Jószerencsémnél fogva itt lehetek a Balaton északi gyöngyszemének egyik épületében. Füred nemcsak hogy szép, hanem nyáron élettel, zsivajjal teli város. Ha valaki veszi a fáradságot és este elmegy sétálni a mólóhoz, tapasztalhatja, hogy a világ, bár sok mindenben nagy léptékkel változik, itt az elmúlt 25-30 év alatt az emberek náció-összetételében alig változott. Még mindig a német nyelvé a tér. A város viszont szépült, gazdagodott.
Ma este inkább a szálloda nyugalmát választottuk. A régi pedagógus üdülő immár magánkézben található. Előnyére változott. Szerencsére, a tulajdonos jó szemét vagy ízlését dicséri, (vagy talán a költségvetése már nem bírta volna), de a faszerkezetes tetőteret megtartotta. A kilátást, a folyosó végén lévő teraszból kiépített társalgóból, nem lehet egyszerűen leírni. Aki még soha nem látta madártávlatból a Balaton látképének egy részét, annak hogyan lehet leírni ezt az ámulatba ejtő látványt? Így, sötétedés előtt a sötétzöldesszürkével (azért sem írom, hogy sötét penész-színű) keretezett topázzöldes vízfelület minduntalan magához vonzza a tekintetem. A tető által határolt látkép jobb szélén a Tihanyi-félsziget egyértelműen zöldell. Egy-két kinn maradt kishajó, vitorlás fehérlik fel-feltűnve.
Az irányjelző (vagy viharjelző?) lámpák ütemesen felvillannak a déli parton.
A Balaton, mint egy titokzatos gyönyörű nő. Biztosan nőnemű, hisz oly sokszor váltogatja a megjelenését, ami csak egy nőhöz hasonlítható. Nálam szebb nyelven beszélő írástudók már oly sokszor dicsőítették a szépségét, titokzatosságát és tegyük hozzá, hisz a nőkkel ez is együtt jár, kegyetlen haragját is. Talán nincs félelmetesebb látvány, mint a Balaton nyári viharban. Hány ember életét követelte már, akik azt hitték a bátorságukkal, vakmerőségükkel le tudják nyűgözni ezt a víztükröt.
Este olyan, mint a tapasztalt érett nő, aki készül a vágytól duzzadó éjszakára.
Reggel viszont játékos, ezüstkékesen szikrázó, ahogy az első napsugarak a sok pici hullámot megcsillantják. Olyankor a partvonal szinte belevész az ég szürkeségébe.
Most feltámadt a szél. A nagyra nőtt platán és a már barnaszegélyű gesztenye egymást váltogatva susognak a tollamnak, igazi hátteret adva a Holdfény-szonáta szomorkás dallamához. Ez az amit egyetlen zeneszerző, karmester sem tud megkomponálni, irányítani. Így tökéletes. Micsoda élmény a zongora kíséretéhez ez a suhogó háttérkórus.
Lassan mint felfűzött szentjánosbogarak kigyulladnak a túlsó parton a lámpák. Ékszerként viseli a Balaton.
Kérded, miért írom ezt neked? Talán azt hiszem, hisz nem ismerlek, hogy téged is megfog az általam leírt látvány. Ha nem is tudom élethűen visszaadni neked, talán a hangulatom átragad rád. Talán egy picit tudom érzékeltetni veled, amit érzek.
Hiú ábránd, hisz amit felelőed ízelítőként kaptam, abból akár azt is képzelhetném, hogy téged az ilyen földhözragadt, evilági élmények nem érintenek meg. Sajnálnám, ha így lenne. Nekem a földi élmények fontosak, megérintenek. Még az apróságok is. Át tudod-e élni azt az örömöt, amit egy induló élet okozhat? Akár egy növényé? Ahogy napról-napra centinként növekszik?
Át tudod-e érezni az érintés örömét? Ahogy kéz ér fejedhez, a hajadba túr? Két kezem fogná fejed. Lassan odahúznám homlokod a homlokomhoz, összeérintenénk a két bőrfelületet. Szemünk küklopszként látszana, egymásba áramoltatnánk érzelmeinket.
Meghittség.
Elég lenne ez neked?
Képzeletemben igen a válasz.
"Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé...."
Ma este inkább a szálloda nyugalmát választottuk. A régi pedagógus üdülő immár magánkézben található. Előnyére változott. Szerencsére, a tulajdonos jó szemét vagy ízlését dicséri, (vagy talán a költségvetése már nem bírta volna), de a faszerkezetes tetőteret megtartotta. A kilátást, a folyosó végén lévő teraszból kiépített társalgóból, nem lehet egyszerűen leírni. Aki még soha nem látta madártávlatból a Balaton látképének egy részét, annak hogyan lehet leírni ezt az ámulatba ejtő látványt? Így, sötétedés előtt a sötétzöldesszürkével (azért sem írom, hogy sötét penész-színű) keretezett topázzöldes vízfelület minduntalan magához vonzza a tekintetem. A tető által határolt látkép jobb szélén a Tihanyi-félsziget egyértelműen zöldell. Egy-két kinn maradt kishajó, vitorlás fehérlik fel-feltűnve.
Az irányjelző (vagy viharjelző?) lámpák ütemesen felvillannak a déli parton.
A Balaton, mint egy titokzatos gyönyörű nő. Biztosan nőnemű, hisz oly sokszor váltogatja a megjelenését, ami csak egy nőhöz hasonlítható. Nálam szebb nyelven beszélő írástudók már oly sokszor dicsőítették a szépségét, titokzatosságát és tegyük hozzá, hisz a nőkkel ez is együtt jár, kegyetlen haragját is. Talán nincs félelmetesebb látvány, mint a Balaton nyári viharban. Hány ember életét követelte már, akik azt hitték a bátorságukkal, vakmerőségükkel le tudják nyűgözni ezt a víztükröt.
Este olyan, mint a tapasztalt érett nő, aki készül a vágytól duzzadó éjszakára.
Reggel viszont játékos, ezüstkékesen szikrázó, ahogy az első napsugarak a sok pici hullámot megcsillantják. Olyankor a partvonal szinte belevész az ég szürkeségébe.
Most feltámadt a szél. A nagyra nőtt platán és a már barnaszegélyű gesztenye egymást váltogatva susognak a tollamnak, igazi hátteret adva a Holdfény-szonáta szomorkás dallamához. Ez az amit egyetlen zeneszerző, karmester sem tud megkomponálni, irányítani. Így tökéletes. Micsoda élmény a zongora kíséretéhez ez a suhogó háttérkórus.
Lassan mint felfűzött szentjánosbogarak kigyulladnak a túlsó parton a lámpák. Ékszerként viseli a Balaton.
Kérded, miért írom ezt neked? Talán azt hiszem, hisz nem ismerlek, hogy téged is megfog az általam leírt látvány. Ha nem is tudom élethűen visszaadni neked, talán a hangulatom átragad rád. Talán egy picit tudom érzékeltetni veled, amit érzek.
Hiú ábránd, hisz amit felelőed ízelítőként kaptam, abból akár azt is képzelhetném, hogy téged az ilyen földhözragadt, evilági élmények nem érintenek meg. Sajnálnám, ha így lenne. Nekem a földi élmények fontosak, megérintenek. Még az apróságok is. Át tudod-e élni azt az örömöt, amit egy induló élet okozhat? Akár egy növényé? Ahogy napról-napra centinként növekszik?
Át tudod-e érezni az érintés örömét? Ahogy kéz ér fejedhez, a hajadba túr? Két kezem fogná fejed. Lassan odahúznám homlokod a homlokomhoz, összeérintenénk a két bőrfelületet. Szemünk küklopszként látszana, egymásba áramoltatnánk érzelmeinket.
Meghittség.
Elég lenne ez neked?
Képzeletemben igen a válasz.
"Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé...."
2009.08.01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése