Beethoven zenéjének első pár taktusa suttog a fülembe. Először halkan, mint szerelmes este kezdetén a kedves puha csókjai. Előbb lágyan, mintha csak szellő érintése lenne. Majd egyre erősebben, sürgetőbben, ígérve azt, hogy lesz ebből még erős, ütemes hangeffektus is. Fejem felett az égiek eldöntötték, hogy eső lesz. Nem meglepő ez mostanában. Igazi zuhárék zúdulnak a város poros fülledtségére. Bemenekülök egy épület biztonságosnak ígérkező tetője alá. Gazdagék teniszklubjának épületéhez. Felkacsintok a lépcsősorra, tudom, hogy a levegő a végére kicsit szerénnyé válik majd. Minden lépcsőnek van vége, mint az alagutaknak. Biztatóak. Tudom, hogy a végén várnak rám...
Az esőcseppek előbb bizonytalanul, majd felbátorodva egyre sürgetőbben közelítik meg az utcakövet. A parkolóban álló nagy gazdagságot sugalló autók érzelmetlenül konstatálják, hogy most a garázs biztonságot adó védelme nélkül állnak a zivatar előtt. A szürke és a fekete minden színében pompáznak, mint ahogy illik is a pénz által vásárolt pompához. Mennyivel érdekesebb lenne, ha a szivárvány színei is képviselnék magukat. Színesben csak én szeretnék látni....
Az esőcseppek sűrűbb ritmusra váltanak. Kopognak minden felületen. Szinte a zenét is túlharsogják. Vagy kontráznak rá? Elém áll egy fekete Passat. Naná, hogy vezetője a biztonságot adó fedél alá próbált állni, még akkor is, ha ezzel a kijáratot torlaszolja el. Néztem egy darabig, hogy talán a virágláda sem lesz elegendő stoptábla. A lábamat már fel sem tételezem korlátnak. Nézem a cseppeket, ahogy a kocsi tetejét püfölve, majd ezernyi apró parányi mikrocseppre szétrepülve visszapattannak, mintha egy egy virágszirom töredékpillanat alatt nyílna ki, majd tűnne el a semmiben. Nem hallják, nem is hallhatják, mégis a zene ütemére táncolnak a fekete kocsitetőn fehérként porladó vízcseppek. Szépséges táncot járnak a fekete színpadon. Próbálom kitalálni, hogy a következő csepp hová fog becsapódni. Véletlenszerűen. Vagy mégsem? Erre is kitaláltak már képletet. A véletlen is előre megjósolható a tudomány és talán az emberi elme segítségével. Létezik igazi véletlen? De én még véletlenül sem próbálok matematikusként képleteket számítva szemlélni. (Megyhagyom ezt Asimov regényének lapjain megjelenő metematikusra.) Az emberi elme képtelen még ilyen gyorsan reagálni. Így csak élvezem a látványt, a porló vízcseppek milyen fehér páraréteget raknak a fekete felületre. Nem határvonalasan szétválasztva, átmenet van a két végletes szín között. A szürke árnyalatai jelennek meg.
Eszembe jut régvolt matematikaóra. (Már megint matematika!) Tanárunk előrelátásának köszönhetően a tantervbe belevett pár számítástechnika órát. Alapfokon programozni tanultunk. Az első feladat az volt, hogy írjunk egy rövid parancssort, hogy a fekete képernyőn véletlenszerűen jelenjenek meg fehér képpöttyek. Egy egyszerű paranccsal csillagos eget programoztuk.
Természetesen ahogy telt az idő, a képernyőn egyre több volt a fehér, mint a fekete, s már a teremtés érzése is elhalványult. Talán már akkor tudtam, hogy a csoda nálam eddig tartott.
Később, ahogy a felettünk lévő felhők megunva a város látványát elvonultak - talán észrevették, hogy sírásukra nincs már az emberek között részvét - keseregve alábbhagyott hüppögésük, ahogy a tehetetlen bánat által okozott könnyek is idővel felszáradnak, nekivágtam az égig érő lépdelésnek.
Reggelente, napfényben irigykedve jövök ugyanezen a lépcsőn le, eljátszva a gondolattal, milyen jó lenne minden reggel ezt az utat megtenni. A környezet nyugalmas, villanegyed. A napfény kellően simogatja a fedetlen bőrömet, ahogy a fák levelein keresztüllopakodnak. Látni a zöldet, ahogy harsányan, követelőzve beélesíti magát a retinámba. A város zaja olyan távoli messzeségben tolakodik a tudatomba, hogy szinte észlelhetetlen.
Vajon azok akik itt élnek, nap, mint nap átélhetik ezt az érzést, valóban tudnak-e még örülni neki? Talán már közömbössé váltak, mert mindennap élvezhetnék. De mivel adott, mindennap ott van, tudatukba sem éleződik ki, már nem örömérzés alakul ki bennük. Ezen helyzet által talán én vagyok és leszek gazdagabb...
2009.07.03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése