenem. A szobában hely nem lévén, a kettő együttese pedig nem lehetséges.
A derengés közeledtét elsőként jelző kakas szerintem a miénk lehetett. Kicsit rekedtesen, kicsit unva mondandóját ismételgette 20-25 másodpercenként. Ehhez csatlakozott egy perc múlva valamelyik szomszéd kakasa, persze egy fiatalabb példány lehetett, hisz az ő mondandója sokkal karakteresebb, hepciásabbnak tűnt. Mint a fiatal emberek, akiknek még semmi féltenivalójuk nincs, megmondják át sem gondolva a véleményüket. Kackiásan, mellet kidüllesztve. A két kakaskához csatlakozott hamarost, igaz a távolság miatt - már csak halk aláfestőként - még három-négy kukori. Érdekes:) A szomszédos kutyák általában egyszerre ugatnak, s ha az egyik nekikezd, akkor átveszi a másik is, nem is tudva igazából mit ugat, de mert jeleznie kell, a parancsnak aláveti magát. A tollasfarkúak ezzel mit sem törődnek. Egymással nem összehangoltan mondogatják a magukét. Elvégre a tyúkudvar az övék, ott ők diktálnak. Az összevissza kánont továbbszínesítik az énekesmadarak szólói. Pacsirta, rigó miegymás. Ahogy melegszik az idő, a nap egyre magasabbra hát, követi ezeket a méhzümmögés. A zsongító hangáradat persze meghozza eredményét, elalszom újra... Utolsó gondolatként újra felötlik bennem, hogy szeretnék minden reggel egy békés tanyasi, jólevegőjű kényelmes ágyban lustálkodni. Majd.
A ma hajnali ébredés, hiszen csomagolnom kellett csemetémnek, ismét különösen varázsos volt. A fények. Ahogy a kávémat készítettem be, a konyhába átderengő narancsfény keltette fel a figyelmet. Átslattyogtam a nappaliba, hiszen a kelet ott szokott megörvendeztetni. Kíváncsi voltam mi okozhatja ezt a délutáni szembeablakból visszatükröződő őszibarackszínt utánzó fényjátékot. S csodát láttam. Nem egyszer adtam hangot, betűt a felhők és a reggeli napfelkelte által létrehozott természeti csodáknak. Gondolkodom hogyan lehetne leírni a házak feletti horizonton megjelenő képet. Képzeljük el az eget, amit egy egyenesnek tűnő vonallal kettéosztottak. A felső rész közepes-kékesszürke színt kapta a felhők által árnyékolva. Persze nem egységesen, a vonal felett derengő foltosan. A vonal alatt pedig egy olyan színben játszott az ég, amit talán leírni nem is tudok. Türkizes. De platinás fényben, ahogy a nap rávilágított. Világosan fénylőn. Mint egy ébredő vízfelület, amit még a leglágyabb szellő sem borzol meg. Tükörként feszítve. Persze, mint minden régi, használt tükör a foncsorhibák miatt, amit itt piciny felhők játszottak el, néhány vajszín foltocska gazdagította. Már magában ez a kontrasztos szín-játék megérte volna a netpapírt. De ezt még tetézte a napfelkelte is. De nem is igazán jó szó rá a felkelte, hiszen napnyugtaként hatott, ahogy a türkizből alámagasodott a szürke felhőkbe. Egy fordított napnyugta felkeltét sikerült átélnem. Ugyanúgy, ahogy a vízbe ér a nap nyugtakor, csillan még egyet, itt is ahogy a felhőbe beleúszott még utoljára felvillant. Hihetetlenül szép. Mást nem is tudok róla mondani. Szép napunk legyen!
2010.07.05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése