Szeret - nem szeret

"A szerelem a lélek selyme,

a szív bársonyvirága,

melynek magvát minden szívben

elültette a teremtés,

de amely csak minden ezredik szívében

érik meg igazán pompázó virággá."Rabindranath Tagore
 

"Helytelen azt hinnünk, hogy

a szerelem hosszas együttlét

és kitartó udvarlás gyümölcse.

A szerelem a szellemi-lelki

rokonság gyermeke, s ha

egyetlen pillanat nem hozza

létre ezt az összetartozást,

hosszú évek alatt sem születik
meg soha." (Kahlil Gibran)

"Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni." Szuromi Pál 

Három csodaszép idézet, melyre rábukkantak kereséseim közepette. Próbáltam megtalálni, de legalább megérteni a szerelem érzésének csodáját. Rálelni arra a pillanatra, arra a mozzanatra, amelyből ez az érzés megszülethet. Egyáltalán, mi a szerelem? Hogyan alakult ki az emberben ez az érzés? Miért gondolta a természet, vagy ha egyesek úgy kívánják egy felsőbb akarat, hogy erre az érzésre szükség van? Az emberek legtöbbjét mozgatja az az erő, hogy meglelje a szerelmét, a társát. Adottság, hogy érzünk. Nem tehetünk ellene semmit. Viszont megtanultunk viselkedni. Az intelligenciánk képes az érzelmeinket palástolni. Ideig-óráig. De emellett még érzünk. (Természetesen ezt nem csak a szerelemre, hanem minden érzésre értem.) Mi van akkor, ha nem érezzük a szerelmet, csak egy ősi erőnek, ideának engedve vágyódunk utána?  Mennyire helyzetfüggő, mennyire az adottságoknak esetleg akaratnak köszönhető, hogy engedünk egy másiknak helyet az életünkben? Tényleg csak ezer alkalmanként valósul meg? Tudom, tudósok megmagyarázták már, hogy kémiai folyamatok eredménye a vágy. Előbb-utóbb valószínűleg a feromonokat is feltérképezik, azt hogy mikor melyikkel kompatibilisek. A szerelem a vágy magasabb, idealizált síkra helyezése?

Gondolom mindenkinek vannak vágytípusai, külső adottságok, melyeket vonzónak tart. Nekem gyengém a szőrős férfimellkas. (Erre már legalább kaptam magyarázatot:)) Megtörténhet-e, hogy egyszer a sors fintoraként egy olyan ember személyisége fog vonzani, aki nem rendelkezik ilyen adottsággal? Intelligencia legyőzi-e az ösztönt?

A fenti idézetekből kitűnik, hogy nálam tapasztaltabb, okosabb emberek sem tudják a választ, hogy mitől, hogyan alakul ki. De csak Gibran idézete szól a kapcsolatról. Két ember közötti állapotról. A másik kettő csak egy személyben lejátszódó folyamatot fest le. Egyoldalú. Én érzek valamit a másik iránt, ami lehet oly mélységes, amit szerelemnek lehet nevezni. Azonos szintű viszonzás nélkül nem lehet szerelmi kapcsolatnak nevezni. Viszonzatlanul elmúlik idővel? Az életösztön uralkodik az érzelmen?

Mi történik akkor, ha az évek alatt a sokszor viszonzatlan érzelmek fájdalma miatt egy olyan érzelmi gát épül fel, hogy nem engedi az érzést felbukkanni még akkor sem, ha két egymáshoz vonzódó ember találkozik? Mint két egymásnak tartó üstökös. Az egyiket, az egymáshoz tartozó úton, egy kisebb meteorit kibillenti az addigi pályájáról. Elúsznak egymás mellett a végtelen űrben, egyre messzebbre kerülve. Ha találkoztak volna hatalmas robbanással olvadtak volna egymásba és elindultak volna egy teljesen, de közös irányon. Lehet, nem jó a hasonlat, hisz az üstökösök egy ilyen alkalom után vagy megsemmisülnek vagy ténylegesen továbbfolytatják útjukat egybeforrva, a közös pusztulásig.

A szerelemnek meddig tart? A halálig? A vágyhormonok termelődéséig? (24-36 hónap). A természetben mi késztet egyes állatpárokat, hogy együtt maradjanak az egyik egyed pusztulásáig, sőt némely esetben a másik után pusztul? Ha az állatvilágban van ilyen mértékű kötődés, mi akik állítólag intelligensebbek vagyunk, tudjuk irányítani tetteinket, miért nem vagyunk képesek erre? Vagy pont az intelligenciánk ment meg minket?

Egy kedves barátom története töltött el csodálkozással. Talán nem leszek túl indiszkrét, ha elmondom azt, hogy Ő szerelmes lett, az érzés minden mélységével együtt úgy, hogy a másikkal nem is találkozott. Nem is látta soha. Amikor beszélgettünk, bennem egy állandó kétkedés volt, hogy én nem vagyok erre fogékony, vagy esetleg az ilyen érzés a nem természetes. Ésszerűtlen persze, az nem kérdés. Nem tudnék, sőt nem is engedném magamnak, hogy ez az érzés kialakuljon (ha-ha, mintha lehetne parancsolni egy érzésnek), de legalábbis nem találkoztam még ezzel. Ezek szerint nekem igenis szükségem van a közvetlen kapcsolatra, a feromonok hatására. Az pedig még csak a vágyhoz elég. Mi kell még ahhoz, hogy a varázs kialakuljon? Az egyén jelleme, embersége, intelligenciája vagy a viszonzott vonzalom? Hmm! Kíváncsi lennék, milyen messze tud hatni a feromon? Nemrég megláttam valakit a tömegben. Magához vonzotta a tekintetemet, pedig külsőre nem ez a típus szokott vonzani. De a tekintete megfogott... Akkor még semmit sem tudtam róla. Ma már van egy-két információm. Azok is pozitívan hatottak rám. Lehet-e ezek után kiábrándulás a személyes beszélgetés (ha egyáltalán a sors, a körülmények lehetőséget adnak rá)? El tud-e majd teljesen varázsolni? S ha igen, kölcsönös lesz-e?

Szeretem a népdalokat. Az élet legbonyolultabbnak tűnő kérdéseiben az egyszerű mondataikkal felvilágosítanak, hogy ha sokat gondolkodunk akkor elveszünk a gondolatok útvesztőjében. Palya Bea énekli egy népdalfeldolgozásban, amit akár én is feltehetnék:

"Édesanyám mit tegyek, hogy egy férfit nem lelek? És ha egyet meglelek, akkor mit tegyek?
2009.07.12.