A lenyugvó Nap, a kert végében nyárfákba öltözött
A bizsergés a levegőből az ölünkbe költözött
Bíborba borul a világ, ezer felhő ég
Mohák alatt a fák felett, reszket a nyári vég
Csak úgy ültünk ott, a Minden közepén és senki nem talált
Mikor a hűlő Nap a fák tövében lelt egy új halált
Ott iramlik az érzés, szülte valami tűz
Szarik a jövőre és a múltból csúfot űz
Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbámulunk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, fürkésszük a magányt...
Most megint majdnem éreztelek, odakinn már dereng
Magába harap a konok lény, néha elmereng
Hogy kerülök ide így - üszkös ez a tájék
Tűz és Fény voltunk - Füst vagyok te meg Árnyék
Megint itt van a semmi, hát öleljük meg jól
Szeretem azt is mikor hallgat, de még jobban amikor
elmondja, hogy hol a legjobb neki és mitől fél
Én nyakon ragadom akkor és rúgom - takarodj rusnya Tél!
Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbeszélünk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt...
2011. március 31., csütörtök
2011. március 2., szerda
Naivitás mint genetikai adottság?
Itt vagyok ezen a világon, lassan már 38 éve. Ez idő alatt még az is sokat tapasztal - jót és rosszat együtt -, aki egy viszonylag elzárt, védett burokban él. A magunkról alkotott véleményünk alapján hisszük azt ebben a korban már, hogy sok újdonság nem tud meglepni minket. Minden normális életösztönnel rendelkező egyénben működik az alapvető kételkedés másokkal szemben.
Tudom jól, hogy kicsit naiv vagyok, mármint a mai környezethez képest. Talán azért, mert még mindig él bennem az EMBERben vetett hit. Mert hinni akarom, hogy a körülvevő kíméletlen világban néha-néha felbukkan a tisztesség, a másokkal való törődés, a figyelmesség szikrája.
Ezért ért és valószínűleg még fog is érni - jobb esetben - meglepetés vagy csalódás. Nem csak másokban, hanem magamban is, a belső jelzőrendszeremben. Valahogy mindig is élesen érzékeltem a disszonanciát, a pici rezdüléseket, amik gyanakvóvá tettek.
Kivéve most.
Megtanultam valamit ismét (szokták mondani, hogy a legjobb iskola a tapasztalat, de túl drága a tandíj). Ezért adom itt közre ezt a kis szösszenetet, hátha mások tanulnak belőle.
Igen. Vannak, léteznek olyan emberek, akik a legsimábban, ráadásul az én esetemben, mindenféle anyagi érdekeltség nélkül, képesek olyan emberi vonásokat megjátszani, olyan szinten, hogy gyanakodásnak a legkisebb rezdülése sem jelenik meg. Számomra ismeretlen maradt az ok, valószínűleg nem is fogom soha megtudni mi volt az illető motivációja, de sikerült - a köznapi nyelven- pofára ejteni. Fel sem tudom fogni, hogy valaki tud ilyen hidegvérrel (és normál emberi életben, semmi kémkedős helyzetben) olyan emberi oldalt mutatni, ami nincs meg benne.
Nem tudom gratuláljak-e neki, mindenesetre ez egyfajta teljesítmény. Nem tetsző, de akkor is az.
Ha pedig mindenki felé úgy fordulunk, minden új lehetőség felé, hogy már eleve gyanakodunk, hogyan alakulhatnak így ki emberi kapcsolatok? Emberi, bizalmi kapcsolatok nélkül lehet létezni?
Jó kérdés.
Tudom jól, hogy kicsit naiv vagyok, mármint a mai környezethez képest. Talán azért, mert még mindig él bennem az EMBERben vetett hit. Mert hinni akarom, hogy a körülvevő kíméletlen világban néha-néha felbukkan a tisztesség, a másokkal való törődés, a figyelmesség szikrája.
Ezért ért és valószínűleg még fog is érni - jobb esetben - meglepetés vagy csalódás. Nem csak másokban, hanem magamban is, a belső jelzőrendszeremben. Valahogy mindig is élesen érzékeltem a disszonanciát, a pici rezdüléseket, amik gyanakvóvá tettek.
Kivéve most.
Megtanultam valamit ismét (szokták mondani, hogy a legjobb iskola a tapasztalat, de túl drága a tandíj). Ezért adom itt közre ezt a kis szösszenetet, hátha mások tanulnak belőle.
Igen. Vannak, léteznek olyan emberek, akik a legsimábban, ráadásul az én esetemben, mindenféle anyagi érdekeltség nélkül, képesek olyan emberi vonásokat megjátszani, olyan szinten, hogy gyanakodásnak a legkisebb rezdülése sem jelenik meg. Számomra ismeretlen maradt az ok, valószínűleg nem is fogom soha megtudni mi volt az illető motivációja, de sikerült - a köznapi nyelven- pofára ejteni. Fel sem tudom fogni, hogy valaki tud ilyen hidegvérrel (és normál emberi életben, semmi kémkedős helyzetben) olyan emberi oldalt mutatni, ami nincs meg benne.
Nem tudom gratuláljak-e neki, mindenesetre ez egyfajta teljesítmény. Nem tetsző, de akkor is az.
Ha pedig mindenki felé úgy fordulunk, minden új lehetőség felé, hogy már eleve gyanakodunk, hogyan alakulhatnak így ki emberi kapcsolatok? Emberi, bizalmi kapcsolatok nélkül lehet létezni?
Jó kérdés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)