Épda + egyebek

Mai menü

2011-06-12T05:31:00.000-07:00

Néha nagyon irigylem magam. Mai ebédemet - így, hogy nem kell a gyerekhez igazodni - a magam kedvére készítettem el.
Pénteket sikerült vennem kedvenc húsomat, mégpedig szűzpecsenyét.
Közben megláttam gyönyörű zellergumót, szárával, így a mai ebédem zellerkrémleves boros-mustáros szűzzel, citromos cukkiniágyon.

Mivel meleg nyár van, a levest nem tejszínesen csináltam, hanem két közepes méretű újburgonyával és fél fej hagymával összeturmixolva. Jól lenne hozzá még valami felület, de se kenyeret pirítani, se sonkát sütni nem volt kedvem hozzá. No, nem baj.
Nekem jó étvágyat, másoknak jó kedvet hozzá:) Bon apetite!

Mechanikai mozdulat

2011-04-11T12:33:00.000-07:00

Ketten voltak odafönt, és a Mechanikai Szabványosító Hivatal által ajánlott "bemegy - nem megy be" kalibráló módszerrel ellenőrizték sajátságos nemi jegyeiket.

Vadállatilét

2011-04-05T10:56:00.000-07:00

Freud azt mondja, hogy amikor az ősember féktelen haragjában üvöltözött a másikkal és a bunkósbotját forgatta, de nem csapott le vele, akkor kezdődött a civilizáció. Az indulat megmaradt verbális szinten.
Úgy látszik sikerül visszaküzdenünk magunk az azelőtti szintre. Emberség, tolerancia már-már kiveszőben. De ha nem is veszik ki, egyáltalán nem kifizetődő a mai világban. Egyik legjobb megnyilvánulása a közlekedésben van. Olyan balkáni szinten tart a közlekedési morálunk, hogy lassan azoknak az országoknak lesz sértő, akiket ezzel a jelzővel illetünk. Ki győz le kit? Ki az erősebb? Ez a fejlődés. Vissza.

annyira jó!!!

2011-03-31T00:59:00.000-07:00

A lenyugvó Nap, a kert végében nyárfákba öltözött
A bizsergés a levegőből az ölünkbe költözött
Bíborba borul a világ, ezer felhő ég
Mohák alatt a fák felett, reszket a nyári vég

Csak úgy ültünk ott, a Minden közepén és senki nem talált
Mikor a hűlő Nap a fák tövében lelt egy új halált
Ott iramlik az érzés, szülte valami tűz
Szarik a jövőre és a múltból csúfot űz

Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbámulunk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, fürkésszük a magányt...

Most megint majdnem éreztelek, odakinn már dereng
Magába harap a konok lény, néha elmereng
Hogy kerülök ide így - üszkös ez a tájék
Tűz és Fény voltunk - Füst vagyok te meg Árnyék

Megint itt van a semmi, hát öleljük meg jól
Szeretem azt is mikor hallgat, de még jobban amikor
elmondja, hogy hol a legjobb neki és mitől fél
Én nyakon ragadom akkor és rúgom - takarodj rusnya Tél!

Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt
Elbeszélünk egymás mellett, élvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal, bámuljuk a magányt...

Naivitás mint genetikai adottság?

2011-03-02T08:56:00.000-08:00

Itt vagyok ezen a világon, lassan már 38 éve. Ez idő alatt még az is sokat tapasztal - jót és rosszat együtt -, aki egy viszonylag elzárt, védett burokban él. A magunkról alkotott véleményünk alapján hisszük azt ebben a korban már, hogy sok újdonság nem tud meglepni minket. Minden normális életösztönnel rendelkező egyénben működik az alapvető kételkedés másokkal szemben.
Tudom jól, hogy kicsit naiv vagyok, mármint a mai környezethez képest. Talán azért, mert még mindig él bennem az EMBERben vetett hit. Mert hinni akarom, hogy a körülvevő kíméletlen világban néha-néha felbukkan a tisztesség, a másokkal való törődés, a figyelmesség szikrája.
Ezért ért és valószínűleg még fog is érni - jobb esetben - meglepetés vagy csalódás. Nem csak másokban, hanem magamban is, a belső jelzőrendszeremben. Valahogy mindig is élesen érzékeltem a disszonanciát, a pici rezdüléseket, amik gyanakvóvá tettek.
Kivéve most.
Megtanultam valamit ismét (szokták mondani, hogy a legjobb iskola a tapasztalat, de túl drága a tandíj). Ezért adom itt közre ezt a kis szösszenetet, hátha mások tanulnak belőle.
Igen. Vannak, léteznek olyan emberek, akik a legsimábban, ráadásul az én esetemben, mindenféle anyagi érdekeltség nélkül, képesek olyan emberi vonásokat megjátszani, olyan szinten, hogy gyanakodásnak a legkisebb rezdülése sem jelenik meg. Számomra ismeretlen maradt az ok, valószínűleg nem is fogom soha megtudni mi volt az illető motivációja, de sikerült - a köznapi nyelven- pofára ejteni. Fel sem tudom fogni, hogy valaki tud ilyen hidegvérrel (és normál emberi életben, semmi kémkedős helyzetben) olyan emberi oldalt mutatni, ami nincs meg benne.
Nem tudom gratuláljak-e neki, mindenesetre ez egyfajta teljesítmény. Nem tetsző, de akkor is az.
Ha pedig mindenki felé úgy fordulunk, minden új lehetőség felé, hogy már eleve gyanakodunk, hogyan alakulhatnak így ki emberi kapcsolatok? Emberi, bizalmi kapcsolatok nélkül lehet létezni?
Jó kérdés.

Saját erkölcsünk

2011-02-08T11:20:00.000-08:00

"Pilinszky ihlette írásom arról szólt, hogy utolsó ítéletkor kimászunk a sírunkból, talpra állunk, négyes sorokba rendeződünk, és egyszer csak nyakunkban van egy tábla, amelyre rá van írva a történetünk. Piros betűkkel a jó cselekedeteink, feketével a bűneink. Elindulunk Isten ítélőszéke elé. Csakhogy amikor elé érünk, olyan erős Isten sugárzása, hogy minden írást letöröl a tábláról. Mindenkinek tiszta a táblája, nincs rajta bűn, nincs rajta jó cselekedet, nem kerül sor ítéletre.
A jók elkezdenek lázadozni.
- Uram, ha ezt tudtuk volna... Mennyi mindentől megfosztottuk magunkat, mert féltünk a Te hatalmadtól, az istenfélelem miatt, mennyi szexulis és anyagi örömről mondtunk le félelmünkben.
Azt mondja erre Isten:
- Tényleg, ezért voltatok tisztességesek, mert féltetek tőlem?
- Hát mi másért?
- Jó - mondja Isten -, akkor csak ti fogtok elkárhozni"
....

"Nyuszi, én nem mondtam azt, hogy tisztességesnek lenni jutalmazott magatartás. A mai társadalmi viszonyok között inkább büntetendő. Az ember nem azért tisztességes - mármint némely ember - mert az jó üzlet, hanem annak ellenére próbál tisztességes maradni, hogy tudja, rossz üzlet."

Mi vár még??

2011-01-30T12:47:00.000-08:00

2011. Nagy munka kezdése, akkor még csaj sejtés, hogy nem lesz könnyű.
Ugyanazon nap. Haláleset. Még több munka.
Munka éjfélig, nyolcig, kilencig, másnap reggel nyolckor talpon és újra hajtás.
Feszültség, Számonkérés. Baszogatás.
Régi rossz emlékek felelevenedése. Emlékezés, miért is menekültem el otthonról.
Munka nyolcig, kilencig, éjfélig. Munka és hajtás. Felpörögve.
Gyerek sírógörcse.
Baszogatás és baszogatás, mert mintha lazulnánk. Munka, amiből jó eredmény nem keletkezhet. Szarból csak szart lehet csinálni.
Kézzsibbadás, álmatlanság, gyomorkőgörcs.
Kedvetlenség.
Földrengés. Pillanatnyi pánik.
Holnap mi lesz? Letolás, mert mertünk hétvégén pihenni.
Holnapután? Felerősödött B vírus. Február.
Aztán mi lesz még?
Jó mikor jön?

Megkésett újévi köszöntés

2011-01-22T13:17:00.000-08:00

Tudom, rég írtam. Oka volt. Az múlt év végén számot vetettem, mint sokan mások, hogyan telt el a 2010-s év. Sok munka volt, melós volt, akkor úgy éreztem, hogy ennél több már nem lehet. Tévedtem. Nem tudom másnak hogyan indult az év, de a környezetemben nem valami jól. Az első nap már tudtunk, hogy lesz sok munka pont az év elején. Arra viszont nem gondoltunk, ami be is következett. Az év legelső munkanapján kora reggeli értekezleten ültünk, készültünk a leendő munkás évkezdésre. Váratlan telefoncsörgés szakította félbe a még csak éppen elkezdődött beszámolót, kinek hogyan telt el az év vége. Kolléganőm fehérre vált arca láttam baj van, s mivel csak egy kolléganőnk hiányzott az értekezletről, valami belső érzés fogott el, vele történt valami. A halálhírt nem lehet megszokni, nem lehet pár percig felfogni. Még akkor sem, mikor valaki hosszú betegség után érkezik az utolsó perchez. A mai napig nem tudom elfelejteni nagypapi utolsó elköszönését. Azt sem, mikor egy jó-hangulatú értekezletről hívott ki Laci kollégám, hogy valahogy közölje velem, telefonált anyukám: vége lett. Szegény Laci, micsoda nehéz feladat lehetett neki. Egy ilyen hírt nem lehet könnyen közölni. Ez sehogy sem lehet kíméletes.
Így kezdtünk az évhez. Nem sokkal később utaznom kellett vidékre. Éjfél után egy órával érkeztünk haza.
A munka beindult. Azóta is tart. Keserves munka. Nem fog el a máskor kellemes érzés, valamit csináltam, valamit jól csináltam. Csak dolgozunk, január első munkanapja óta napi minimum 12-14 órában, felpörögve, többször éjfél után kerültem haza, hétvégén sem pihentünk. Gyerek, barátok elhanyagolva. És úgy érzed, hiába. Hiába tudom, hogy mindent a lehető legjobban teszünk, szabályszerűen, az idő rövidsége miatt túlfeszítve, mégis azt érzem, hogy nem megy. Ahogy szokták mondani a lágy sz...ból nem lehet várat építeni. Rossz, szorongó érzés.
Ma először mozdultam ki valamiféle kikapcsolódásképpen. Nem tudtam felszabadult lenni.
Kilátások? Ahogy a rövidebb képet nézem, az sem jobb. Voltak terveim tavaszra, de ahogy elnézem ez az év nagyon melós lesz. Hogy fogom bírni, most még nem hiszem el, hogy ezt lehet bírni. Hogy lehet ezt a tempót a gyerekneveléssel, magánélettel, szórakozásvággyal összehangolni? Jó lenne ezt a titkot tudni. Mostanában egyre többet ugrik be az a kép, amit nyugdíjaskoromfélére képzeltem el, kis házikó tóparton, nyugiban, virágot és növényt nevelgetve élem életem. Gond nélkül.

Szutyok - szutykolódás?

2010-12-06T04:19:00.000-08:00

Két hete sikerült megnéznem Pintér Béláék Szutyok előadását a Szkénében. Hallottam már előtte a darab felől, bár a kritikákat nem olvastam el, de tudtam, hogy több díjjal is jutalmazták az előadást. Mivel nem voltam elég felkészült az előadásból, meglepetésként ért, hogy ismét egy majdnem kétórás darabot nézhetek meg egyhuzamban. Úgy látszik, most ez a trend. A legtöbb hosszú felvonásos előadás esetén meg is érte az egyhelybenülés. (Jég, Utolsó zsidó, Oberon, Szutyok, Jógyerekek)

Pintér Béla neve egyre jobban egyfajta márkanév lesz, ami széles közönséget vonz az előadásokra, ha időben nem kapcsolsz, nem kapsz helyet. Talán a Krétakörösök előadásaira nehezebb bejutni (no meg az Operettbe, de nem ugyanaz a célközönség). Hosszú ültetési rend után végre elkezdődött az előadás. Sikerült egy érdekes, több kérdést feszegető darabot színpadra állítani. Nem nagyon mennék bele az elemezgetésébe, rengeteg kritika foglalkozik vele, amit az előadás után pár nappal el is olvastam, hátha a bennem megfogalmazódott kérdésekre választ kapok belőlük. Érdekes – kétarcú élethelyzeteket mutatnak be. Nem is nagyon tudott az igazságérzetem egyértelműen megszólalni.

De! Volt egy mozzanata az előadásnak, amivel nem tudok mit kezdeni, kevés információm lévén. Kritikákban nem is nagyon foglalkoztak vele, nem volt számukra lényeges. Engem is csak a személyes vonzata miatt foglalkoztat. Személyes annyiban, hogy a kifigurázott illetőt előzőleg hallgattam már egy zsűrizés során, ahol igencsak nem lopta be magát a szívem csücskébe. Mondhatná, saját szocprobléma. Igaza is lenne. Gondolkodtam azon, mi lehet a motivációja, hogy egy előadásba (ami azért nem kabaré) élő személyt ennyire kifigurázzanak? A két végletre tudok következtetni. Vagy ténylegesen, pikírt módon tükröt akarnak tartani neki (ezt vagyok hajlamosabb elfogadni, mivel nekem sem pozitív a véleményem róla), vagy annyira jó a kapcsolat közöttük, hogy ezt megengedhetik maguknak. Azt tudom, hogy RJ előzőleg kapcsolatban volt velük, hiszen a Szkénében folyamatosan volt előadása a társulatnak és RJ akkor, ott valami vezetőféle volt. Lehetett súrlódás közöttük, de lehetett jó barátság is. Viszont a paródia, a kifigurázás áll az én szememben is. Sajnálatos.

Ciccmicc

2010-12-06T01:27:00.000-08:00

Tudom, sok ember nem kedveli a macskákat. Nekem egyik kedvenceim. A lányom cicamániás, néha úgy is viselkedik, mint egy törleszkedő macska. Beceneve ezért is lett Cica. Mivel nem célom az állatkínzás, a lakásban csak olyan állatot engedélyezek, akik nem igényelnek társaságot. Bár az a nézet van elterjedőben, hogy a macska magának való, ez nem mindegyikre igaz. Nagyon keveset vagyunk otthon, ezért a lakásban tartott állatok lekorlátozódott a hörcsögre és a halra. Na persze, ha Csengén múlna lenne gekkó, sikló, teknős és még ki tudja milyen állatfajta. Viszont milyen a nagyszülői szeretet, amit még nekem sem engedtek meg, azt most megengedik az unokának, így a szüleimnél van néhány macska, ami elviekben a lányomé. Szomorú az, hogy a "kedves" szomszédok tesznek arról, hogy ne élhessenek hosszú életet ezek a kedves állatok. Itt van néhány kép, hogy milyen fenségesek, szépek, lusták tudnak lenni. Mondhatnánk: a légynek sem árt (csak az egereknek).

Adventi készülődés

2010-12-06T01:17:00.001-08:00

Az idén olyan gyorsan eljött a karácsonyi készülődés ideje. Még be sem fejeztük a november, mikor rádöbbentem arra, hogy itt van advent első vasárnapja.

Sajnálatosan úgy alakult, hogy sokat lehettem otthon november utolsó hetében (betegácsi), de így legalább tudtunk a lányommal készíteni finomságokat (mézeskalács) és el tudtuk készíteni az egyik internetes honlapról lelopott ötletet. Az eredmény íme, itt van. Remélem tetszik másoknak is, magammal meg vagyok elégedve.

Békés várakozást!

Oly szomorúan sivár

2010-12-05T11:11:00.001-08:00

Kivételes időszak van, barátnőm itthon van. Sajnos. Sajnos, mert nem jó dolog miatt van itthon. Máskülönben jó lenne, mert egy olyan akivel kultúrprogramokra tudok járni. Igaz, nem egyező az ízlésünk, de hát.... mindenki azzal gazdálkodjon amije van.
Oly örömmel invitáltam - miután arckönyvön olvastam - lesz galériák őszi éjszakája. Gondoltam megmutatom a bigszitis barátnőmnek, itt a kicsi városkában is van fergetegesen jó program.
Sajnos csalatkoznia kellett. Nekem is. Máskor oly sok ember mozgat meg ez a rendezvény. Most alig volt ember a Falk Miksa utcában. Sok galéria ki se nyitott, pl. az egyik kedvencem a Virág Galéria sem. Gondoltam nem baj, haladunk és majd szépen sorban a többiben bepótoljuk ami kimaradt. A modern művészeti galériák közül is sok zárt ajtókkal várt, kedven lakáskultúrás boltom is leengedett rácsokkal büszkélkedett (bekukucskálva még mindig nagyon tetszik). Még akkor is azt mondtam sebaj, majd a Pintér Galériában bepótlunk mindent. Lemegyek a kislépcsőn és üres falak fogadtak. Ott, ahol máskor tobzódtunk, ámultunk, bámultunk. A bútor-raktár részben is elég gyér kínálat fogadott, bár a múltkor megcsodált faberakásos fürdőkád és általam nagyon kedvel ebédlő-bútor még mindig várakozik rám (tartok tőle, hogy hiába). Egy új dolog fogott meg, egy szépséges csillár, aminek társa szintén tetszetős volt, de az már-már átlépte az ízlésküszöbömet a sárkányság hatásával. Ha sikerül bemásolnom a gépre, akkor kiteszem ide is. Szépségesen lány kéksége sajnos nem igazán látszik a képen. Képzelje mindenki oda.
Kesernyés szájízzel hagytuk el az utcát, a galériákat. Válság hatása? Kivárás? Így magunkat vigasztalni elsétáltunk borozgatni (legújabb borfelfedezésem: öreghegy terroir cuvée), beszélgetni. Elcsodálkoztunk a Szabadság tér megvilágított épületeinek látványában. Legalább a város szép. Végül is, az ez is egyfajta galéria. Szabad, bármikor látogatható. Minden éjjel akár.

2010.10.29.

Egy néző szemével

2010-12-05T11:10:00.001-08:00

Fáradtan parkolok le az Eötvös utcában, másodszori próbálkozásra. Fáradtan, mert az egyik szabad sokáigalvós reggelem ellen gondoskodott az iskola. Értelme már hazamenni nem volt, de a tervezett program előtt egy órával hamarabb érkeztem. Az időjárás kegyesen viseltetett irántunk, a beígért eső kicsit kitoldódott - mint később kiderült vagyis beborult - az esti órákig.
Így a szabaddá vált órácskámban betévedek a könyvesboltba. Eredeti elhatározásom szerint szétnézegetni. Eleve veszélyes ilyen helyre még csak tervezni is a látogatást. Naná, hogy egyből szembeötlik az akciós pult látványa. Teljesen igaz a mondás, miszerint mindennek ellenállok, csak a kísértésnek nem. Három könyv súlyával terhelve lépkedek, szaporázva lépteimet, pár percem maradt csak a kezdő időpontig.
Meglepetés már nem is ér, mikor jegyemet átvéve tájékoztatnak, hogy 10 perccel később kezdődik az előadás.
Az első darab címe: Senák. Nem sok Háy János művet ismerek. Azok is inkább novellák, mint színpadi művek. Kíváncsian várom milyen is lesz.
Legelőször a díszlet az ami a figyelem központjává válik. Érdekes. A forgószínpad ihlette ötletes megoldásként egy forgódíszletet képzeltek el az alkotók. A 360 fokot a tér adta lehetőséget négy részre, négy díszletre szeletelve. Első díszletelemként a negyedtérben megvalósított régi konyharészlet lassan kezdi felfeszegetni emlékképeimet. Pár percig várakozni kell az események kibontakozásáig, mivel azt készítik elő, eleinte csak a korszakot mutatják be. A jelmez, a környezet kialakítása nekem első pillanatban a gyerekkorom világát vetíti elő. A kicsi gyerekét. Mikor még alig tudattal rendelkező óvodásként ültem minden nap a nagymami konyhájában, próbáltam ellesni az ebédkészítés fortélyait. Tudtam, hogy a nótázás vagy inkább dalolászás végével elkészül az ebéd. (Sokszor gondolkodtam azon, ha nem találkozom minden nap a népdal valamilyen formájával, akkor is szeretném-e ennyire?) Néha még ma is dalra fakadok egyik-másik házimunka közben. Ez az örökségem ebből a korszakból.
Sajnálatomra a nagymami már jó ideje nem énekel. Elhalt benne a nóta. 12 órakor megszólalt a templom tornyában felfüggesztett harang, hosszú másodpercekig kongatva a teret, a bronz-ólom ötvözött fém, hol mélyebbnek tűnő hanghasítást hallatva, ahogy a harang nyelvét odébblökve ütemesen kondít. (Miért hívják nyelvnek? Inkább ütőnek kellene vagy taszigáltnak.) Akkor, gyerekkoromban, mire a harang fájdalmas hangzavara elcsendesedett, megérkezett a nagypapi. Pontosan 12 óra 2 perckor leszállt a kerékpárjáról, kinyitotta a kaput, betolta raja, majd letámasztotta a terasz oldalához. Addigra nagymama kiszedte a levest (hiszen minden nap volt valamilyen leves), hogy a munkából fáradtan hazaérkező kovácsmester ne égesse meg a száját, de még elég meleg legyen ahhoz, hogy fáradt testét a gyomrán keresztül melengesse. Minden nap. Begyakorolt koreográfia. Ugyanezzel az idillel kezdik az előadást. S mivel az érzelmeimre sikerült hatniuk, már most szeretem az előadást. Később is sok gyermekkori emlékképet mutatnak elém Talán mert ezt akarom látni? Lehet. Azon veszem észre magam, hogy egy-egy másodpercig nosztalgiára száll az agyam egyik része, miközben a másik erősen figyel minden kis részletre, ami a színpadon történik. Számomra, mivel nem ismertem a drámát, csak talán a második díszletforgatásra derül ki, hogy az előadás az 1948-s évek környékén játszódik, a kényszertoborzások idején. Talán a Talpalatnyi föld című film foglalkozott anno ezzel. Lehet rosszul emlékszem, de a filmből néhány kép beugrik, hogy akkoriban hogyan kényszerítették rá a gazdákat arra, vigyék be javaikat a termelőszövetkezetbe. Ez a darab is erről szól. Hogyan lehet embereket lelkileg terrorizálni. Akkor, a kommunista vezetés diktatúrája által. Ha nem tartasz a tömeggel, ha nem vallod az ő nézeteiket, akkor jönnek a lelki rábeszélések. S talán az elég erős ahhoz, hogy legalább a külvilág számára eljátszd, te is hozzájuk tartozol. Azt hittem naivan, hogy ez a világ nem tér, nem térhet vissza. Sajnos az előadás fő jelenete nem lett eléggé előkészítve. A két-három mondatból nekem nem következett olyan egyértelműen. Ráadásul a hálószobai, házastársi jelenet inkább másfelé vitte a gondolataimat. Nem tudom, hogy az eredeti műben mennyire erősen jelenik meg az, hogy a gazda és a tulajdonában lévő lovak között mennyire erős a kötelék. Azt, hogy a lovak jelenítik meg számára a jövőt. Azt a hitetlenséget, mely szerint azt nem vehetik el tőle. Elképzelhetetlen, hogy azt önként adja ebek karmára. Ez csak a fő jelenetből derül ki. Az ágyjelenet számomra inkább azt akarja sugallni, ami nő és férfi között az egyik nagy különbség. A férfi a férj jogán élni akar a szex adta lehetőséggel. A férfi részére a szex szinte mindennapi rutin, a stresszoldás egyik fajtája. Ezzel tudja kirekeszteni a külső világot, az ott rá leselkedő konfliktusokat. A nő pedig fordítottan működik. Ha minden rendben van, nincs lelki feszültség, akkor áll készen a szeretkezésre.
Az előadás végére a párhuzamos emlékképek valahonnan a mélyből mind előkerülnek. Szoktam mondogatni, egy előadás akkor jó, ha hatni tud. Nem biztos, hogy technikailag, színházművészetileg (nem is tudom megítélni) minden klappol benne, de ha még másnap is foglalkoztatott, akkor érdemes volt. Lassan egy hét telt el azóta, és a képek által előidézett emlékek többször jelennek meg bennem. Ha lehet telepatikusan hálásnak lenni, és így éreztetni, akkor a szereplők azóta is érezhetik felőlem. Kicsit sajdul bennem valami, de nem mindig a szépnek, felhőtlennek kell örülni. Sokszor azért megyek el egy előadásra, olvasok el egy könyvet, nézek meg egy filmet, mert az abban szereplő tőlem idegen világot akarom megismerni, beletekinteni abba az életbe. Tanultam most újból valamit, mégpedig azt, hogy nem árt néha egy olyan előadással találkozni, ami az elmúlt élet történéseit vetíti elém, idézi fel azokat az emlékeket, amiket akarva vagy akaratlanul küld a tudatunk az agy hátsó raktáraiba.
A második előadásra vártunk az előtérben. Érdekes figurák jelentek meg közöttünk, invitálva bennünket a nézőtérre. Igazi vásári felvezetés, ahogy a sánta sétálgatott, láthatósági mellényes kedvesen terelgetett. Beülve a nézőtérre tüneményesen mosolygó ifjú lány ölelt át, ahogy a 70-s évek filingjét idézte elő. Béke és szeretet. Ritkán van olyan előadás, aminek a végén ott ülök és várom a folytatást, már-már úgy, mint egy hisztis telhetetlen kisgyerek, akarok még. Általában vagy hosszúnak, vontatottnak tartom az előadásokat vagy jobb esetben éppen akkor lesz vége, mikor azt gondolom, ennél ne tovább. A zenei aláfestés és röpke előadás végén ott ültem és azt mondtam, ebből kérek még. Hogy is tudták volna folytatni, maga a versecske se hosszú, mint a darab fő témája a bajusz. Hisz pont az a baj vele, hogy nem nől.
A következő előadás előtt, bár be volt tervezve mégis csúszással, beszélgetés volt a látott előadásokról. Beszélgetésnek indult, igazából magyarázatok lettek. Mi valahogy még mindig nem merjük elmondani mások előtt a véleményünket, gondolatainkat. Szégyelljük hátha hülyeséget mondunk, esetleg nem tudjuk kifejezni azt, amit igazából közölni szándékozunk. Magamon nem csodálkozom, hisz csak szemlélő vagyok ebben a külön világban. Nem ismerem azt a félelmet, csak elképzelni tudom, amit az előadók élhetnek át, mikor ki kell lépniük és oda kell dobniuk magukat az éhes oroszlánnak vagy ha magukat nem is egyszem teremtményüket. Nem könnyű, hatalmas erő kell hozzá és jókora önsanyargatási késztetés. Így maradt a zsűri többszörös monológja. Három szimpatikus ember ült középen és vitte a szót. Soly ismert, kellemes, bársonyos hangjához most kép is társult. Ez az a hangszín, amit órákig el tudnék hallgatni. Olyan visszafogott úriember hang. Valószínűleg azt is szívesen hallgatnám tőle, amit mond, mert amit megkóstoltam, tetszett. Másik zsűritag Kárpáti Péter. Nem ismertem, talán nem is láttam előtte (bár ebben nem vagyok biztos) egy vagy két darabját olvastam csak. Kinézetre olyan mostani művészlélek, szétzilált hajával, féllábszárig érő nadrágjával, kicsit túlbonyolított mondandójáig. Mint mondtam nem ismerem, ami "lejött" róla, tőle, hogy ő a végletek embere lehet. Vagy szereted vagy gyűlölöd. Ha szereted az se kellemes. De nem unalmas. Harmadik szószóló volt a legmeglepőbb számomra. Kedves, halk, szerény, kisfiús, ártatlan és rendező. El sem hiszem róla. El sem tudom képzelni, hogy ez a kedves arcú fiú képes egy társulatot irányítani, bárkitől követelni. Ha mégis van e puhának tűnő álarc mögött elszántság, akarat, biztos vagyok benne, hogy ez az a személy, aki meggyőz és nem irányít. Ez az a természet, akit minden nő elképzel(ne) magának. Hosszútávon milyen lenne? Ki tudja? Most fiatal. Nagyon is. Arcra is. Még kell érnie vagy 10 évet, hogy az legyen belőle, amit én férfiasnak minősítek.
Azt látom, hogy nem könnyű az ő dolguk. Mondjanak is valamit, értelmeset is, ne is bántsanak, finoman próbálnak lépkedni ezen a talajon. Jó, nagyon nem is tudnak belekötni az előadásokba. Jó volt ez a kettő. Nekem tetsző.
Azon mindig csodálkoztam, hogy tudnak ezek az emberek az előadás után közvetlenül beszélni arról, amit láttak. Biztos a színházi rutin teszi. Én ehhez túlságosan lassú vagyok. Bennem érnie kell az előadásnak. Másnap igen. Másnap tudnék beszélni róla. Ezernyi kérdés fogalmazódik bennem addigra. De aznap? Akkor kukán ülök, csak azt tudom mondani, hogy köszönöm jól esett vagy azt, hogy máskor nem kérek ebből. Hogy mi tetszett, mi nem, nem tudom. Ne is faggassanak. Viszont szeretem az ilyen "okos" emberek megjegyzéseit meghallgatni, mint egy leskelődő, aki el akarja lopni mások gondolatait. Bele akar látni mások fejébe. Aztán rádöbbenek, mindenki mást és mást gondol. Néha jó meghallgatni eltérő véleményeket.
A harmadik előadás címe: A falu rossza. Igazából valahogy elkerült ez a darab, pedig az ismertetőből tudom, hogy sokszor játszott előadás, sőt Jávor Pál főszereplésével film is készült belőle. Amit tudtam a csoportról, hogy egy fiatalokból álló társulat. Meg is lepődtem a kezdésén. Egy nagyon helyes fiú gitáron kezdte el a történetet mesélni, mint felvezető balladát. Aztán átment egy kissé hajdobálós metálosba. A sörénye adott volt. Egy lány is megirigyelhetné a hajzatának szőkeségét. Sőt, amikor megláttam arra gondoltam, a lányom most elalélna a fiú látványára. Ugyanezt elmondhatom egy másik szereplő fiúról, bár az ő hosszú haja barnában játszott, s mivel számomra a barna tónusú férfiak mindig vonzóbbak voltak, most is az ő látványa kötötte le a tekintetemet. Arról nem is beszélve, hogy a darab róla, vagyis a szerepéről lett elnevezve. Neve a darabban: Göndör Jóska. Huuuh! Szintén emlékeket ébresztő név, bár azok közül való, melyek kevésbé valamilyenek. 16-17 éves koromban udvarolt volna egy Göndör Jóska nevezetű legény. Egy igazi falusi lakodalomban menekültem előle, sőt a sors úgy hozta, későbbi lakodalmak alkalmával is kerülnöm kellett. Mit mondjak? Ha az a Jóska csak egy kicsit is hasonlított volna erre a mai Jóskára, másképpen állok a dolgokhoz. Ez a fiú bájos vonásokkal rendelkezik. Az a régi igazi parasztlegény volt, szerencsétlenségére előreugró állal, ami még tovább darabosított az amúgy is vörös rózsásra hajlamos arcát. Erről a fiúról értelem sugárzott, ami később még egy picit zavaró is volt, hiszen a darabban egy vad, darabosabb, börtönviselt legényt kellett eljátszania. (Egy másik szereplő az én elképzelésem szerint jobban megfelelt volna a szerep külalakjának.) Eddig csak a fiúkról beszéltem, elnézést kérek ezért, de rám is jobban hat az ellenkező nem külső adottsága. Pedig lehetne a lányokról is szót ejteni. Főleg egy nagyon érdekes szőkéről. Egy naiv fruskát játszik, olyan igazi szőkét, akinek a szerelmén kívül nincs más a fejében. (Amúgy szerepe szerint a feléneklő, rendezőféle szőke fiú a szerelme). Már-már butuska, aztán előadás közben egy olyan pillanatnyi produkciót nyújt, ami számomra az egyik legmeglepőbb volt a két nap alatt. Egy másodperc alatt ebből a butuska kislányból egy hódító, számító, végzet asszonya, egy Merilyn Monroe lett. A mozdulata, a kacérsága mégis továbbemelte a Norma Jeane alakította, minden férfi álmában szereplő szex-bujaistenőn. Hinni se akartam a szememnek. Ami igazán érdekes volt, magánban az előadásban, hogy nem a darabot adták elő, vagyis csak a elején egy játékos életképekből álló sorozatban, aminek némely képe vissza-visszaköszöntött később is, hanem azt játszották, hogy most ők egy nem egészen begyakorlott darabot adnak elő, mintha egy főpróba előtti tesztelőadás lenne. Meg-megállva rendezői ötleteket felvillantva, változtatási javaslatok miatt kizökkentve az előadásból. Voltak színész-sértődések, intrikák, kulisszatitkok, érdek-összeütköztetések. Vagyis előadták az amatőr (?) színházcsinálás szinte minden realitását. Mármint amit én képzelek el róla. Mindezt rengeteg humorral, ötletességgel. Talán az utolsó 10 percre elfáradtak, esetleg én, és a befejezés sem lett az az igazán hatásos csattanós. Mindezekkel együtt egy nagyon jó előadás.
Aznap negyedikként és utolsónak egy dinamikus mozgásszínházat láttunk. Azt is ígérték. A közönség megszaporodott, annak ellenére, hogy szinte 1 órás késéssel kezdődött. (Azért voltak rosszalló hangok várakozás közben.) Talán egy kicsit több odafigyeléssel máskor nem lesznek ilyen csúszások. Főleg, ha nem csak a szakmai berkekben mozgolódó embereket vonz ez a lehetőség. Jó a helyszín is. Központi, szép, modern. Tehát minden adott ahhoz, hogy kőszínházi feltételek mellett, érdekes és még hamvas báját megtartott amatőr előadásokat nézhessünk meg. Szeretem a táncot, a mozgást, akkor is, ha nem értek hozzá. Jó látni, ahogy mások ismerik és élik a zenei nyelvet. Ez az előadás is ilyen volt. Fiatalok, szépek. Pedig képzett táncos (a képzett alatt a balettes múlttal rendelkezőt értem), alig egy-kettő volt közöttünk. De mozgáskultúrájuk, affinitásuk volt a darabhoz. Tetszett az ötlet is, amit előtérbe állítottak táncukkal. Különböző csoportok, különböző táncstílussal, különböző zenére mozogtak vagyis a különbözőségüket mutatták be. Ez eddig rendben is van. Attól szép, attól színes a világ, ha vannak különbségek. A gond akkor kezdődik, ha egy csoport vagy egyed azt határozza el, hogy mindenki olyan legyen mint ő, azt táncolja, amit ő. Akár erőszakkal is, nem hagyva lehetőséget a más-ságra. Hasonulsz? Eltűnsz? Ha nem velünk vagy akkor ellenség vagy? Szélsőséges és időszerű. S lám a szerelem sem elég erős ahhoz, hogy az egyik csoportba tartozó a csoport rosszalló tekintetétől követve elnézze, elfogadja a más fajta táncot. Nem volt földet és eget rengetően erős az előadás, de tetszett. Ez is.
Az épületből kifele baktatva el is méláztam rajta, hogy a zsűrinek igencsak nehéz dolga lesz kiválasztani a sok jó előadásból a legjobbat. Eredeti tervem az volt, hogy az estét folytatom máshol, hiszen a függetlenek éjszakája csábított volna. Kilépve az utcára tapasztaltam, hogy az eső eleredt, így lemondva mászkálásomról, inkább az autó felé vettem az utat. Nem is baj. Túl fáradt voltam. Az ágy, alvás lehetősége sokkal jobban hatott rám.
Másnapra csak két előadás megnézését terveztem a négyből. Az elsőt, egy meseelőadást elhalasztottam, hiszen ők budapestiek, biztos lesz még lehetőségem máskor is megnézni a Mostohákat. A negyediket pedig a gyerek hazaérkezése miatt nem terveztem, ráadásul ezt a darabot a nyár elején láttam is, hiába nagyon jó előadás, kihagytam. A második előadásról csak annyit tudtam, hogy pszichiátriai betegek játszanak benne. Meglepő ugye? Igen. Viszont nagyon elismerendő. Mind a betegek részére, mind a szervezők, ápolók részére. Együtt dolgoztak az előadáson, de az intézet személyzete inkább háttérbe vonult, kísérőzenészként vett részt az előadásban. Minden tiszteletem az ötlet kigondolójának, támogatójának, megvalósítójának és a szereplőknek. Azt, hogy ezt így elő tudták adni, hogy ki tudja milyen fóbiáktól, betegségektől, mániáktól elhalmozott emberek kilépjenek a színpadra és játszanak, nem semmi. Én nem mernék kiállni. Nem merném legyőzni a szorongásomat. Ők ezt megtették. Talán az első lépés a gyógyulás, ha az nem is, de a mindennapi életben élni tudni felé. Ez után az előadás után volt csak nehéz dolga a beszélgetést vezetőknek, véleményt-mondóknak. Az amúgy is érzékeny, nem tudni hogyan reagáló embereknek mondani valamit. Kicsit kellemetlenül éreztem volna magam a helyükben. De nem kellett.
A következő előadásról előzőleg sokat olvastam, beharangozták. Szakmai körökben is elismert társulat előadását én is izgalommal vártam. Olvasva a bevezető szöveget vártam a csodát, a mesét. Hiába. Úgy látszik velem van a gond. Nem tudom megmondani, mi az ami nem tetszik benne. Darabjaira szedve egy-két ötlet megvalósítása, képe szép volt. Mégis az egész nem állt össze. Olyan szinten nem, hogy alig vártam a végét. Türelmetlenül, feszengve. Valami negatív viszonyulás alakult ki bennem az előadással szemben. Mitől? Ki tudja. Talán az, hogy a szereplőket előző előadások szünetében láttam, és nem tetszett a kisugárzásuk. Lehet, ez nyomta rá a hangulatomra a bélyeget. Mindenki más oda és vissza volt az előadásért. Valami bűvölet hatott rájuk, ami rám nem. Sőt, ők lettek a fesztivál győztesek. Ebből is látszik, hogy mégiscsak egyedül állok az ízlésvilágommal. Na tessék! Ki vagyok rekesztve. Most hasonuljak? Játsszam meg magam? Megéri? Nem.
Emiatt kicsit kesernyés szájízzel emlékezem vissza a fesztiválra. Az összes többi előadás tetszett, nem igazán tudtam volna választani közülük legjobbat. Ez a bejegyzés is nehezen készült el, nem csak a hossza miatt, hanem a hosszantartó írása miatt is. Nem volt lehetőségem, hogy akkor, másnap írjam le a gondolataimat, így lehet sok minden kimaradt belőle.
Az élet hoz olyan helyzeteket, amiket meg kell próbálni elviselni.
Most ezen dolgozom:))

2010.10.27.

Párhuzamos (?) valóság (?)

2010-12-05T11:07:00.001-08:00

Úgy látszik jól sikerül teljesítenem az egyik újévi vállalásomat. Legalább ezt. Irigykedem magamra, mostanában sikerül eljutnom jó néhány előadásra. Tegnap Pintér Béláékra. (Persze az élmény előtt le kellett nyugtatnom magam, majdnem sikerült nem oda érnem épségben. Fura dolog ez. Ok-okozati összefüggés-e vagy sem? Már indulás előtt a lányom a lelkemre kötötte, hogy ugye hazaérek. Rossz előérzetem volt nekem is. Hogy a lányom féltéséből fakadt-e, eleve bennem is felmerül, nem tudnám megmondani. Egy tizedpillanatnyi bambulás, kikapcsolás, tudatelszállás vagy nevezze mindenki ahogy akarja. Tehát majdnem túl közel jött hozzám korlát, utolsó méteren sikerült korrigálnom, ami nem olyan sok egy 60 km/h-s sebességnél. Hazafelé is bénáztam egy sort, legalább 1 piros lámpán átmentem. Ezt letagadom, ha valaki fel akarja használni ellenem!)
Párhuzamos óra előadásra sikerült jegyet vennem, picit előérdeklődtem, olvastam róla az egyik honlapon. Nem mondhatnám, hogy fergetegesen jó kritikát kapott. A Gyévuska óta viszont, meg úgy alapvetően sem, nem érdekelnek a kritikák, magam szoktam véleményt formálni.
Azt írták az említett oldalon, hogy nem az a fergeteges pintérbélás előadás, hiányérzet marad a nézőben az előadás után.
Hmm.
A 80 perces előadás úgy elszaladt, olyan rövidnek tűnt, hogy alig tértem magamhoz a végén. Ez szerintem elég sokat jelent. Vagy rólam vagy az előadásról.
Véleményem szerint jó előadás! Időszerű és időtlen problémákkal foglalkozik, kicsit másképp, más dimenzióba vetítve a történést. Vagy mégsem?
Én erre az előadásra benyomom a lájk-gombot, újabban néhány oldalon már az ajánlom-gombot.

2010.10.

Varázsműhely

2010-12-05T11:06:00.001-08:00

Nagy varázsló vagy Formanek Csaba és méltóak hozzád a műhelyedben dolgozó varázssegéd-színészek is. Mikor már kezdeném elfogadni és beletörődni a magány adta életkörülménnyel, elmegyek (mert szeretem nézni, amit csináltok) és megnézek egy előadásotokat. Közben, alatt, után, sokkal után is zavarodom, felpiszkálódik valami bennem. Talán emlékképek, élethelyzet-kópiák, amitől újra vágyom minden nyűgjével, macerájával a társas állapotra. Pedig az előadás részképei másokat pont elrémisztenek, eltaszítanak a próbálkozástól. Engem sóvárgással tölt el akkor is, ha éppen kifiguráztok egy-egy pár-állapotot.
Nem mondom, kicsit félve-várva mentem el az előadásra. A színházi évadnyitó fesztiválon nem győzött meg a bemutatótok. Ha csak arra alapoztam volna, nem is nézem meg az Oberont. Emlékem szerint előző évben sem tetszett az ottani kedvcsinálótok, de más miatt megnéztem a zsiráfok itatóhelye által (is) ihletet darabot. Imádtam.
Most is reménykedtem, hogy a röpke bemutató félresikerült, félrenyúlt és valami megmaradt némi hangulat az első munkabemutatóból.
Olvastam a műsorfüzetből, hogy majdnem két órás lesz. Szenthabakukk! Hogy bírok én ki pisilés nélkül két órát? Tudtam, ha lefoglal az előadás, ha elbűvölnek, akkor sikerülni fog, hiszen nem gondolkodom az alantas testi működéseimmel.
Sikerült!
Ez az előadás merőben más, mint amit egy éve láttam a Színváltások alkalmával.
Átváltozott, elvarázsolódott, lelassult. Kicsit kesernyés lett, néha melankolikus, kicsit kiábrándult. Karcol.
Nincs annyi technika által megvalósított varázskép benne, mint a Zsiráfivóhelyben. Ezt egyfajta fejlődésnek tudom be. Gyönyörűen kitartott lassú jelenetek, melyeket eddig igazán szépen, csak keleti filmekben láttam. Hagyva, hogy az érzelem kibogozódjék a nézőben. Megbocsátok a két óra hosszért, rövidebben nem sikerült volna ezt elérni.
Kegyetlen játékot űztetek velem. Fájt, de igazatok volt. Úgy látszik ezzel most újra kellett szembesülnöm, az élet emlékeztetni akart saját gyerekgondolkodásomra. Most ez az időszak van. Talán azért is reagálok érzékenyebben, mert nemrég olvastam Rakovszky Zsuzsa Hullócsillag című regényét, ahol szintén egy gyerek szemével meséli el az írónő a történéseket. Az is fejbe ütött. Kicsi, vékonyka lány tökéletesen megvalósította, visszaadta a kisgyerek félelmét. Nem tudom sajnáljam-e vagy irigyeljem. Sajnálom, ha saját tapasztalata segítette és nem sikerült a gyermekkor elhagyásával ezt is kitörölnie. Irigylem, ha nem élte át és ennyire át tudja érezni mások félelmét.
Tartottam attól, hogy az új előadók (direkt nem írok színészeket, nehogy megsértődjenek) hogyan fognak debütálni? Hogyan tudnak ilyen rövid idő alatt beilleszkedni a társulat légkörébe?
Jó választás volt Titánia. A szép szőke fiatal lányt a fekete keretes szem megfelelően érlelte a szerepéhez. Kellemes meglepetés volt a három (?) Puck. Kellemes látvány volt a szép férfifelsőtesteké is. Ellegelésztettem a szemem rajtuk.
Végeredmény: Köszönet érte!
És kérlek benneteket, varázsoljatok még!!!

2010.10.25.

Idézet annak, akinek szól

2010-12-05T11:04:00.001-08:00

"Ne hidd magadról, hogy te vagy a Magasságos, mert azzá csak a szerelmem tett.
Nélküle éppen olyan szürke flótás vagy, mint bárki más.
Nem érdekel, hogy féltesz, és féltésből ne taposs rám!"

Fable

2010.09.13.

Ha eljön az ideje, ezt kérem..

2010-12-05T11:03:00.001-08:00

„Voltam valaha. Már élő emlékezet sem,
írás sem őrzi rég a nevemet.
A múltba, a világon tátongó résbe estem,
amely benyeli majd a földet s az eget”

Rakovszky Zsuzsa

2010.09.

Idézet - Vombat

2010-12-05T11:02:00.001-08:00

„Én nem voltam féltékeny. Tudtam, hogy engem szeretsz, és nem őt. Mégis iszonyodtam ha hozzám ért, összerándult a vállam, s

ha néha nem tudtam kitérni az elől, hogy megkínáljam valamivel, a ritka alkalomkor, mikor feljött hozzám, széttörtem a csészét amiből ivott.

Arra gondoltam, hogy sávos labdája volt, és arra hogy beleszerettél és elvetted feleségül, és ez a gondolat elég volt ahhoz,

hogy letegyem a kést meg a villát a vacsoraasztalnál, de elég volt ahhoz is, hogy elszökjem előled, hogy bujkáljak valamelyik külvárosban,

csak ne kelljen találkoznom veled, s közben reszkettem utánad, annyira hiányoztál.

Azóta már megtalálta a képemet a tárcádban. Már mindegy.

Kérlek adj még nekem fél órát hogy elmondhassam azt, amiről hallgattam akkor, mikor beszélnem kellett volna.”

2010.09.

Valahonnan ismerős

2010-12-05T11:01:00.001-08:00

Mint a koktélbárban mindenki, ő is alkohollal lágyította éppen az agyát. Ezt az anyagot egy élesztőgomba nevű aprócska teremtmény állította elő. Az élesztőgombák cukrot ettek és alkoholt ürítettek. Abba pusztultak bele, hogy az ürülékükkel tönkretették saját környezetüket.

Kilgore Trout egyszer írt egy novellát, amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben eszik a cukrot és fuldoklanak saját ürülékükben, arról vitatkoznak, mi lehet az élet célja. Korlátolt eszükkel még csak nem is sejtik, hogy pezsgőt gyártanak.

2010.08.

Nyaralási beszámoló

2010-12-05T10:59:00.001-08:00

Az ember lányának jut az évi 365 napból nehezen kisírt két hét úgynevezett szabadság. Nem volt egyszerű az sem, a kevés létszámhoz igazítva, úgy osszuk be az augusztust, hogy mindenkinek jusson valami belőle. Sikerült. Aztán elkezdtem tervezgetni, hogy jusson is maradjon is mindenre, lehetőleg férjen bele sok lehetőség. Nekem még szerencsém van, hiszen a szállás finanszírozása megoldott üdülési csekkel. Most, amíg van lehetőség az üdülési csekk felhasználására, próbálok jó nevű, kényelmes szállodákat kiválasztani. Ha majd már a megspórolt pénzből kell fizetni úgysem futja az olcsóbbnál jobbra. De amíg van lehetőség, akkor legyen négycsillagos a minőség.
Az első lényeges szempont az volt, hogy fürdőhely legyen. A gyereknek az kell. Lehetőleg fedett is, hiszen az időjárás kiszámíthatatlan. Gyerekkoromban jártunk Hajdúszoboszlóra. Akkor még az egyszerű strand volt csak. Azóta sokat fejlődött, épült, szépült. Pár éve egy nem igazán jólsikerült nyaraláskor láttam építkezés nyomait a strand-fürdő bejárata mellett. Mint később megtudtam, egy általam ismert szállodalánc építkezett oda. Amikor megnyitottak még elég magasak voltak az árai, le is mondtam róla, kaptam is jobb ajánlatot. Most valahogy kezembe akadt a nyári akciójuk, ami kiváltotta a tetszésemet. Nem bántam meg. Bár Szoboszló környéke nem hemzseg igazán a látnivalóktól, fürdős pihenésre jó. Anorexiás-vékonyka embereknek pedig igazán ajánlom a szállodánkat, mert eddigi legjobb ételélményben volt részem. A süteményeket kivéve. De abban elég válogatós és elkényeztetett vagyok, lévén a lakás környékén található legjobb cukrászda miatt. Nem is igazán tudom felsorolni a finomabbnál finomabb ételeket, de ellentétben az eddig tapasztalt svédasztalos vacsorák átlagos kínálatával (amik azért valljuk be, finomak voltak) itt a minőségi alapanyag is képviseltetve volt. Lazac-tonhal-hátszín-bélszín-szűzpecsenye-vadragus csodák tömkelege. Igazi fehérje-diéta. Kulináris élmény volt. Nekem. Csenge pedig vizitündérré vált ezalatt. Állítom többet volt víz alatt, mint felette. Tőle erre is számítottam. Próbáltam azért belelopni kicsi kultúrát is az életünkbe, megnéztük Reigl Judit kiállítását Debrecenben. Bár tőlem távol áll az absztrakt festészet (de sok volt azért aközött is, ami kiváltotta a csodálatomat) a szürrealista képei kimondottan tetszettek.

Egy kis minta

(Hoppá! Kénytelen vagyok felkapcsolni a világot, ugyanis éjszakai sötétség borult rám napközben, pedig igencsak világnak kellene lennie.)

A másik kirándulós programot még a szálloda elfoglalása előtt iktattam be. Csenge rég nyúz, mivel látja a metróban a kirakott plakátokat, és mivel imádja az állatokat, hogy a Nyíregyházi állatkertbe menjünk el. Kicsit alul terveztem ezt a programot. Nem gondoltam, bár néhol vadasparknak hirdetik, hogy ilyen nagy területen fekszik. Budapesti állatkertet ismerve, kisebbre számítottam. Aki netalán odakészül, az legalább négyórásra tervezze a kirándulást. Nagyon szépen felújított állatkertet fog találni, ami folyamatosan fejlődik. A képeken lehet majd látni, felrakom azokat is. A Camponás Tropikáriumot megszégyenítő Ócenáriummal rendelkezik. Belépő ára? A két jegyünkért fizettem 3900 Ft-ot. Mint kiderült semmilyen, vagy csak alig kapnak állami támogatást. Így elismerésem nekik. Honnan tudom ezt? Pénztárnál előttem lévő pedagógus panaszkodott, hogy miért nem olyan kedvezménnyel kapja a belépőjegyet, mint itt Pesten.

Jaj, jut is eszembe. Árulja már el nekem valaki, hogy a pedagógus miért mehet be mindenhová olcsóbban? Nekik miért jár még ez is??? Alanyi jogon? Ha iskolai csoporttal megy, az rendben van, de saját privát programként miért? Miért van neki több joga kultúrára, mint nekem??

Második rész.
Ezt a fejezetet kicsit keserűen kezdem el. Amikor az embernek, az ember lányának évente van két hete, hogy beossza, megtervezze szabadságát, akkor aggódik egy picit azon, hogy minden jól menjen. Ne jöjjön közbe semmi.
Én is így terveztem.
A két országos kirándulás között, mivel szerettem volna kijutni a Szigetre, beterveztem a nulladik napot, Cseh Tamás emlékkoncertet. Eleve úgy szerveztem mindent, hogy még az is beleférjen, ezért inkább lemondtam (most is) az Aggteleki-Sárospataki kirándulást. Mondanom sem kell, hogy a családom egyéb tagjaihoz is kell alkalmazkodnom. Hajdúszoboszló után egy nap anyáéknál, babalátogatás Egerben (amit már régóta húzok), aztán jöhetett volna a koncert, kis pihi és irány a második, rövidebb országjáró-program. Az ember tervez, aztán mások döntenek, végeznek (talán kényelmeznek) helyette. Naná, hogy az utolsó pillanatban, amikor már nincs lehetőség arra, hogy módosítsak. Az alternatív társaság pedig eleve is a kispálos napra készült. Ennek köszönhetően két nap kiesés következett, ami csak azért bosszant, mert ha időben (két nappal korábban) megtudom, akkor lett volna lehetőségem kihasználni, a lukat betömni legalább a cseppkős-kirándulással. De már úgy volt megszervezve, hogy jövünk hétfőn vissza Pestre. 100 kilométereket pedig jó ha megspórolunk ilyen benzinárak mellett.
Google térképes útvonaltervezőjére hallgatva Siófokon keresztül indultunk el Bikalra, ahol egy középkori élménybirtok található, mellette a kastélyszálló, ahol aznapra megszálltunk. Nem bántam meg, mindig is szerettem a dimbes-dombos országrészeket. Nagyon kellemes sétaautókázásban lehet része annak, aki a Siófok-Dombóvár útvonalat válassza. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy nincs idő (mert tervezve van, és sajnos a budapesti építkezések okozta dugók miatt is eleve később sikerült kikecmeregni a városból) arra, hogy egy-két helyen, kis településen megálljunk sétálni.
Bikalon semmi különös nincs. Kellemes kicsi falucska. Kicsit elzárva a főútvonalaktól. Az élménybirtokot nemrég adták át, vannak benne kimondottan nekem tetsző dolgok, vannak, amik számomra giccsesre sikeredtek, de összességében a gyerek mondta ki a végső döntést. Ő élvezte, neki tetszett. Ezért mentünk. De az ötlet és a megvalósítása kiérdemel egy dicséretet. Örülök, hogy ilyen is van.
A kastélyszálló szépen rendben van. Eleve a fürdőház emeletén kértem szobát, ismerve gyerekem vízszeretetét, könnyű legyen pancsikolni. Ezt sem bántam meg. Egy kifogásom van csak a szállodával kapcsolatosan, az ajtókra légyterelőnek felrakott szúrós boafüggöny, ami ráadásul a kerthelyiség étterménél is "pompázik", megkeserítve a tányérokkal való ki-beközlekedést. Más minden tökéletes. Nagyon is. Sajnálom, hogy nem két éjszakát terveztem ide.
Este, lefekvés előtt ki kellett sétálnom a parkolóba, Csenge alvókacsájáért. Parkon keresztül vezetett az út. Elfogott ismét a vágy arra, hogy kiköltözzem vidékre. Nem falura, inkább a szélére, vagy közeli tanyára. Az a csend, a csillagok, a tücsökciripelés. Nagyon kellemes, élvezhető életet vetít elém. Persze csakis úgy, ha a közelben van lehetőség szórakozásra is.:))
Másnapi testfelüdülés után (szauna, fürdés, jakuzzi) elindultunk Pécsre. Valami csodát találtam. Oda el fogok menni úgy is, hogy nem sietek, nem lesz időkorlát. Hamarost. A falucska neve Oroszló. Előtte is, utána is gyönyörű út vezet Pécsre. Hullámautókáztunk, ámultunk, bámultunk. Ez a táj méltán felveszi a versenyt Erdély területeivel is. Nem kell nekünk máshová menni.
Pécset megnéztük a nyár eleji kirándulás alkalmával elhalasztott Vasarely múzeumot. Sajnálatomra vagy sem, a gyerekkorom emlékeiből egyik felrémlő kép-kompozíció eltűnt a kiállítás darabjai közül, helyette a feleség, gyerek képeivel töltötték fel a helyeket. Van köztük érdekes, érdemes darab. Csengének nagyon tetszett. Talán sikerül belelopnom az ismereteket.
Kifelé menet a bejárati kapu felett gyönyörű amerikai lilaakác pompázott - és ami meglepő - virágzott. Sajnos az én teraszomon dézsában lévő nem óhajt virágozni, de már le is mondtam róla, legalább szép zöld legyen. Utunkat a székesegyház felé vettük, Csenge látott egy híradást, dokumentumfilmet, amely szerint egy homokképet készítenek az altemplomban. Sajnos azt már nem láthattuk, mert július végén elvitték onnan.
Gondoltam még időnkbe belefér a valamilyen pasa imahelye, ami szintén rémlett régi, iskolai kiránduláson szerzett emlékeimből. Ezt a helyet is szépen felújították, kitoldották egy tükörteremmel, amiben a muzulmán vallás néhány alapjáról adnak ismeretet.
Parkoló időnk lejártával be kellett fejeznünk pécsi kirándulásunkat, pedig még szívesen megnéztem volna a zsinagógát, de arra már nem mertem időt szakítani, nem tudván, hogy a pécsi ellenőrök mennyire szigorúan veszik a szabályokat. Mielőtt elindultam volna otthonról, google térképében megnéztem, hogy merre induljunk el Bajára. Nem hallgattam rá, inkább választottam az autópályát, a kedvelt alagútjaimmal egyetemben. (Csak egyszer menne el arra, az aki állandóan kritizálja az építtetőket, minek Magyarországra alagút. Nézze meg a terepet, nézzen utána, mit tett volna tönkre, ha másképp oldják meg.) Így egy röpke óra alatt, a Gemenci lápos mellett haladva eljutottunk Bajára. Vágyódás töltött el az út mellett elterülő terület után, de mint kiderült, ha oda kirándulást terveznénk fel kellene készülni teljesen zárt, átdöfhetetlen ruházattal, mivel lóméretű szúnyogok vannak. Ott, természetvédelmi terület lévén, nem is lehet irtani őket. Nocsak, a "Megfogtam egy szúnyogot..." strófa igaz alapokon nyugodna?:))
Bajára két év előtti látogatásom óta készülök vissza. Akkor nagymelegben lévő séta során nem vittem magammal a fényképezőgépet, pedig a Duna és a Sugovica találkozásának látványa nagy hatással volt rám. Most sikerült fényképeznem. Itt, Baján találkoztam vendéglátó barátnőmmel, akinek száguldását követve jutottunk el Rém faluba (vagy község?). Hivatalosak voltunk Kakasfesztiválra. Mit is jelent ez? Olyasmi, mint a bajai halászléfőző-verseny. Gondolom onnan vették az ötletet. Adva van egy pici település, kb. 1500 fővel, ahol nem sajnálnak erőt, pénzt arra, hogy szervezzenek egy ilyen méretű rendezvényt. Elismerésem érte. Délre főznek, délután műsorok, este tűzijáték. A fellépők általában helyi érdekeltségűek (legjobb közöttük a barátnőm és nagylánya részvételű hastánccsoport), de vannak sztármeghívottak is (Pl. Desperáldo együttes.) Be van osztva minden. A hangulatról emellett gondoskodik még a háziak által elkészített és kézre álló italmennyiség. Húúhhh! Inkább nem mondok semmit. Karcsi bácsinak köszönöm a finom kadarka borát. A vendéglátóknak pedig a finom pörköltet. Valamint azt, hogy rögtön befogadtak a társaságba. Közvetlen, baráti, jóhangulatú társaság. Néhány képet beszúrok, hátha visszaadják a hangulatot. (Az alkoholszintet biztos nem)

Másnap(osan) mielőtt elindultunk volna haza, elmentünk még egyet lovagolni. Mármint a gyerekek, nekem a 3 méter távolsága és a karám biztonsága szükséges hozzá. Viszont megtudtam, hogy szerveznek nyári táborokat lovaglással, állatgondozással. Ez tipikusan Csengének való. Nem is olyan borzalmasan drága, mint azok, amikről hallottam. Ha minden jól megy (angolból javítani is kell) akkor lehet, jövőre elküldöm ide a csemetét.
Ha valakinek volt türelme elolvasni irományomat, köszönöm. Hátha kedvet kaptok valamelyikhez.
2010.08.17.

Gondolatok egy előadásról

2010-12-05T10:57:00.001-08:00

Utolsó zsidó Európában - Tűzraktér

Megnéztem másodjára is. Elsőre is tetszett. Másodjára is. Bár a nagyon négyfalközé szorított előadás kicsit más hangulatú lett. Tetszett az első előadásnál az, ahogy az udvar és az épület adta teret kihasználták. De sikerült - picit döccenősen - beszorítani a terembe is. Egyfelől jó érzéssel töltött el, hogy a kicsi hírverés (nol.hu-n) odavonzott sok nézőt (elvégre más a hangulata egy teltházas előadásnak a nézők részéről is), és sajnáltam azt, hogy ez a nézőszám nem az udvari előadáskor jelent meg.
Rögtön az elején közölnöm kell, hogy nem olvastam az előadás alapját adó darabot. Ezért nem is értem, bár lehet, hogy bennem van a bibi, miért lett ez a darab botrányosnak titulálva? Bár próbálták az előadással kapcsolatos hírverést pont erre az etitűdre alapozni egyesek. Magyar ember egy része a botrány szóra ugrik. Sajnos. Megvan a médiának a sajátságos eszköztára.(Erről majd egy másik alkalommal irkálgatok.)
Adva van egy lengyel kisváros, benne egy lelkész férfi és egy hentes nő adta házaspár, házasságra készülő lányukkal. A vőlegény apja kórboncnok, aki önmagát bejegyeztette zsidónak, de ezt azóta is titkolja. Ehhez a társulathoz csapódik Amerikából egy halott zsidókat téríteni akaró mormon fiatalember, akinek megtetszik a menyasszony - nem minden viszonzás nélkül. Meg kell valljam, hogy semmit sem tudok a mormonokról. (Nem is nagyon érdekel.) Egy-két filmben látott részlet kavarog bennem.
Ez így egy érdekes, de még normálisnak látszó társaság. Ebből még nem kellene, hogy dráma vagy komédia legyen.
Ami a darab lényegét adja az a különböző sztereotípiákból fakadó ellentétek, gyűlölködések és a múlt ködével takart titkok lassankénti eloszlatásából fakad. (A darab egyik magyarosított része az, mikor egy külső szereplő, nacionalista szövegeket kiabál be: Magyar színházak élére, magyar vezetőket! Bár kevés azt mondani, hogy nacionalista, hiszen ez alatt érteni kell azt is, hogy sem zsidók, sem buzik, sem egyéb "mások" ne kerülhessenek vezető szerepbe.)
Nem akarom elmondani a történetet. A végét pedig pláne nem. Fordulatos, érdekes megoldásokat építettek be az előadásba. Jók az előadók és a díszlet is adja a darab hangulatát.
Kicsit megállnék itt morfondírozni. Az egyik kellék, mivel hentesnőről van szó, egy hatalmas gyönyörű marhahús. Számolgattuk az először látott előadás után, hogy nem kevés pénzbe kerülhet. Ismerve az amatőr/alternatív színházak szerény költségvetési lehetőségeit, játszottunk a gondolattal, hogy mit kezdhetnek vele az előadás után. Ha odaadják egy konyhára gulyáslevesnek, akkor a köjál (ÁNTSZ) kiabálna, "adjatok a kutyáknak húst" pedig kicsit luxus lenne, de ennyi előadás alatt megromlik. Tegnap kikukkoltam a megoldást, hogy jól le van fagyasztva az a hús, nehéz is volt szeletelgetni.
Az udvari előadástól eltérően a rendezők kitaláltak egy jó megoldást, az utolsó jelenetre átterelik a nézőket egy másik térbe. Ez azért is jó, mert a majdnem kétórás előadásról alatt gémberednek, még ha nem is vesszük észre, a végtagok (az egyéb vegetatív funkciókat ne is említsük).
Egy másik, számomra nagyon tetsző technikai megoldás, amit eddig csak néhány nagyszínháznál láttam, az angol nyelvű felírat egyszerű megvalósítása. Tudom, hogy fesztiválok alkalmával külföldi előadásoknál többször kritizálták azt, hogy nem jelenik meg magyarul (esetleg angolul) az előadás szövege. Talán jó lenne ezt akkor is alkalmazni - mivel nem mindenki tud angolul vagy nem olyan jól - az angol nyelvű előadásoknál (pl. Gyros 3.0) is. Mégiscsak Magyarországon vagyunk.
Gondolkodóba ejtett - ez is a dolga - ez előadás, annak néhány mondata, jelenete. Mennyire lehet, lehet-e egyáltalán a belenevelt eszméket, gondolatokat eltörölni, megváltoztatni? Mi az, ami az egyén szerzett tudásának megváltoztatását elindítja? Miért kérdezem? Kíváncsi voltam egy más nevelést, más életet élő ember véleményére is az előadás kapcsán. Annyira nem tudom, hogy ami lecsapódik bennem egy-egy látott, hallott dolog után, mennyire befolyásolja az, amit gyerekkoromban vagy azután próbáltak a fejembe ültetni. (Nagyon szigorú katolikus nevelést kaptam. Sőt. Olyan szinten befolyásolt akkoriban az egyház, hogy képes lettem volna áldozni érte. Jó módszer ez. A legbefolyásolhatóbb korban kezdik meg a vezetést, mikor még az egyén igazi jellemzői nincsenek kialakulva, még a legközelebbi hozzátartozóktól látott, tapasztaltakat veszik át. De egy felnőtt, gondolkodó embernél mi az amivel hatni lehet?) Néha nem tudom, hogy az erőszakosan beültetni akart gondolatok elleni kialakul küzdelem határozza-e meg az élményemet? Tisztán ugyanazt érezném-e? Azt szokták mondani, hogy egy kisgyerek agya olyan mint egy számítógép. Minden információt gyűjt. Tudjuk, hogy a format paranccsal nem vész el minden információ a lemezről. Bizonyos trükkökkel elő lehet szedni. Vagyis valahol ott van a mélyben. Egyszerűbben: ha egy tiszta papírra akár ceruzával rávésel valamit, hiába radírozod ki, a lenyomata megmarad. Bár rá lehet új dolgokat írni. Ha jobban radírozol, akkor sérülhet a papír.
Sajnos nem tudom pontosan idézni azt a néhány közhelyessé aljasult gyűlöletkeltő, diszkriminatív mondatot, amit elég jól sikerült kifigurázni az előadásban. (Annak aki meg is akarja hallani.)
- A zsidók hetyegnek fűvel-fával. (Mennyi zsidó lehet a földön. Na és akkor mi van?)
- A zsidók szar esznek, a buzik vizeletet isznak. (Ki tudja pontosan, hogy mi is az, amit eszik? Nem akarok belemászni, de van egy mondás: ki a Duna vizét issza.....)
- A zsidóknál szokás házasság előtt gyereket nemzeni. (Hmm? Másnak nem is megy.)
- Azt hittem azért nem jó a szex, mert a Josef zsidó, de ha én vagyok zsidó, akkor én tehetek róla. (Ezt had cáfoljam meg. Legemlékezetesebb szeretkezéseimet egy zsidó-származéknak köszönhettem:)) Sőt, olvastam egy könyvet - talán a Vasárnapi levelek kezdődik így - a zsidó férfiak a legerotikusabb, legszenvedélyesebb szeretők. Nem hiszem hogy faji hovatartozástól függne. Vérmérséklet, empátia, figyelem, érzés és némi testi adottság függvénye.)
Egyszóval ajánlom az előadást. Ma még lesz előadás, a továbbiakban nem tudom a sorsát. Pedig megérdemelnék a nagyobb nyilvánosságot, elismerést.

2010.07.28

2046 - egy film hatásai

2010-12-05T10:55:00.001-08:00

"Nem jó, ha túl korán vagy ha túl későn találkozunk az igazival"

Egy közhelyessé vált mondat, ami minden fejben benne van, ha csak egyszer is, röpke pillanatra megérintette az a fajta fájdalom, amit az elszalasztott, meg nem történt helyzetek, kapcsolatok miatt érez az ember. A milettvolnaha gondolatok. Örök igazság mindennapi kifejezése.

Mint a film. A megilletődő időt nem sajnáló képek, jelenetek kifejezése. Lassújáték. Türelmet igénylő. Mint a legtöbb perzselő, önemésztő szerelem.

Semmi különös nincs a filmben. Mégis azt mondom, mindenkinek legalább egyszer meg kellene néznie. Ha fiatal, akkor azért, hogy tapasztaljon belőle, ha már éltesebb, akkor visszajátssza az emlékeiből előbukkanó tükörképeket.

Feltuningolták a filmet a sci-fi részekkel. Érdekes lett tőle. De talán nem kellett volna ekkora hangsúlyt fektetni rá. De tény, mint a film többi részében is, hogy a "kosztümök" pazarak. A 2046-ba tartó utas kabátját eligényelném. Látszik rajta, hogy babra, egyedi munka. Már majdnem giccses, de ezen az oldalon marad az ízlése. Mint az összes ruháé, ami a filmben feltűnik. Szebbnél-szebb anyagok, finoman bedolgozva az egyenszabásminta trendjének. Meglepő egy olyan tájról, ahol a színes, rikító, csillogó-villogó ruhák készülnek. Ahol az európai szemnek túl szép, túl színes díszítés dívik. De ne essünk kétségbe, mert a finom kelméket ellensúlyozza és visszapenderít minket a keleti világba, az égővörös rúzsfolt. A megfelelő helyen, a drámaiságot továbbfokozva - drasztikusan szétkenve.

Miről szól a film? Arról, hogy nem mindegy mikor találkozunk valakivel. Mi után találkozunk valakivel. Mennyi idővel azután. Hogy az elszalasztott lehetőségekért talán nem is lehet, nem is kell senkit se hibáztatni. Helyzetek, állapotok vannak. Mindamellett, hogy két emberben meg van az összetartozás lehetősége, még mennyi másnak is összehangoltnak kell lennie, ahhoz, hogy igazi (ha van ilyen) harmonikus kapcsolat alakuljon ki. Sőt. Ha belegondolok, nem is lesz a filmben ilyen. Konklúzió az lenne, hogy nincs is ilyen?

Tanulság a fiatal, némely naivitást se mellőző elgondolásokkal rendelkezőknek - akár régi önmagamnak is - a férfinak nem az elérhetetlen nő kell. Ideig-óráig talán küzd a győzelemért, de a derekát - és más egyebét is - beadó/bérbeadó nő sem lesz ezáltal az, aki megköti a sebeit nyalogató férfit, nem lesz számára az igazi gyógyír. És hiába a hőn áhított szerelem érzése, a "szerelem mindent legyőz" hamis szlogenje itt sem érvényesül. Nincs recept, nincs jó taktika, hogy valakit megfogjunk. Oda is, és vissza is. Helyzetek vannak. Hatalmi állapotok. Ki, mikor, kin tud uralkodni. Ha vissza nem is akar, de élni sem tud a lehetőségekkel. Meg kell tanulni elengedni is.

Mindenkinek látnia kellene, akik a kiskegyed tipp. ötletek rovatát olvasgatja. Sajnos tartok tőle, hogy ők nem értenék a film mondanivalóját. Vagyis annak az én általam értelmezett vetületét.

2010.07.26.

egy vers... Neki

2010-12-05T10:54:00.001-08:00

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.

Anna Ahmatova: Ház a hóban

2010.07.22.

Idézet csak úgy...

2010-12-05T10:53:00.001-08:00

"Miért is van szüksége gyerekre az olyan embernek, mint én - mélázott el. - Talán azért, mert szegény megalázott lelkében azt reméli, hogy ezek a friss, envérükből származó emberkék véghezviszik azt, amihez neki se ereje, se esze, se bátorsága nem volt. Mintha új esélyt nyerne az életre, egy marék aranyat a szerencse asztalánál, mikor oda már minden vagyona."

John Steinbeck - Egy marék arany

2010.07.

Idézet mindenkinek

2010-12-05T10:52:00.001-08:00

Tegnap akartam mutatni, akkor nem találtam meg. Most közreadom.

"Bőven lehet jó oka rá az embernek, hogy harcba szálljon - mondtam -, de arra soha, hogy fenntartás nélkül gyűlölködjék, hogy azt képzelje, a Mindenható Úristen is vele gyűlölködik. Tudja, hol a gonoszság? A gonoszság minden embernek az a része, az a jókora része, amely korlátok nélkül akar gyűlölni, amely Istennel az oldalán akar gyűlölni!"

Még egy gondolat a könyvből:

"Nem az iszonyú veszteség érzése dermesztett meg. Már magamtól megtanultam, hogy ne sóvárogjak semmire.
Nem a haláltól való irtózás dermesztett meg. Már magamtól megtanultam, hogy jó barátként gondoljak a halálra.
Nem az igazságtalanság kiváltotta szívszaggató düh dermesztett meg. Már magamtól megtanultam, hogy az ember úgy keressen igazságos jutalmat és büntetést, mint gyémánt nyakéket a kanálisban.
Nem az a gondolat dermesztett meg, hogy senki sem szeret. Már magamtól megtanultam, hogy meglegyek szeretet nélkül.
Nem az a gondolat dermesztett meg, hogy Isten ilyen kegyetlen. Már magamtól megtanultam, hogy sohase várjak Tőle semmit.
Az a tény dermesztett meg, hogy az égvilágon semmi okom nem volt bármerre elindulni. Eddig, a sok halott, értelmetlen éven át a kíváncsiság hajtott.
Most már az is kihunyt."

Kurt Vonnegut: Éj anyánk

2010.07.

Péntek esti kikapcs

2010-12-05T10:51:00.001-08:00

Nekem valahogy kimaradt a Velencei-tó. Hat-hét évvel ezelőtt egy hideg, szeles, de napsütéses őszi napon láthattam meg közelről. Élmény volt, akkor is, bár fürdésről szó sem eshetett. Volt pár teljesen elvetemült ember, aki szörfözni próbálkozott. Nem irigyeltem őket.
Akkoriban így nézett ki a tó.

Aztán évekkel később mesélték, hogy milyen kellemes az éjszakai fürdőzés. Milyen nagy éjszakai élet van a partján. Vágytam kipróbálni.

Próba 1.
Múlt hét péntekén úgy hozta sorsom, hogy lett társaságom, nem mondom, hogy pici erőltetés nem volt részemről, de engedtek kérésemnek.
Előtte gondoltuk megnézzük Sukorót, még világosban sétálunk, mert az a másik nagyon kellemes időtöltésünk. (Amikor tavaly készülődtünk Erdélybe, mindenki óvott, hogy vigyázzunk, nagyon hiányosak az útmutató táblák. Szinte semmi fennakadásunk nem adódott Erdélyben.) Az ismerős Magyarországon viszont igen. Azt láttuk, hogy Velence településen keresztül kell menni, aztán jön majd Sukoró, ahol majd egy jobbra kapaszkodón feljutunk a faluba. Magyarországon minden út az autópályára vezet. Akkor is, ha nem akarsz. Így, bár nem a kiválasztott célhoz jutottunk, de sikerült egy kis vidéki Rózsadombot találnunk. Paloták, gyönyörű virágos teraszok és az aktuális divatnak megfelelő csiricsáré Orbán-vendéglő is szerepelt az útvonalon. A végén pedig kijutottunk egy kilátóhelyre. Nekem tetszett. Remélem másnak is tetszik a látvány.
Érdekes, hogy az én fejembe soha nem úgy szerepelt a Velencei-tó, mint ami tele van sásszigetekkel. Szép látvány, ahogy így tagolja és kicsi lagúnákat képez benne. Milyen jó lenne itt csónakázni.

Szitakötő sajnos nem lett valami éles. Új gépemet még szokni kell, de így is örülök, hogy sikerült megörökítenem.

Lehet, hogy túl szentimentális vagyok, de a lemenő nap képe mindig megbabonáz. Egy nap véget ér. Az örök kérdés marad, jön-e virradat?

Próba 2.
Találtunk táblát Nadapra mutatót. Gondoltuk elindulunk arra. Láttuk Nadapot is. Ott találtunk egy táblát Sukoró felirattal. Megörültünk. Hajrá!! Kicsit gyanús volt, hogy egy idő után igazi földútra váltott, ami nem is riasztott el, elvégre a falu ahonnan származom szintén körbe van véve ilyen jellegű utakkal. Aha, csak akkoriban apukám wartburg hajszoltam. Jobban bírja. Kicsi pandámnak amúgy is alacsony az alsó része, egy-két, a nagy esőzések miatt visszamaradt vízfolyáson nem mertem keresztül vágni, majdnem sikerült fennakadni. De némi horzsolás, és sikerült. Ez jócskán visszavett a lelkesedésünkből.

Próba 3.
Nem baj nem adjuk fel! Térképet előhalászom, immár nem hagyva magam az elhomályosult emlékezésre. A kép alapján egyértelmű, hogy Velencén kell átjutni. Nosza rajta, haladunk, meglátunk egy táblát: Sukoró. Éljen megtaláltuk. Lerakjuk az egyik mellékúton a kocsit, hogy élvezzük szúnyogriasztós illatú sétát. Itt is szép házacskák, de sehol se találunk régi épületeket, csak egyet talán, amit egy régi házból alakítottak át. Sétatársam erősködik, hogy nem érzi magát Sukorón. Eljött a pillanat, mikor az egyetlen gyalogosan közlekedő személyt, aki talán helyi lakos, megkérdezzük. Az érzés jó volt, Sukoró üdülőtelepét találtuk meg. Mentségünkre szóljon, hogy ez külön nem volt kiírva.

Próba 4.
Az útmutatást követve, az üdülőtelepet jócskán elhagyva, egy kisebb természeti részt elhagyva, tényleg megtaláltuk Sukorót. Ez látható volt a két kivilágított templomból. Megcéloztuk az egyiket. Toronyiránt. Igencsak kapaszkodunk az autóval, többszöri próbálkozás, az egyik lehetséges út (tábla megint sehol, amit csak azért jegyzek meg, mert még az én kicsi, isten háta mögötti faluhelyemen is a fontosabb épületek kereszteződésekben elhelyezett táblákkal jelölve vannak). Többször visszajutunk a kiindulási ponthoz, ami egy idő után érdekes, főleg ha a visszafelé vezető úton ugyanoda lyukadunk ki. Milyen egyszerű is lett volna, ha tudjuk hol induljunk el. A falucska érdekes, kanyargó, emelkedős hangulatú kis település. Lenne mit megnézni sétálva, világosban. Nekünk ez már nem jutott. Csak sötétedésre találtuk meg. Nem baj. Szeretünk mi sötétben is sétálni. Útba esik egy csárda. Kellemesnek tűnik. Természetesen a melegkonyha már nem üzemel. Nem is vagyunk éhesek. Ráadásul még fürdőzni kívánkozunk, oda úgy se jó, ha tele gyomorral megyünk.
Sukoró van még mit fejleszteni és nem hiszem, hogy ide pont az a beruházás kellene, amiről sokat cikkeztek az újságokban. Most még van falusi hangulata. Nem biztos, hogy ide kellene hangos, zsivajos, gazdagnépség.

Mit rejt az éj, fedje sötétség...

Ez különösen igaz, ha éjszakai fürdőzésre vágyunk. Lustaságból nem volt kedvem fürdőbugyit felvenni. Mások által biztos közszeméremsétő módon a normál bugyimba merészkedtem be a vízbe. Nem az első eset volt. Remélem még nem is az utolsó.
A víz csodás, kellemes, izgató. Nem látod a többi ember, csak hallod őket. Valahol labdáznak, játszanak, csónakáznak és még ki tudja mit még... Nem látod a sötétben, hogy hol is jöttél be, ha túl messzire merészkednél, lehet nem is találnál vissza. Messzire viszont be lehet menni. Nem próbáltam ki milyen messzire ér le lábam. Ebben a közegben valahogy elveszítjük az idő és térérzéket. Borzongatóan élvezetes.
Nem úgy a visszatérés a valóságba. Ajánlatos a vízből kilépve és épp hogy megtörölközve a szúnyogriasztó után nyúlni. Amit a víz lemosott, már nem hat. Jelentem gazdagabb lettem jó pár pöttyel hátamon, combomon, csípőmön, (ott hogy a fenébe tudott??) karomon.
Mégsem bántam meg. Szeretnék máskor is ide visszajönni. Meleg nyári estén, kedves társaságban.
A hazautat még sikerült elvétenünk. Autópálya szintén jelezve, más Budapestre vezető út külön nincs. Sőt, ha nem tudod, hogy Kápolnásnyék a következő település, akkor jó esélyed van a tévedésre, mert azt kevés tudnod, hogy a 7-s út megyen Budára. Minek azt olyan sokszor kitáblázni?
Mégsem vagyok kudarc-érzésű. Igen, az bennem maradt, hogy ide vissza kell térni. De ez valószínűleg akkor is megmaradt volna, ha minden tervszerűen alakult volna. Van választásod, hogy állsz a dolgokhoz. Nekem a társaság és az élmény feledtette a bosszankodást.
Sukoró! Next time!

2010.07.19.

Álomfe(le)jtés

2010-12-05T10:49:00.001-08:00

"de bárhogy küzdjön is, mégsem lehet szabad,
lekötve testeken tapad.
Testekből árad, széppé test teszi,
s testen torpad meg fennakadva,
s hiszem, nincs messze már a napja,
pusztulni is testekkel kell neki."

A vízcseppek apróra szakad darabjai ütődve toppannak sejtjeimre. Mindegyiket külön-külön simogatják. Behunyt szemmel évezem.
Egy pár pillanatig ugyanolyan áldott állapot, mint mikor az ébrenlétből az álomba merülünk. Se már itt, de még nem is ott.
Aztán lassan a valóság keríti hatalmába a reggelt. Monoton mozdulatokkal kenem a tusfürdő krémjét. Illata rövid ideig elrészegít újból a valóságból.
A testi élvezet ösztönös reakciójaként, hogy élvezni lehessen a mámort, ne tolongjon elém az éles kép, pilláim lecsukódnak. Teljesebbé válhat az érzék.
Nem maradhat örök.
Karom ölelő mozdulataival kenem szét a habot.
S mint egy hirtelen megszületett tündérgyermek hónaljamból elindul egy buborék. Felületén a szivárvány-örvény játszik. Önnön súlyától lassan elindul a fürdőkád felé. Vánszorog, amíg az ölemnél egy pillanatra megtorpan, hogy utána az enyészetté válva a lefolyóba csordogáljon.
Szétpukkadt.
Mint a hajnali álom. Utolsó képe még élesen rajzoldóik ki. Az agy által lejátszott visszautasítás mozzanata lenyomatként belém ég, keseríti ébredésem. Lám, már az álom sem ad könnyítést. Nem lesz menedékem.

2010.07.16.

Hedónia

2010-12-05T10:47:00.001-08:00

Tegnap esti nasi:
Mézédes sárgadinnye vaníliafagyival rummal meglocsolva.

Ma déli ebéd:
Indiai zöldségleves húsgombóccal
Mustáros pikáns szűzragú lapcsánykával
Narancsos tiramisu

Csoda hogy nem fogyok??? Ilyenkor úúúúgy irigylem magam:)))

2010.07.05.

Góóóól

2010-12-05T10:46:00.001-08:00

Aki ismer, annak most meglepőt fogok közölni. A fociról vagyis a foci VB-ről írok. Kövezzen meg az aki akar, de gyerekkorom óta nem szeretem, sőt mondhatni utálom a focit. Nem a játékot. Gyakran játszottam is az utcabeli gyerekekkel, bár sokszor beállítottak a kapuba védeni, többek között azért is, mert lány vagyok/voltam, másrészt pedig így legalább a többiek lábszára kevésbé volt kitéve a kék-zöld színjátéknak. Akkoriban még alig hallottunk lábszárvédőről. Pedig ha lett volna...
Nem szeretem azt, amit a focival csináltak. Nem most. Még régen. Meg amit a foci-mizéria csinál némely emberekkel.
Arról nem beszélek, hogy alapvetően azokat a sportokat szeretem nézni, ha egyáltalán nézek valamit, amik viszonylag rövid ideig tartanak. Gondolok itt arra, hogy nem találok semmi izgalmasat a Forma 1 két-háromórás körözéseiből. Unom. Sőt! Egy idő után idegesíteni kezd. Ugyanúgy nem tud felizgatni a foci kétszer negyvenöt perce sem. Mennyi minden mást lehetne azalatt csinálni. De!!! Elismerem, ha olyan embereket látok a pályán, akik tényleg játszanak, örömből, felelősségtudatból, azt tudom értékelni. Végigülni akkor sem tudom. Na most a foci is pont egy olyan, hogy a 90 percből 85-ben semmi különös nincs. Szaladgál 10-10 ember + a bíró egy beburkolt levegő után. Ez nem meglepő, hisz az élet más területein is találkozunk ilyennel. Azt másnak nevezik. Nekem tökéletesen elég lenne a maradék 5 percet lejátszani. Ahogy hallom és tapasztalom, mert hiába is a teljes elzárkózásom, óhatatlanul ragad rám valamennyi fociműveltség, a mostani foci már nem az az izgalmas régi foci. A taktikus, számító védekező foci miatt a játék is kezd unalmasabbá válni. Talán mesterségesen kellene izzítani rajta. Legyen kevesebb idő, kisebb pálya, egy-két érdekes szabály, ami felpörgeti a sportot. Nem mondok inkább semmi, a téma igazából nem érint meg.
Csak egy kicsit. Azt is csak tegnap.
Mit is utáltam meg benne gyerekkoromban? A mizériát körülötte. Azt, hogy ilyen elefántot csináltak belőle. Pénz miatt legfőképpen. Na és persze cirkuszi attrakció miatt is. Kell a népnek a szórakozás. Utáltam, hogy máskor oly normális emberek állattá tudtak/tudnak aljasulni a meccs gőzös hangulat miatt. Utálom azt, hogy amúgy mozgásképtelen emberek folytonosan focit néznek sörrel a kezükben. Na ez az a kép, amitől herótot kapok. S mivel a jóélettel együtt bejöttek a sokcsatornák, szinte minden percben van valamilyen fociközvetítés. Ha csak egyet néz meg apuka esténként, akkor is azt a pici időt veszi el a családjától, amit a gyerekeivel vagy ha nincs csemete a kedvesével (ha van) tölthetne. Már meg sem említem, hogy esetleg jó filmmel, könyvvel... Hess!
Félreértés ne essék!! Nincs bajom azzal, aki néha-néha megnéz egy-egy jó közvetítést és élvezi a játékot. Ha maga játszik, azt még jobban tudom értékelni.
De azzal már igen, ha valaki szinte az összes szabadidejét ennek rendeli alá. Sajnos sok ilyen van. Ennek pedig sok következménye van. Számba se lehet venni.
A VB kezdete előtt hallottam hírekben, hogy némely országokban külön kiemelték az ország irányítói, hogy nem lehet munkát hanyagolni a fociközvetítések miatt, és aki ezt figyelmen kívül hagyja, azt meg is fogják büntetni. Gondoltam, ki az a hülye, aki a biztos állását kockáztatja a foci miatt. Aztán belegondoltam, és láttam már szenvedélybetegeket, tehát tudtam miről is van szó. Tehát biztos nem alaptalan a figyelmeztetés. (Meg kellene nézni egyszer, hogy az istenített foci miatt hány ember élete megy tönkre. Hess ismét!!) Még most is csak kívülről figyelem ezt a fajta elragadottságot, amit a foci iránt éreznek. Hívő nem lévén, rajongóvá csak igen-igen ritkán váló emberként, nekem ez fura. De sokfajták vagyunk. Legyen ilyen is, ha valaki ilyen akar lenni. (Azzal már bajom van, ha ilyenné teszik különböző furfangos, pszichós módszerekkel. Hesss!!) Szeressünk sok-sok fajta dolgot, amíg azzal nem bántunk mást.
Viszont tegnap megérintett a hangulata az emberi összetartozás egyik lehetőségének. Tegnap sétálgattunk városkánkban. (Többször említettem, imádom Budapestet.) Belváros egy csoda, mondjon akárki akármit is. Persze lehetne racionálisabb is, jobb is, de hát ez is egyfajta gyerek, hiába minden, attól a gyerek még egy teljesen szuverén lény. Alakíthatjuk, nevelhetjük, nem számított tényezők is fogják meghatározni a személyiségét.
Minden második házban valamiféle kávézó, szórakozó hely üzemel. A mostani nyártól kezdve egyfajta tendenciaként, olyan üres telkeket is kiadtak csak a nyári idényre, amik előtte parkolók voltak, vagy csak akaratlan, neveletlen zöldövezetet képeztek. Ötletesen valósítják ezt meg, divatja lévén a romkocsmáknak. A nem sztárdizájn által meghatározott konfekciónak. Örülök neki. Ennek is. S a technika fejlődése hozott még egy jópofa dolgot. Kivetítővel nagyképernyőn nézhetik a mérkőzést az emberek. Nem otthon a tévé előtt egyedül, elszigetelve, hanem mégis más emberek között. Társaságban. Nem kell kicsi képernyő előtt gubbasztani. Persze a közösségi hangulat is hozzáad az élményhez. Nem akartam elhinni, én a focival lekezelően bánó szkeptikus a tegnapi meccs utolsó pár percét végig izgultam. Sétálás közben, ahogy jártunk egyik helyről a másikra, bele-belekukkanthattunk a játékba. (Nekem mondjuk ennyi elég is volt) Ha épp nem kivetítő előtt haladtunk el, a morajlásból lehetett tudni, hogy valamilyen helyzet volt a pályán. Vagy lefelé ívelő, vagy felharsanó. Épp milyen rajongói tábor előtt haladtunk el és épp milyen esemény történt a pályán. Néztem az emberek arcát, a feszültséget, az izgalmat, a tömött kávézókat, az egymással beszélgető embereket, amit épp megvitatnak egy-egy helyzetet.
Ez az együttlélegzés.... ez tetszett. Élveztem.
Remélem nem is volt sehol se a két drukkolótábor közötti komoly feszültség. Mert a ferpléj is kell ehhez, anélkül nincs értelme. Ha erről szólna minden foci, akkor egy szavam sem lenne. Talán.
Most gondolkodom rajta, hogy ha úgy alakul a vasárnap estém, akkor belátogatok a belvárosba. A hangulatért. Hogy érezzem van még összetartás, legalább ezen a téren.
Én drukkolok:)

2010.07.

Szól a kakas már...

2010-12-05T10:44:00.001-08:00

Itt a város betonerdejében nem szól. Pedig hajnal van. Virrad.
Valamikor rég, még amikor Óbudán laktam, hallottam reggelente kakasszólót. Hogy hogy került a városba kakas? Nem tudom én sem. Arra pedig lusta voltam, hogy vegyem a fáradságot és az utcára kimenve keressem meg hajnali ébresztőmet.
Előző pirkadatkor kakaskánonra ébredtem. Nem is ébredtem igazából. Eleve nem jól aludtam. A tíz éve egy hagyatékból vásárolt ágy hepe-hupái jó ideje már riasztanak a szülői házban alvástól. Ha valaki járt már az úgynevezett isten háta mögötti falucska vásárában, szétnézett, találkozhatott olcsó bútorkirakodóval. Ezek az árusok a legpraktikusabb és olcsó heverőket árulták, persze párosával. Praktikus volt, hiszen felhajtva ágyneműtartóként is funkcionált. De aludni rajta? Hát nekem nem igazán sikerült. Középen hupa, a két ágy illesztésénél kőkemény. Tudom, én is el vagyok kényelmesedve s aki hozzászokott a jóhoz, az nehezen tér vissza, főleg ha csak egy-egy éjjelre szól a forgolódás. De reggelre ébredve kértem a heverők kivégzését. Inkább aludnék matracon a földön, mint hogy még egy éjszakát azon kelljen eltöltenem. A szobában hely nem lévén, a kettő együttese pedig nem lehetséges.
A derengés közeledtét elsőként jelző kakas szerintem a miénk lehetett. Kicsit rekedtesen, kicsit unva mondandóját ismételgette 20-25 másodpercenként. Ehhez csatlakozott egy perc múlva valamelyik szomszéd kakasa, persze egy fiatalabb példány lehetett, hisz az ő mondandója sokkal karakteresebb, hepciásabbnak tűnt. Mint a fiatal emberek, akiknek még semmi féltenivalójuk nincs, megmondják át sem gondolva a véleményüket. Kackiásan, mellet kidüllesztve. A két kakaskához csatlakozott hamarost, igaz a távolság miatt - már csak halk aláfestőként - még három-négy kukori. Érdekes:) A szomszédos kutyák általában egyszerre ugatnak, s ha az egyik nekikezd, akkor átveszi a másik is, nem is tudva igazából mit ugat, de mert jeleznie kell, a parancsnak aláveti magát. A tollasfarkúak ezzel mit sem törődnek. Egymással nem összehangoltan mondogatják a magukét. Elvégre a tyúkudvar az övék, ott ők diktálnak. Az összevissza kánont továbbszínesítik az énekesmadarak szólói. Pacsirta, rigó miegymás. Ahogy melegszik az idő, a nap egyre magasabbra hát, követi ezeket a méhzümmögés. A zsongító hangáradat persze meghozza eredményét, elalszom újra... Utolsó gondolatként újra felötlik bennem, hogy szeretnék minden reggel egy békés tanyasi, jólevegőjű kényelmes ágyban lustálkodni. Majd.
A ma hajnali ébredés, hiszen csomagolnom kellett csemetémnek, ismét különösen varázsos volt. A fények. Ahogy a kávémat készítettem be, a konyhába átderengő narancsfény keltette fel a figyelmet. Átslattyogtam a nappaliba, hiszen a kelet ott szokott megörvendeztetni. Kíváncsi voltam mi okozhatja ezt a délutáni szembeablakból visszatükröződő őszibarackszínt utánzó fényjátékot. S csodát láttam. Nem egyszer adtam hangot, betűt a felhők és a reggeli napfelkelte által létrehozott természeti csodáknak. Gondolkodom hogyan lehetne leírni a házak feletti horizonton megjelenő képet. Képzeljük el az eget, amit egy egyenesnek tűnő vonallal kettéosztottak. A felső rész közepes-kékesszürke színt kapta a felhők által árnyékolva. Persze nem egységesen, a vonal felett derengő foltosan. A vonal alatt pedig egy olyan színben játszott az ég, amit talán leírni nem is tudok. Türkizes. De platinás fényben, ahogy a nap rávilágított. Világosan fénylőn. Mint egy ébredő vízfelület, amit még a leglágyabb szellő sem borzol meg. Tükörként feszítve. Persze, mint minden régi, használt tükör a foncsorhibák miatt, amit itt piciny felhők játszottak el, néhány vajszín foltocska gazdagította. Már magában ez a kontrasztos szín-játék megérte volna a netpapírt. De ezt még tetézte a napfelkelte is. De nem is igazán jó szó rá a felkelte, hiszen napnyugtaként hatott, ahogy a türkizből alámagasodott a szürke felhőkbe. Egy fordított napnyugta felkeltét sikerült átélnem. Ugyanúgy, ahogy a vízbe ér a nap nyugtakor, csillan még egyet, itt is ahogy a felhőbe beleúszott még utoljára felvillant. Hihetetlenül szép. Mást nem is tudok róla mondani. Szép napunk legyen!

2010.07.05.